Miért pont Észtország?

 

Mi vonzott Észtországba? Talán a kíváncsiság! Korábban rengeteg különlegességet hallottam róla, és eljött az idő, hogy én is felfedezzem. Nézzük, négy és fél napba mennyi érdekesség fért az ottlétem alatt. 

(Az országot két nap után Skandinávia Szlovéniájának neveztem el!)

Repülővel két óra alatt értem a Skandinávia kapujában fekvő, fél Magyarországnyi területű országba. Gazdaságilag erőteljesen Észak-Európa felé húz, különösen a digitalizáció terén foglal el előkelő pozíciót. Amíg a posztszovjet örökségétől menekül, addig a több száz éves múlt elnyomásának értékeire épít. 

A 13. századtól a németek formálták az arculatát, a 16–17. században a svédek, 1710-től 1918-ig pedig az oroszok. Az első világháború végétől 1940-ig függetlenségüket elnyerve fellélegezhettek, majd Sztálin berántotta őket a Szovjetunió kiterjedt birodalmába. Az utóbbi évtizedekben a finnek adtak hatalmas lökést a gazdaságuk elindításában. A két nép rokoni kapcsolatát legjobban talán a Helsinki és Tallinn között folyamatosan járó komp szimbolizálja.  Érdekes, hogy a lakosságának 25–30%-a vallja magát orosznak, 65–70%-a pedig jól beszéli ezt a szláv nyelvet. Eközben a 1,3 milliós népességét a demográfiai csökkenés erőteljesen megviseli. A skandináv jellegű hétvégi és az oroszos, színesre festett, fából készült házaik a mindennapok részét képezik. A szocialista lakótelepei, Tallinn óvárosának hanza házai pedig hab a tortán. Ebben a mixben a legerősebb kötőkapocs a több ezer éves nyelvük. 

Egy kis ízelítő abból, hogy miért húzok közös vonásokat az egykori Jugoszlávia leggazdagabb, balkáni, olasz és osztrák–magyar kulturális elemekkel felvértezett tagköztársaságával, Szlovéniával. Az utóbbinál is, a maga formájában mindez megtalálható. Viszonylagos jólét, civilizációk alakító hatásai. Egyedüliként a homogénebb nemzetállam a délnyugati szomszédunk erőssége.

A megérkezésem első órájában a nyelvrokonság is egyből rám talált. Tallinn óvárosának Toompea-dombján az Alekszandr Nyevszkij-székesegyház oldalában lobogó Liszt Intézet magyar zászlója kíváncsivá tett. Belépve az észt hölgy folyékony magyarsággal szólalt meg, akivel hosszan beszélgettünk. Elmesélte, hogy a magyar nyelvű könyvek és folyamatosan frissülő folyóiratok mellett kortárs festménykiállítás is megtekinthető. Néhány perccel később az egyik szuvenírboltban a Bordó Sárkány zenéje ütötte meg a fülemet. Ha még ez nem lenne elég, a főtéren betérhetünk abba az 1422-ben alapított, Európa legrégebbi, folyamatosan működő patikájába, amely 1528-tól 1911-ig a magyar Burchart család tulajdonában volt. 

A főváros Grimm-mesék világába repítő hanza városrésze mellett se menjünk el szó nélkül. Sokan Észak Párizsának nevezik. Nekem inkább egy középkori gazdag balti-tengeri kereskedőváros hangulatát idézi az égbetörő templomtornyainak sokaságával, színes házaival, azok keskeny, magas oromzataival, díszes ablakaival és macskaköves utcáival. 

Éhségünk csillapításánál kimondott észt konyhát ne keressük. Amit annak mondanak, az a német és orosz hatásból tevődik össze. A jó minőségű tejtermékeikre és a rozskenyerükre viszont méltán büszkék. A hangulatos utcákon sétálva leginkább az olasz konyhát népszerűsítő éttermekkel találkozhatunk. Azért akadnak még orosz, ukrán, spanyol, ázsiai, valamint bajor gasztronómiát vivő vendéglátóhelyek is. A legkülönlegesebbek mégis a hanza idők életérzését visszaadó éttermek. Ilyenekben a felszolgálók korabeli ruhákban dolgoznak, és elsötétítés mellett gyertyával világítanak. Az egyikben ottjártamkor üstben főtt rénszarvaslevest kínálták, amit kiégetett cserépedényekben kanál nélkül szolgáltak fel, a sört pedig mázas kancsókba csapolták. Különleges "észt" specialitásként a medvesültet tudom ajánlani. 

Míg Tallinn a tömegturizmusé, addig a vidéki Észtország a nyugalmat kedvelők paradicsoma. A természetben szabadon kempingezhetünk, a települések pedig gyakorta szórványként bújnak meg a hatalmas erdeiben. A weekendházaikat is gyakorta az erdő mélyén, egy-egy patak mellett rejtik el, ahol a szauna a mindennapok kellékeként szerepel. A közel ezer medvéjével azért mindenképpen számoljunk, amelyek a helyiek szerint szimbiózisban élnek az emberekkel. Azért nem eszik olyan forrón a kását, hiszen a Valgejõe Veinivilla gyümölcsborászatban (vásárolt észt szőlőből is készítenek bort és pezsgőt) mesélték, hogy alkalmanként szívesen lakmározik a juhokból és a méhek kaptáraiból. 

Ha már elhagyjuk a fővárost és a természetet választjuk, akkor a Tallinntól 60 km-re fekvő Lahemaa Nemzeti Park kötelező látnivaló. Az 1971-es alapításkor a 700 km²-t meghaladó területével a Szovjetunió első, Európában pedig az egyik legnagyobb nemzeti parkjává vált. A legkülönlegesebb látványossága a Viru-lápvidéke, ahol 3,5 km hosszan pallókon haladhatunk a mocsaras, tavakkal tarkított tajgai erdőben. Ez különösen ősszel, a fűzfák színbomlásakor válik még látványosabbá. 

Kevesen gondolnák, hogy a Balti-tenger és a Finn-öböl partján az észtek 2300 szigettel és szigetecskével bírnak. Ez majdnem annyi, mint a görög és horvát szigetek összessége. Bánatomra Muhu-sziget skanzen jellegű világába nem jutottam el, a fővárostól 40 km-re fekvő Pakri-félszigeten azért hatalmasat kirándultam. Előbb az egykori szovjet atomtengeralattjáró kiképző egyik központjába, Paldiskiba utaztam, ahol visszacsöppentem a szocialista panelházak rengetegébe. A 4000 fős településen észt szót nem hallottam, ráadásul a cirill betűk sem voltak ritkák. 

A terület igazi különlegességét a félsziget szinte érintetlen, 20–30 méter magas, mészkősziklás tengerpartja adja. Az 1889-ben épült világítótornyából 80 méteres magasságból nyíló kilátás örök élményként ég az ember elméjébe. A túrám során előbb füves, bozótos területen mézédes nyári almafákba bukkantam, később a tengerpartig húzódó tajga fenyőerdőibe élvezhettem a természet nyugalmát. Az életérzés inkább egy tópartjához hasonlított, ráadásul a víz sótartalma is alig érezhető volt. 

Írásom végén hadd említsem még meg az ország második legnagyobb, 100 ezer lakosú Tartu városát, amit két és fél óra alatt értem el vonattal. Külön érdekesség volt, hogy a II. Gusztáv Adolf svéd király által 1632-ben alapított egyeteme felé az orosz, 1520 mm széles vasúti sínpáron guruló vasparipa repített. Az év nagy részében diákoktól nyüzsgő város az ország kulturális és művészeti központjává vált. Számos érdekessége közül a fejre fordított háza (Tagurpidi Maja) minden korosztály mulatságos élmény. A múzeumokból is bőven bővelkedik. Az Észt Nemzeti Múzeumtól kezdve az észt vasúti múzeumig rengeteg mindenbe betekintést nyerhetünk. Az autentikus kocsmák kedvelőinek kihagyhatatlan a 18. században épült, korabeli lőporospincéből kialakított Püssirohukelder sörözője, amely 11 méteres átlagmagasságával a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. 

Megérte-e elmenni? Igen! Persze, itt nincsen dél-európai hangos virtus, tengerparti pálmafák, helyette – Tallinn belvárosát leszámítva – északi nyugalmat árasztó természeti szépséget kapunk.

Kunci

Gyöngyöspatán a Vulkanikus Borfesztiválon

Ez a hely 16–12 millió évvel ezelőtt egy szubtrópusi sziget volt, ahol andezitvulkánok köpködték a lávát, gejzírek törtek a magasba, miközben a hegyek szoknyájánál a Paratethys-tenger hullámzott. A kőzetek többségét andezit és andezittufa borítja, az alsóbb rétegekben a tenger hatására mészkő is megjelenik. Ez adja a Mátrai borvidék terroirjának alapjait, amelyekre később számos talajtakaró, (homok, lösz, agyag, barna erdőtalaj stb.) rakódott.

Így mesél Tóth Ákos geológus a Gereg-dűlőben, a gyöngyöspatai borászok legelső Dűlőszafariján. Eközben az égiek nekünk rendezték az esti előadást. Szinte egyszerre láthattunk naplementét és teliholdas holdfelkeltét.

A kis település napjainkra a hazai bio natúr borászok egyik Mekkájává vált. A termelők baráti kapcsolatban, egymást erősítve, közösen dolgoznak a jövőért. Számos szőlőfajta közül a kékfrankosért rajonganak, az ősi magyar fajtákat pedig a szívügyüknek tekintik.

A megnyitó egy fájdalmas ponttal indult, ugyanis egy molyhos tölgy – a Mátra egyik ikonikus fája – ültetésével emlékeztünk meg a tavaly decemberben az égi szőlőmezőkre távozó Szignárovics Márkról. A kiváló borász tiszteletére a 2020-as furmintjával koccintottunk. Ahogy a kollégái mondani szokták, Márk keze itt is rendesen elsült.

Kortyában a tokaji társainál lágyabb, krémesebb szerkezetű. Markáns savgerince köré körte, alma, száraz virágok és némi csonthéjas ízek szorulnak. Mindezt felvillanó, zöldfűszeres reflexek teszik vibrálóbbá. Nagyon fiatalos jelleget mutat. Ha nem tudnám a korát, el sem hinném. Erős 6 pont.

A kétnapos ünnep első etapját a helyi lakosság gazdagította saját műsoraival. A legkisebb nemzedéktől kezdve egészen a hagyományőrző népdalkörig, ki-ki maga módján emelte az esemény fényét. Azért ne feledkezzünk el Nagy Sebestyén „Kedvenc Patai boraim” mesterkurzusáról, a cikk elején említett Dűlőszafariról, valamint a 14. századi, országos szinten is egyedülálló, gótikus stílusban épült Kisboldogasszony-templom látogatásáról sem. Az est zárásaként pedig a Piszli Csárli zenekar teremtett felejthetetlen hangulatot.

Az est folyamán egymás után nyíltak a jobbnál-jobb tételek, így nézzünk néhány érdekességet.

A 2022-ben alapított Eden Wine másfél évig héjon erjesztett, királyleánykából készült, 2024-es natúr narancsbora elhozta a karácsony ízeit. Narancs, szegfűszeg, tea, fahéj, birs, egy csöppnyi mézes karakterrel. Egy karakán, telt, különleges, dzsúszos gyümölcslé. 7 pont

Az Itt és Most Pince 2024-es csókája egy könnyedebb, gyümölcsösebb vonalat képvisel. A karakteres savgerincű, érett meggy, málna, cseresznye ízű bor telis-tele van fűszerekkel. Ez egy olyan ritkaság, amit mindig jó kortyolgatni. - 6 pont 

A Hegymente Szőlőbirtok 2024-es kékfrankosa egy földöntúli világba repített. Töménysége már a legnagyobb vörösborokkal vetekszik és a színe is már feketébe hajlik. Tömény szeder, meggy, borsos, fűszeres aromáit, vibráló, mindent átható, de nem túlzó savak uralják. Ez egyszerre vaddá és fiatalossá teszi, amiben a hordó csokis fája vaskos tanninnal van felvértezve. Egy olyan erőtől duzzadó, fejlődésben lévő mestermű, amely a csúcsra érve nemzetközi szinten is felső polcos történet lehet. Erős 7 pont 

Másnap dél környékére, a vendégborászok és a nagyközönség megérkezésével életre kelt  a hétsoros pincesor. Rotyogni kezdtek a bográcsok, majd elindult a pincetúra. A színes kavalkádban hangos diskurzusok mellett baráti kapcsolatok alakultak ki.

A kóstolást az alig néhány éve, három fiatal barátságából alapított t3 (TokajDrei Borászat) standjánál indítottam. A 2025-es Solar sárgamuskotályuk üde színfoltot képez a fajta táborában. Az émelyítő muskotály aromák helyett, gyümölcsös, sárgadinnyés, barackos, szőlős, citrusos jegyekkel bír. A lecsengésében a finom seprős érlelés egy kellemes, krémes ízvilágot ad. Ugyan a savai acélosak, a maradékcukra mégis gyönyörűen balanszban tartja. Ezzel a belépő tétellel már meg lehet szólítani fiatal generációt. +5 pont

Nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy a hárslevelű koronázatlan királynője, Berecz Stephani öntötte ki a 2023-as tokaji Váti hárslevelűjét. A borban az enyhén gyógynövényes aromák mellett körte, alma, őszibarack és citrusos ízek jelennek meg. A közepes testét zöldes reflexek teszik vibrálóvá, amiben némi gyömbéres jelleg is helyet kap. A sós, ásványos lecsengésű tétel gyönyörű harmóniában van. +6 pont

A régióhoz tartozó Bükki borvidékről két ikon is képviseltette magát. 

A pinot blanc nagymesterének, Borbély Rolandnak (Gallay Pince) a ’21-es, négy és fél évet kishordóban töltött zenit pinot blanc házasítása fergetegeset szólt. A kellemes pirítós és hordófűszerekkel bíró, nagy testű tétele úthenger szélességével és lassúságával folyik le a torkomon. A neutrális ízvilágába némi alma, mogyoró, vajas, vaníliás aromák lopakodnak, a villanásos, zöldfűszeres jegyei pedig játékossá teszik. 7 pont

Miskolc fenegyerekének, Sándor Zsoltnak a 2021-es Legény natural zweigeltje némi csokival megáldott, frissen csavart gyümölcslé. Aromáiban megjelenik a málna, meggy, piros szilva, szeder, sok-sok fűszerrel és kellemes savakkal. Kevesen nyúlnak úgy ehhez a fajtához mint ő. Nem hiába vált Zsolti hazánk egyik legendás zweigelt termelőjévé.  6 pont 

A borsort egy igazi kuriózummal, az Egri borvidéken gazdálkodó Orsolya Pince 2023-as, fűszerektől robbanó sangioveséjével zárom. A közepes testű, piros gyümölcsös tétel szilva, meggy, málna, szeder és fekete bors jegyekkel bír. Markáns, hosszan húzódó savgerincét némi alkoholmelegség csillapítja. Olasz társainál némileg könnyedebb, a fajtajegyeit nézve azért elférne egy toszkán sorba. 6 pont

A második este már nem tudtam ott maradni, de az itt töltött 24 óra feledhetetlen pillanatokkal ajándékozott meg. Számos ismerőssel találkoztam és új barátokra leltem. Külön öröm, hogy beszélgethettem a legkeletibb tanúhegyünk felkarolójával, Kocz Rékával, a Kasszonyi-hegy modern úttörőjével. 

Hol van ez a titokzatos hely? Túl az alföldi rónákon, az országunk végénél, Ukrajna kezdeténél.

Köszönök mindent.

Kunci

A végjáték

 

Az utolsó szabadnapomon sokáig az ágyban feküdtem, majd biciklit béreltem, hogy újabb helyeket kutassak fel Vis szigetén. Most sem maradtam esemény nélkül. A boltban a papírmunkát gyorsan elintéztük. Már csak a bicikli kiválasztása volt hátra. A drótszamarak az üzlet mögött összelakatolva sorakoztak, a srác viszont nem találta a kulcsot. Hosszú telefonálás után kiderült, hogy a tulajdonos feleségénél maradt, aki fél óra elteltével érkezett meg. Innen már csak pedáloznom kellett. 

A szerpentinen fölfelé, a nagy ellenszélben hamar levert a víz, lefelé pedig egy-egy erősebb lökésnél majdhogynem visszatolt. A sziget belsejébe érve újra szőlők vettek körül. A Plisko Poljén lévő második világháborús repülőtér melletti Aerodromhoz vendéglőjébe tartottam. Itt a szövetségesek 1944-ben az adriai front legfontosabb légibázisát hozták létre. Ennek köszönhetően több száz sérült gép és több ezer katona menekült meg a hadifogságtól vagy a biztos haláltól. Később a jugoszlávok a lefektetett acéllemezekből összetákolt kifutópályát szétszedték és egy részére szőlőt ültettek. A végén néhány egykori, második világháborús amerikai teherautóba futottam bele, az igazi élményt azonban az Aerodrom vendéglője adta. Az egészet korabeli stílusban rendezték be, amely a Memphis Belle világába repített vissza. Szólt a swing, band zene, és mindenütt repüléstörténeti ereklyéket, fényképeket csodálhattam.

Borkóstolás nélkül Vist sem szerettem volna elhagyni, így a Vislander borászatba indultam. Különösen a sziget őshonos fajtájára, a Vugavára voltam kíváncsi. Eredetét az ókori görögökhöz kötik, és sokáig a viognier-rel azonosították, ez az elképzelés azonban mára megdőlt. 

A család a 17. század közepén került a szigetre és azóta foglalkozik szőlőműveléssel. A modern pincegazdaság kialakítását a 2000-es évek elején kezdték el, 2020-ban pedig Marko Vojković és Damir Radica összefogásával megnyitották a Vislander kapuit. 

Bugava 2023

Dalmát nevén bugava, amúgy vugava, szokatlan ízvilággal üdvözölt. Az erőteljes citrusos jegyek mellett fehér húsú gyümölcsök, körte, narancs, grapefruit és birs aromái fedezhetők fel benne. A lecsengése határozottan kesernyés, a bor közepes testű, enyhén viaszos karakterű. 5 pont

Bugava Premier 2023

Már illatában is jóval koncentráltabb karaktert mutat. Trópusi gyümölcsök, ananász, zöld banán, körte és méz keveredik zöldfűszeres jegyekkel. Ez már egy testesebb, hangsúlyosan viaszos tétel, amelyet élénk savak kísérnek. Az előzőhöz képest a kesernyés lecsengés valamelyest szelídült, de továbbra is meghatározó eleme. - 6 pont

Bugava Antique Dračevo Polje 2022

Aranysárga szín mögött testes bor rejtőzik. Zöldfűszer, lime, ananász, banán, őszibarack, méz, narancs aromák itt is megjelennek, ugyanakkor a kesernyés karakter sokkal visszafogottabb, ami jelentősen emeli az összhatását. Vaskos, viaszos textúrájú, erőteljes savgerincű. 6 pont 

Polozaj Tihobraće Polje Plavac Mali 2020

A sziget legfontosabb kékszőlőfajtája, a plavac mali a második világháború idején megmentette a családot az éhezéstől. Az akkoriban az itt állomásozó brit katonákkal kiváló cserekereskedelmet folytattak vele.

Közepes testű, elegáns savszerkezetű tételben szeder, piros szilva, eper, a feketeribizli csokoládé aromák dominálnak. Inkább a modern stílust célozza meg. 6 pont 

A kétes érzésű kóstoló után egy frissítő csobbanásra látogattam a Srebrna Beachre. A borokat nem tartottam rossznak, de nem is hoztak lázba. Az úszás azért felrázott, a balkáni kirándulásomat pedig egy military programmal zártam. Egy korabeli, jugoszláv tengeri naszádoknak épített bunkert látogattam meg. Biciklimmel a tengerparti dombokon suhanva egyszer csak egy hatalmas szájat pillantottam meg a sziklafalban. Félelmetes, mégis lenyűgöző látványt nyújtott. Este 40 kilométeres tekerés után adtam le a kétkerekűt. Ez a távolság önmagában nem is olyan sok, a terepviszonyok azonban annál durvábbak ezen a tájon.

Másnap reggel két komp közül választhattam. Az egyik ötkor, a másik hétkor startolt el. Splitből délután ötkor indult Magyarország irányába a buszom, ezért kétség sem fért a döntésemhez. Fél hétkor azonban egy tollal írt, horvát nyelvű üzenet várt a jegyiroda ajtaján. Egy arra jövő járókelőt kértem meg a tolmácsolásra. A hajó az előző napi baleset miatt nem indul..... (A katamarán egy vitorlást sodort el). Természetesen repdestem a boldogságtól, így jött a gyors újratervezés. A buszjegy árának 80 százalékát buktam és csak Bécset érintve sikerült új jegyet vásárolnom. 

Ekkor jöttem rá, hogy az egykori katonai bázis sziklájába épült Lipanović Pincészet mindössze 300 méterre fekszik a szállásomtól. Időm bőven volt, a történtek után a sziget legjobb borászatát meg nem szerettem volna kihagyni. Ugyan még hivatalosan zárva tartott, a hatalmas hátizsákommal mégis besétáltam a nyitott ajtón. Egyszer csak egy fiatalember lépett elém, hogy miben segíthet. Elmeséltem sztorimat, mire ő poharat adott és öntött.

Előbb egy 2025-ös vugava került bemutatásra. Gyümölcsös, lime-os karaktere egyből felértékelte nálam a fajtát. Hat pontot adtam rá. A korábban megszokott kesernyés ízvilágnak nyoma sem volt. Ezt egy 2018-as évjárat követte. Olajos, gyümölcsös, érett szerkezete felülmúlta minden elképzelésemet. 7 pont. Bár jegyzetelésre nem volt időm, az ízei azóta is a számban élnek. 

A délutánom fürdőzéssel telt el. Négy órakor indult a kompom, majd Zágrábon, Ljubljanán és Bécsen át, huszonnégy órával később, már otthon is voltam.

Kunci

A mediterrán földi paradicsomában

Reggel 6 órakor csörgött az óra. A fáradtságtól egyszerűen kinyomtam. Egy órával később arra riadtam, hogy éppen most indul a buszom a sziget másik végén található Komižába. Tíz perc alatt összekaptam magam, majd jött a B terv. Stoppolok! Negyven percem maradt a 10 kilométeres távra, de húsz perccel később már a hangulatos kikötőjében sétáltam. Sokan legdalmátabb halászfaluk közé sorolják. Innen már nem jár komp, csak egy helyi cég naponta  egyszer oda-vissza  szállítja Biševo-szigetére az utasokat.

Biševo a horvát szárazföldtől legtávolabb fekvő lakott sziget. A mindössze 15–20 állandó lakosú, édesvíz nélküli földdarabra valószínűleg alig lennének kíváncsiak, ha 1884-ben Eugen von Ransonnet-Villez nem ír a Modra špilja, vagyis a Kék-barlang különleges látványáról. Az ide érkező turisták 90 százalékának ez a fő úti célja. Szállodája nincs, néhány büféje a tengerparton és érintetlen természeti környezete. Már a hajón látszott, hogy bolt híján az ottani lakosok hatalmas bevásárlópakkokkal térnek haza. 

A Kék-barlang tényleg egyedinek számít, engem valahogy mégsem érintett meg. A legszebb arcát 12 körül mutatja, addig meg a fenének sem volt kedve várni. Inkább elindultam felfedezni a szigetet. Azt hiszem, az ott kapott élmények után nem bántam meg a döntésemet. Olyan érintetlen mediterrán világba csöppentem, amelynek szépségétől ma sem tudok szabadulni. Utamat előbb sűrűn benőtt mediterrán fenyvesek uralták, majd jöttek a szőlő és olajfaligetek. A füge és piros virágba öltözött gránátalmafák gyakorta szabadon burjánoztak. Meglepetésemre aszfaltos út vitt fölfelé és mindenfelé rendszám nélküli, rozzant autókat láttam.

A platóján, Poljeban néhány ház fogadott. Korábban ez volt a sziget központja. Itt működik az egyedüli étterem, ahova elektromos autókkal viszik a turistákat. 1961-ig iskola is volt, a fő látványossága pedig az 1050-ben épített, Szent Szilveszter névre keresztelt templom. Az egyik kővel elválasztott kiskertben szokásomhoz híven leszakítottam egy gyönyörű dalmát citromot, majd egy táblára lettem figyelmes. Wine tasting. Szagot fogva elindultam, és 5 perccel később egy házikóhoz értem. Egy öreg bácsi horvátul köszönt rám a teraszról. Mikor a wine tasting szót kiejtettem, a felesége a háttérből beinvitált. A beépített teraszukon leültettek, majd egy saját címkézésű palackból a dalmátok szuperborát plavac malit töltöttek. Közben mögöttem csodálatos kilátás nyílt a tengerre és a Sveti Andrija-szigetre.

Milyen volt a „házi bor”? Közepes testű, erdei bogyós gyümölcsös és fajtajelleges. Nem kifinomult, mégis szinte örömkönnyeket hozott a szemembe. A világ vége után kettővel palackos bort kortyolgatni egy öreg házaspár házában? Kell ennél nagyobb élmény? Vakteszten amúgy 84–85 pontot könnyedén rávágnék, így semmiképpen sem mondanám rossznak. Azt is megtudtam, hogy a szigeten csak ezzel az egy szőlőfajtával foglalkoznak a gazdák.  Ugyan vannak olivafák, de az állandó szél miatt az olajbogyó nem érzi olyan jól magát, ezért csak 2–3 évente van jó termés. 

Ettől még saját olívaolajat is készítenek maguknak. Víz hiányában pedig esővizet összegyűjtve fogyasztanak. Egy óra beszélgetés és három pohár bor elfogyasztása után plavac maliba áztatott aszalt meggyből készült likőrrel is megkínáltak. Közben a lemenő vörös naplementében fotókon a 150 km-re lévő olasz partot mutatták meg. Ezek után a 15 eurós (nem olcsó) palack árát tiszta szívből fizettem ki. 

Innen a sziget sarkába, Gatulába vitt az utam. Idővel a tűlevelű erdők elfogytak, és az áthatolhatatlan, térdig érő macchia vette át a területet. A törpefenyőktől a mirtuszokon át a rozmaringig volt ott minden. Az utóbbi legalább a harmadát tette ki. Ha a helyi lakosok csak a vadon növő rozmaringot összegyűjtenék, rozmaring-nagyhatalomnak kiálthatnák ki magukat. A sziget keskenyedésével egyre vadabb tájon haladtam, mire kiértem a földnyelv csücskére épített földalatti bunkerhez. 

Itt nemcsak asztalok, biciklitartók és a történelemről szóló táblák fogadtak, hanem az egykori katonai bázist is felújították. Még egy távcsövet is kiraktak a közönségnek. Lefelé mozgásérzékelő lámpák gyulladtak ki, amihez az áramot napelemekkel termelik. Közben az egyik folyosón egy sziklába vájt, tenger fölé emelkedő kis teraszon találtam magam. Természetesen se közel, se távol egy teremtett lélekkel sem találkoztam.

 Az élménytől, a látványtól és a tudattól, hogy hol vagyok, egyszerre borzongtam bele. Szinte az Adriai-tenger közepén, egy parányi földdarabon álltam. A sötét kobaltkék színű tenger, a fehér mészkősziklák és a zöld növényzet leírhatatlan élményt nyújtottak. A távolban jól látszott a Balkán-hegység partra meredő sziklavilága, északra és délre pedig legalább 100 km-es körben a dalmát szigetvilág. Hosszú kémlelődés után megakadt a szemem egy helyben maradó, lefelé húzódó felhőcsíkokon. Húsz perc után rájöttem, hogy az olasz partok hegységein megmaradt hófoltok. Nagy valószínűséggel az Appenninek közel 3000 méter magas Monti della Laga Nemzeti Parkjának hegycsúcsai lehetett.

Visszaindultam a sziget északi felén lévő Porat öbölbe. A kis hajónk innen indult vissza. Már felülről is látványos volt, és nagy valószínűleg, az ország egyik legszebb tengerpartjára leltem. A sárgás homok alatt trópusokat idéző türkizkék víz hullámzott. A turizmus azért már megvetette a lábát, az egyetlen működő bárban némi egyszerű ételt, sőt még koktélt is készítettek. Néhány vitorlás ringatózott a vízen és a 200 méter széles parton nem lehetett több húsz embernél. Biztos vagyok benne, hogy a Kék-barlang nem mindennapi élményt nyújtott volna, de az átéltek garantáltan kompenzáltak érte. 

Biševo maga a nyugalom szigete. Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék rá. Az utazásom során a trebinjei erős kezdet után feltettem az i a pontot. Szerencsésnek érzem magam, hogy a világ ezen szegletébe is sikerült eljutnom. Nem hiába tartozik az UNESCO Globális Geopark hálózatához.

Kunci

Irány az Adria rejtett erődje!

 

Eredetileg a Hvar-szigeti kaland után Pugliába terveztem átkelni komppal. A zinfandel, a primitivo és a crljenak kaštelanski történetében szerettem volna jobban elmélyedni. Amikor megláttam a jegyárakat, hamar lemondtam erről a tervről. Ekkor jött az újratervezés. Korčula, Brač, Trogir, vagyis hová menjek tovább? Az előszezonban a kompok még meglehetősen ritkán jártak a szigetek között, ezért a terveim kártyavárként omlottak össze. 

Korábban Vis szigete elsősorban a szárazföldtől való távolsága miatt vonzott. Évekkel ezelőtt azonban világjáró barátomnak, Piernek sikerült bogarat ültetnie a fülembe. Az egyik pillanatban bőszen olvasni kezdtem róla, és hamar megszületett a döntés. Irány a „Military sziget”!

Vis azon kevés dalmát szigetek egyike, amelyeket Hitler seregeinek nem sikerült elfoglalniuk. 1941 és 1943 között az olaszok fennhatósága alatt állt, majd kapitulációjuk után Tito partizánjai vették birtokba. Ezt követően a britek is megérkeztek, akik a szövetségesek oldalán az adriai hadszíntér egyik legfontosabb légibázisát hozták létre. A következő évtizedekben Jugoszlávia továbbra is kihasználta a sziget stratégiai jelentőségét. Több tucat föld alatti katonai létesítményt és bunkert építettek ki, amelyekre mára különleges katonai turizmus épül. 

Ennek hatására 1990-ig zárva maradt a nemzetközi turizmus előtt, így jelentős mértékben megőrizte eredetiségét. A parttól való távolsága miatt a tömegturizmus még mindig nem kapta fel. Bár az ABBA Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmjének forgatása után a turizmus valamelyest fellendült, az ország más, ismertebb részeihez képest még mindig nyugodt, békés hangulat uralkodik rajta.

Két óra tizenöt perces hajózást követően léphettem a 90 km²-es földdarabra. Már az öbölbe történő behajózáskor egy impozáns templom és egy hosszú pálmasor fogadott. Itt nincsenek égbe törő fehér sziklák, helyette a zöld mediterrán macchia uralja a tájat. Mindez a fehérre meszelt, piros tetejű házakkal és a világoszöldes-kékes árnyalatokban játszó tengerrel együtt megnyugtatóan hatott rám. A kikötőtől mindössze 4-5 perc sétára volt a szállásom, amit azonnal el is foglaltam. Lepakoltam, gyorsan elmentem vásárolni, ettem valamit, majd két órára teljesen kiütöttem magam. Az egyhetes intenzív utazásnak most jött ki igazán a hatása. Átlagosan napi 25 kilométert gyalogoltam, és a testem jelezni kezdett. 

Kora délután mégis összeszedtem magam, és elindultam felfedezni a szigetet. Valami különös nyugodtság lengte be a vidéket. A ritka autóforgalom mellett csak egy-egy biciklissel találkoztam. Mivel nincsenek óriási távolságok, ismét lábbuszra váltottam. A szerpentinen felfelé kapaszkodva alig bírtam betelni a látvánnyal. Közben jött az első érdekes tábla. Nyúlveszély! A rolleres és a nyúl történetére gondolva hangosan nevetni kezdtem. Vagy tőlünk tanulták, vagy tudnak valamit a helyiek… 
Átverekedve magam a kétszáz méter magas hegygerincen, egy belső medencében olajfaligetek és szőlők között haladtam tovább. A lépteim ütemét pedig kabócák hangos kórusa adta.

Az ország egyik legszebb öble, a Milna Beach felé vettem az irányt. Amikor megláttam, szó szerint elállt a lélegzetem. Az égszínkék víz, a távolban feltűnő kisebb szigetek és a mediterrán növényzet együttese lenyűgöző látványt nyújtott. Bár nem volt nagy strand, tömeg sem volt rajta. Olyan érzésem támadt, mintha Dubrovnik környékét és Görögország hangulatát egybeolvasztották volna. A kristálytiszta, lassan mélyülő, homokos aljzatú víz maga volt az álom. A tőle néhány száz méterre, egy kis ösvényen elérhető Zaglav Beach pedig még ezt is felülmúlta. Egy kitaposott zergeösvényen haladtam tovább a sziklás parton, ahol egyszer csak azt éreztem, hogy megérkeztem. A kobaltkék tengert és a körülöttem elszórtan fekvő kisebb szigeteket látva leültem, és csak csodáltam a világnak ezt a gyönyörű szegletét. Azt hiszem a balkáni utazás lezárásaként nagyon jó helyre jöttem. 

A fürdőzésből visszafelé tartva a tíz kilométeres távon már stoppra váltottam. Este még sétáltam egyet a kivilágított, hangulatos településen, majd nyugovóra tértem. 

Másnap reggel hat órára állítottam az ébresztőt.

Kunci

Kóstoló az Arany-szigeten

Az esős fürdőzés után a már megtett úton indultam vissza Sveti Nedeljába, a Zlatan Otok (Arany-sziget) borászathoz. Ekkorra már elegem lett a gyaloglásból, ezért kitettem a kezem. Szerencsémre a borászat egyik alkalmazottja vett fel, így tíz perccel később már a bejáratnál álltam. A néhány perces beszélgetésünk során elmesélte, hogy a világ legjobb helyének tartja. Különösen a turisztikai szezon után válik egyedivé a hangulata. Ilyenkor a tízezer lakos gyakorlatilag egy nagy családként él együtt.

A látogatói pince egy kisebb mólóra épült. Ez egy olyan mesevilág, amely vízről és szárazföldről egyaránt megközelíthető, ráadásul még a víz alá is lelátogathatunk. Az alapító, Zlatan Plenković, eredetileg halászattal, borkészítéssel és vendéglátással foglalkozott. Kis kikötőjét a bajba jutott halászok számára építette, mivel korábban számos alkalommal indult hajósok megmentésére. A pincéjét és borászatát pedig a turizmus szolgálatába állította, hogy élményt nyújtson az idelátogatóknak. 

Első borát már az 1970-es évek elején szerette volna palackozni, de a rendszer börtönnel fenyegette, ezért álma csak másfél évtizeddel később, 1986-ban valósulhatott meg. 1991-ben létrehozta a Vitis céget, majd 1993-ban átkeresztelte Zlatan Otokra (Arany szigetre). Korai sikerei révén a horvát borászat egyik úttörőjeként tartják számon. 

Hatására Hvar bortermelése is fejlődésnek indult. Utakat építtetett a legeldugottabb, elhanyagolt, kiváló adottságú dűlőkhöz, és újjáélesztette azokat, amelyekből a környék lakói is sokat profitáltak. Jelenleg a szigeten és a szárazföldön Makarska valamint Šibenik környékén összesen 120 hektáron gazdálkodik. Ezen túl Hvaron további 50 hektáron működnek együtt a helyi lakosokkal, akiket ezzel is támogat. Ezzel öregbíti tovább a sziget borászati hagyományait. Évente 800 ezer palack bort készít, amelyek Svájctól az Egyesült Államokig világszerte elérhetők. A fantasztikus családi hangulat mellett egy feledhetetlen felső kategóriás borsorral találkoztam.  

Egy 2025-ös bogdanušával indítottam a sort. Az ősi helyi fajta citrusos, zöldfűszeres, körtés, lime-os illata ízében is visszaköszön. Frissítő, kellemes savgerince mellett némi kesernyés lecsengéssel bír. Könnyedebb, ízekben játékos tétel, ami nem akar semmi különöset, mégis meglepi a fogyasztót. 5 pont

A 2024-es pošip reservát úgy mutatják be, hogy a legjobb a piacon. Ugyan életem során nem sokat kóstoltam a dalmátok legfontosabb fehérborából, de ez mégis nagyot szólt. Az aranyba hajló színe mögött telt körte, birs, lime és zöldfűszer illat száll belőle. Számban a hatalmas testű borban krémes, enyhén mézes, körtés, birses és lime-os ízek hömpölyögnek. Jó savai mellett a kesernyés íz itt sem hiányzik. Igen hosszú lecsengése már csak hab a tortán. 7 pont.

A 2020-as crljanak kastellanski eddig még csak az álmaimban szerepelt. Ez a fajta ugyanaz, mint a primitivo vagy a zinfandel, csak a szőlőtőkék helyből származnak. Miért is? Mert ez egy ősi dalmát szőlőfajta, itt olvashatod a történelmét. 

Illatában eleganciát mutat. A borsos fűszerek mellett némi eper, csoki, szilva, szeder és kávé is megjelenik. Teste inkább közepesen szikár, de olyan harmonikus ízvilággal bír, mint a legszebb kaliforniai társaié. A csokis, szilvás, szedres ízvilága és hosszú lecsengése magával ragad. 7 pont. 

A 2020-as syrah is egy másik dimenzióba repít el. Hemzseg az erdei bogyós gyümölcsöktől. Szeder, aszalt meggy, szilva, érett málna aromái mellett a borsos fűszerekben úszkál. Teste nem egy rhône-völgyi Cornas, inkább kifinomult harmóniában van. Kora ellenére fiatalos arculatot mutat, és még a hordó csokis, kávés világa sem telepszik rá. Erős 7 pont.

A 2021-es, 15 hónapot barrique hordóban töltött plavac mali már időt kíván. A Pošip vörös párját a kóstoltató mediterrán buldognak hívta. Ebben a borban tényleg van anyag. Az erőteljesebb hordózás ellenére a gyümölcsös ízek megmaradtak benne. Szilva, szeder, aszalt meggy, csoki, némi rebarbara mellett csokoládéból sincsen hiány. Kicsit olyan, mintha borssal meghintett, erdei gyümölcsös ízű töltött bonbont készítenének. A teste pedig Bock Józsi bácsi legfajsúlyosabb tételeivel vetekszik. Erős 7 pont. 

Mitől is volt családias az egész? Mikor borhoz nem kaptam palackot a fotóhoz, csak ennyit mondtak:

    - Szolgáld ki magad! Nyugodtan vedd ki a hűtőpultból. 

A kóstoló után így szóltam magamban.

    - Úgy is stoppolok hazafelé – majd bőszen elmentem fürdeni. 

Mikor elindultam a frissen elkészült aszfalton, a település bejáratánál az út az autók elől lezárták! A stoppolás elmaradt, az időm pedig vészesen fogyott. Egy kőkemény, kanyargós hullámvasút várt rám. Rég nyomtam le ekkora sprintet, mivel már az utolsó kompot sem szerettem volna lekésni. A nyúlcipő felkapása közben a természet azért gyönyörű panorámával kényeztetett el. A beborult ég felhői a távoli szigetek hegycsúcsait nyaldosták. Egy időben több helyen is húzott az eső nyalábja, majd az egyik pillanatban a nap is megmutatta magát. 

Jó egy órába telt, mire kiértem a főútra. Az utolsó 40 percben már csak egy autót kellett lestoppolnom. Öt perc próbálkozás után megállt egy szigeten dolgozó észak-macedón férfi. Innen már egyenes út vezetett a kompra, ahol még két órát ringatóztam a tengeren. A naplementét még megnéztem és alig vártam a megérkezést. A pénztárcám megmaradt, és fél 11-kor hullafáradtan estem be a szállásomra. 

Kunci