Kis
hazánkban Veszprém vármegye fehérbor-nagyhatalomnak számít. Négy borvidéke
közül Somló, Balatonfüred-Csopak, Badacsony országosan is kiemelkednek.
Sajnos a kistestvér, a Balaton-felvidék háttérbe szorult, pedig adottságait
tekintve nem kell szégyenkeznie a másik három társa mögött.
Az előbbi
szavaim azért nem teljesen igazak, hiszen Pálffy Gyula a Káli-medencét a
Fekete-heggyel együtt visszahelyezte a hazai bortérképre, Sümegen meg Egly
Márk egy jelentős bio-natúr közeget hozott létre. A jó hírek ellenére a
borvidéknek van egy olyan ismeretlen arca, amiről a nagyközönség vajmi keveset
tud, ez nem más, mint a Lesence–Balatonederics körzet. Két különböző, mégis kiváló adottságokkal bíró terület. Míg
Lesencefalutól Balatonedericsig a Keszthelyi-hegység dolomitos altalajú
szoknyája hazánk egyik legjobb chardonnay termőhelye lehetne, addig az alig
ismert Lesencetomaji-szőlőhegy agyagos, bazaltos talaja hosszan érlelhető
savakat biztosít a bornak.
Most az
utóbbival szeretnék egy kicsit foglalkozni, mivel az ottani vad savak egykoron
hátrányt, napjainkban, a felmelegedés hatására inkább már előnyt jelentenek.
Üröm az örömben, hogy a hegy szőlőtőkéi rohamléptekben fogynak, helyüket pedig
hétvégi nyaralók váltják fel. Kiváló termőterület ide, dicső múlt oda, valahol
a másik oldal is érthető. Manapság már az emberek nem szívesen dolgoznak a
szőlőben, a hegyoldalról a Balatonra és a Tapolcai-medence tanúhegyeire pedig
olyan képeslapra illő kilátás nyílik, ami egyből magával ragadja az embert.
Szerencsére, néhányan még mindig küszködnek az árral. Ebbe a maroknyi csapatba tartozik az a háromhektáros Kovács Pince is, akiket három éve ismertem meg és azóta folyamatosan
követem a munkásságukat.
Be kell vallanom, az első találkozásunk során a boraikat inkább korrekt, közepesnek ítéltem, a lelkesedésük viszont annál nagyobb volt. Ettől még nem
írtam le őket sőt, esélyt adva helyet szorítottam nekik a 7 csepp borvidék
című könyvemben. Utólag a döntésem helyesnek bizonyult. Azóta a borok minősége szép fejlődésen mentek keresztül, amiket a hazai borversenyeken gyakorta arany és ezüst érmekkel jutalmaztak. Az új lendület a család ifjú borászának Wiederschitz Ádámnak köszönhető, aki alig néhány éve vette át a stafétabotot. Az elmúlt
évben a válogatás olaszrizlingjük és a kékfrankosuk nyűgözött le, idén meg az a 2022-es rajnai rizlingjük, amire tavaly nyáron azt mondtam.
– Várj még
vele, ebből még lehet valami...
Lett is! Tavasszal Veszprém Vármegye Borversenyén a legjobb száraz fehérbornak
választották. Mivel ismerem a történetüket, a termőhelyet, lehetőségeiket,
úgy vélem ezzel az eredménnyel a munkásságuk eddigi legnagyobb
sikerüket érték el. Ne feledjük, a mezőnyben nevezhettek Balatonfüred-Csopak, Somló, valamint Badacsony borvidékeiről is, ahol tényleg több nagyágyú borászat található.
Letagadhatatlanul rajnais
illattal indít. A zöldessárga szín mögött, lime, méz, pirítós, zöldfű, némi
vaníliával tűzkővel kamillával egészül ki. Olyan, ami a nagykönyveben meg van
írva. Ízében az erőteljes savgerince szépen összefogja, a jó közepesen telt
testét. Az enyhén vaníliás hordó érződik, de nem uralkodik, amire pirítós,
lime, körte, szőlő aromák rakódnak. A fa a hosszú lecsengésében némi kesernyés
ízt kölcsönöz neki, ettől még szép egyensúlyban van. Tavaly óta a bor jóval gyümölcsösebb lett, a savi pedig kerekedtek. 7 pont
