2016. márc. 14.

Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj 2016.

"Töltsd pohárba, és csodát látsz!
Színe mint a bikavér,

S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér.
És a tőke, melyen termett,
Nemde, oly zöld, mint a rét?
Hol leled föl szebben együtt
Szép hazánk háromszínét?"
 



Így jellemezte 1846-ban Garay János a szekszárdi borokat. Szekszárd ide, vagy oda, az első Bikavér mégis az egri borász, Grőber János keze munkáját dicséri, amit 1912-ben  Medoc noir "Menoire" és Kadarka fajtákból készített.

Azóta a Bikavér hosszú és rögös utat járt be.

A szocializmus meghurcoltatásait ("mennyiségi bortermelés") túlélve az utóbbi két évtizedben ismét aranykorát kezdi élni.
Az nem kétséges, hogy határainkon túl szinte csak az egrit tartják számon, de mi magyarok jól ismerjük a név eredetét. Szerencsére a korábbi márkanévért folyó "borháború" már a múlté, és a két régió együttesen küzd jövőbeli sikerekért.

Mit is takar valójában az elnevezés? Mitől Bikavér a Bikavér? Csúcsbor? 

Sajnos e fogalmakkal a borbarátok többsége sincs tisztában. "Néha még a borászok körében is vitatott dolog." Ehhez járul hozzá még a két különböző borvidék, így igencsak bonyolódik a helyzet.

Szerencsénkre a Bikavér készítését már törvény szabályozza, ami által könnyebben beazonosíthatjuk a kóstolás során. Valójában egy olyan Kékfrankos alapú /Szekszárdon Kadarkával kiegészülő/ blend, mely egyszerre tartalmazza a könnyed fűszeres gyümölcsös eleganciát, nagy beltartalmat, terroire-t. Természetesen ehhez kellenek a tartalmas bordeauxi fajták, amik mellé gyakorta elegáns Shirazt és Pinot noirt is párosítanak. Ennek elkészítése igen nagy szaktudást igényel.
A Bikavér megértéséhez rengeteg kóstolási tapasztalat szükséges. Személy szerint nem a csúcsbort, hanem a harmóniát keresem benne. Sokan ott szeretnék látni a borsor végén, amit a Kékfrankos lágyabb szerkezetének köszönhetően nem tudok elképzelni. Vessük csak össze egy Cabernet Merlot házasítással! A hordók használatában pozitív változást látok, egyre többen mérséklik az újtöltésű barrique hordók használatát, amely jót tesz a minőségnek. 
Bikavérek 
Hol készül a jobb Bikavér? Ezt már a borfogyasztók ízlésére bízom. Míg Eger északi klímája, riolitos tufakőzete, minerálisabb élményeket, vibrálóbb savakat ad, addig Szekszárd löszös talaja, melegebb éghajlata lágyabb, érettebb kellemesebb taninú borokat nyújt. Készítésében, érlelésében még rövid távú tapasztalataink vannak, de ez is elég volt ahhoz, hogy Közép és Kelet Európa legjelentősebb házasításaként emlegessük.

Egy biztos: a Kékfrankos savai, a bordeauxi fajták töményebb borai hosszú életutat biztosítanak.

E házasítás népszerűsítése a célja a 2013 óta minden évben megrendezésre kerülő Bikavér párbajnak, ahol a vendégek saját maguk ismerkedhetnek meg a termelőkkel, boraikkal s annak számos készítési stílusával. Most ebből szeretnék néhány érdekesnek tűnő tételt kiemelni.

Sebestyén Csaba Iván-völgyi Bikavér 2012

Illatában érződik a Kékfrankos magasabb aránya. Elegáns, ízében bogyós gyümölcsök, meggy, fűszeres paprika dominál. Hosszú lecsengésében a csoki is előbújik.
16,8 pont
La Vida Bikavér 2013

Kékfrankosra helyezett, komplex fűszeres bor. Stabil beltartalom, amik ropogós piros gyümölcsökben végződnek.
17 pont

St. Andrea Hangács 2012

Tömör strukturált nagy testű, bor. Bogyós gyümölcsök, kellemes savak és nagyfokú mineralitás jellemzi. Nem a legelegánsabb tétel, azért mégsem lehet szó nélkül hagyni. Több játékot és életérzést találok benne, mint a testesebb Merengőben. Az utóbbiban sajnos palackhibát észleltem.
17,3 pont

Heimann Bikavér 2013

Erősen Kékfrankos alapú. Sötétebb színű. Érdesebb savaiban piros bogyós gyümölcsök, meggy, cseresznye ízlik. Ezeket a lösz adta kellemes minerálitás és a Sagrantino édeskés íze tesz kellemessé. Nagyon fűszeres.
17 pont

Bolyki és Bolyki Superior, Eger 2012

Illatában töményen indít. Erdei bogyós gyümölcsök keverednek a vastag tanninban. Nagy, de nem elegáns bor. A túlzott hordótól és alkoholtól enyhén édes.
17 pont

Thummerer Nagy Eged  2012

Nekem ez a bor tetszett a legjobban. Nagy Eged meszes talaja, a bor óriási potenciálja egyszerre magában hordozta mindkét borvidék jegyeit. Tömény illatú. Megkóstolva csoki és bogyós gyümölcs keveredik az enyhébb, fűszeres savakkal. Hosszan érzem torkomban. Nagy jövő elé néz.
17,5 pont
Ezúton is köszönöm a Szervezők meghívását a rendezvényre.
A képek forrása: Wineglass Communication


Kunci