Kékfrankos Hangjai. Ismét Sopron a fókuszban!

    Nincs még egy olyan település a világon, ami annyira összefonódott volna a kékfrankossal, mint Sopron. A fajta hírneve a mai napig aktívan él a magyar nép nyelvezetében, pedig a borvidék a rendszerváltást követően sokáig csipkerózsika álmát aludta. Az első szikra jó egy évtizede, Ráspi, Weninger, Luka Enikő borai kapcsán pattant ki, akik csodás tételeikkel hamar lázba hozták a borkedvelők társaságát. Valahogy a láng hamar kialudt, majd ismét csend borult a soproni pincék titkaira.  A következő nagy impulzus a Steigler Pincészettől indult el. Remélem ez egy olyan lendületet ad, ami a többi termelő számára is irányadóvá válik. 

   Miben rejlik az itteni borok ereje? A Fertő-tó, csillámpala, klíma hármas egységében, ahol az emberi tényező adja a negyediket. Ennek együttesét a franciák egyszerűen terroir-nak hívják. Egykoron a leghűségesebb városunk szinte visszhangzott a kékfrankos nevétől, ami sajnos az utóbbi időben suttogásba ment át. Sopron nem csak a borairól, hanem a környékbeli látnivalóiról, kulturális sokszínűségéről, iskoláiról vált híressé. Ha arra járunk, mindenképpen tegyünk egy sétát a történelmi rejtélyekkel teli, dél német és osztrák középkori városok hangulatát idéző Várkerület zegzugos utcáiban, majd a város jelképének tartott Tűztorony alatt lévő Hűségkapun átlépve fedezzük fel a Fertőtáj szebbnél szebb helyeit. Itt gondolok a Lővérekre, Fertőrákoson a kőfejtőből lett barlangszínházra, a Balfi gyógyfürdőre, na meg a Fertő-tó nádasának csodáira.

   Valahogy keveset beszélünk róla, de a város fő gazdasági csapásirányát mindig a bor adta. 18-19. századi feljegyzések alapján Sopron Rusttal karöltve bonyolította le hazánk legnagyobb borkereskedelmét. Persze ebben az időben a kékfrankos mondájával ellentétben a fehér /főleg a furmint/ borok domináltak. A vörösbe fordulás csak a 19. század második felével a kékfrankos érkeztével indult meg, ami teljesen átírta az addig ismert bortérképet. Egyes statisztikák szerint ez olyan jól sikerült, hogy a szocialista időkben volt mikor tízből nyolc tőke ebből a fajtából került ki. Ennek kapcsán délnek tartva tennék egy kis kitérőt az egykoron aktívan a város szőlőterületeihez kapcsolódó, már Ausztriához tartozó Blaufränkischland-ra, ahol megint szinte minden a kékfrankosról szól. Szavaimat olvasva talán érthető, miért tartjuk Sopront a fajta fővárosának.

   Sajnos rohanó világunkban egyre kevesebb sztori, történet marad meg a nép nyelvén. E kevesek közé tartozik Mátyás az igazságos, vagy a soproni kékfrankos legendája. Ki kell mondanunk az utóbbi, a mai napig élteti az ottani borok egykori dicső múltját. Úgy vettem észre, hogy a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben a borvidék néhány nagyobb kicsapó lángcsóváját leszámítva a bezárkózás útját választotta. A mivoltát nem értem, mivel a jövő borfogyasztási tendenciáját, a klímaváltozást nézve hazánk egyik titkos favoritja lehetne.

   Ezekről és sok másról is szó esett október 4-én Sopronban a Kékfrankos Hangja nevű nagyszabású rendezvényen, ahol a borászok, a gasztronómia és a turisztika képviselőivel együttesen újra hírt adtak magukról. Céljukká tűzték ki, hogy a soproni borok ne csak a szürkeállományunkban, hanem poharainkban is helyet kaphassanak.

   Mindig szívesen veszem irányom a nyugati határszélre. Számos ifjúkori élményem mellett, drótszamarammal sikerült már körbekarikáznom a Fertő-tavat, na meg közel fél évet dolgoztam a borvidék egyik nagymesterénél a Ráspinál. Fertőrákosi munkásságom óta már eltelt nyolc év, Sopron is szebb lett, számos új borászat született, akik közül többen a hagyományokhoz híven a város lakóépületei alatt érlelik boraikat.

   A rendezvény végeztével azt kell mondanom Sopron tényleg kitett magáért. A résztvevőkre fine dining vendéglátás, vezetett városi séta, 5 fős kerekasztal beszélgetés várt. A séta közbeni érdekes sztorik mellett a helyi gasztronómia magas minőséget nyújtott. Még sosem gondoltam arra, hogy a paprikáskrumplit céklával lehetne tálalni, de szuvidált szarvast se ettem még. Az egykori poncichterek legfőbb eledeléről, a babról sem feledkeztek el. 

    A fő attrakciót, a borokat direkt a végére hagytam. 20 termelőtől számos izgalmas tételt kóstolhattam. A többségében jól teljesítő kékfrankos dömpingben hiányoltam a zweigelteket, amiben a helyi borászok ismét nagyot alkothatnának. Az egykori fehérboros múlt sem hazudtolta meg magát. Különösen a zöldveltelinik és a chardonnay-k mutattak kirobbanó formát. A kékfrankosok tekintetében a fiatalabb nemzedéknél néha már éreztem azt az osztrák irányt, amit ők olyan jól művelnek. Úgy gondolom, jó volna nem lemásolni a sógorék munkásságát, hanem inkább követni az ő általuk jól kitaposott utat, miközben megalkotnak egy egyedi ízvilágú soproni kékfrankost. 

   Néhány érdekességet kiemelnék a kóstoltak közül. Rám a legnagyobb hatással a Steiglerék 2021-es zöldveltelinije volt. Egy osztrák prémium sorba is könnyedén megállná a helyét. A kiváló vöröseik mellett szenteljünk egy kis időt a furmintjukra, amivel újra próbálják éleszteni a borvidék egykori legfontosabb fajtájának hagyományait. Amíg az Ivancsics 2017-es, kései szüretelésű, enyhén botritiszes jellegű zöldveltelinit igazi kuriózumnak tartottam, addig a Lővér és a Zachár borászatok 2020-as chardonnay-i kellemes meglepetéseket okoztak. A Vincellér 2014-es, két évet fahordóban töltött rozéja nemzetközi szinten is ritkaságszámba menne, a Stubenvoll 2020-as közepes testű, gránátalmás, rózsaborsos syrah-ja pedig a fajta északi stílusú mintapéldája lehetne. A kékfrankosokat direkt nem emeltem ki, amik megítélésem szerint többségében szépen teljesítettek, de az a finomra hangolás még sokszor hiányzik a világszínvonal eléréséhez. Itt-ott azért már ez is megindult. 

   A végére néhány építő kritikát had engedjek meg. A kerekasztal beszélgetést nem csak rövidnek éreztem, hanem hiányoltam a közönség bevonását. Elhangzottak során volt szó a fiatalok borfogyasztásáról, a borvidék jó szállásadottságairól, a legfontosabbról, a főszerepben lévő kékfrankossal viszont érintőlegesen foglalkoztak. Másrészt hiányoltam a kőszegi és a vaskeresztesi borászokat, akik új színfoltot jelentenek a borvidék életében. Személy szerint úgy érzem jó úton haladnak, de még sok a teendő. Én szurkolok nekik, hiszen a jövőben a borok tekintetében titkos favoritunkká válhatnának.

Kunci