A végjáték

 

Az utolsó szabadnapomon sokáig az ágyban feküdtem, majd biciklit béreltem, hogy újabb helyeket kutassak fel Vis szigetén. Ez a nap sem maradt esemény nélkül. A boltban a papírmunkát gyorsan elintéztük. Már csak a bicikli kiválasztása volt hátra. A drótszamarak az üzlet mögött összelakatolva sorakoztak, a srác viszont nem találta a kulcsot. Hosszú telefonálás után kiderült, hogy a tulajdonos feleségénél maradt, aki fél óra elteltével érkezett meg. Innen már csak pedáloznom kellett. 

A szerpentinen fölfelé, a nagy ellenszélben hamar levert a víz, lefelé pedig egy-egy erősebb lökésnél majdhogynem visszatolt. A sziget belsejébe érve újra szőlők vettek körül. A Plisko Poljéhoz, az Aerodromhoz, az egykori második világháborús repülőtérhez tartottam. Itt a szövetségesek 1944-ben az adriai front legfontosabb légibázisát hozták létre. Ennek köszönhetően több száz sérült gép és több ezer katona menekült meg a hadifogságtól vagy a biztos haláltól. Később a jugoszlávok a lefektetett acéllemezekből összetákolt kifutópályát szétszedték és egy részére szőlőt ültettek. A végén néhány egykori, második világháborús amerikai teherautóba futottam bele, az igazi élményt azonban az Aerodrom vendéglője adta. Az egészet korabeli stílusban rendezték be. Az egyik terem a Memphis Belle világába repített. Szólt a swing, band zene, és mindenütt repüléstörténeti ereklyéket, fényképeket csodálhattam.

Borkóstolás nélkül Vist sem szerettem volna elhagyni, így a Vislander borászatba indultam. Különösen a sziget őshonos fajtájára, a Vugavára voltam kíváncsi. Eredetét az ókori görögökhöz kötik, és sokáig a viognier-rel azonosították, ez az elképzelés azonban mára megdőlt. 

A család a 17. század közepén került a szigetre és azóta foglalkozik szőlőműveléssel. A modern pincegazdaság kialakítását a 2000-es évek elején kezdték el, 2020-ban pedig Marko Vojković és Damir Radica összefogásával megnyitották a Vislander kapuit. 

Bugava 2023

Dalmát nevén bugava, amúgy vugava, szokatlan ízvilággal üdvözölt. Az erőteljes citrusos jegyek mellett fehér húsú gyümölcsök, körte, narancs, grapefruit és birs aromái fedezhetők fel benne. A lecsengése határozottan kesernyés, a bor közepes testű, enyhén viaszos karakterű. 5 pont

Bugava Premier 2023

Már illatában is jóval koncentráltabb karaktert mutat. Trópusi gyümölcsök, ananász, zöld banán, körte és méz keveredik zöldfűszeres jegyekkel. Ez már egy testesebb, hangsúlyosan viaszos tétel, amelyet élénk savak kísérnek. Az előzőhöz képest a kesernyés lecsengés valamelyest szelídült, de továbbra is meghatározó eleme. - 6 pont

Bugava Antique Dračevo Polje 2022

Aranysárga szín mögött testes bor rejtőzik. Zöldfűszer, lime, ananász, banán, őszibarack, méz, narancs aromák itt is megjelennek, ugyanakkor a kesernyés karakter sokkal visszafogottabb, ami jelentősen emeli az összhatását. Vaskos, viaszos textúrájú, erőteljes savgerincű. 6 pont 

Polozaj Tihobraće Polje Plavac Mali 2020

A sziget legfontosabb kékszőlőfajtája, a plavac mali a második világháború idején megmentette a családot az éhezéstől. Az akkoriban az itt állomásozó brit katonákkal kiváló cserekereskedelmet folytattak vele.

Közepes testű, elegáns savszerkezetű tételben szeder, piros szilva, eper, a feketeribizli csokoládé aromák dominálnak. Inkább a modern stílust célozza meg. 6 pont 

A kétes érzésű kóstoló után egy frissítő csobbanásra látogattam a Srebrna Beachre. A borokat nem tartottam rossznak, de nem is hoztak igazán lázba. Az úszás azért felrázott, a balkáni kirándulásomat pedig egy military programmal zártam. Egy korabeli, jugoszláv tengeri naszádoknak épített bunkert látogattam meg. Biciklimmel a tengerparti dombokon suhanva egyszer csak egy hatalmas szájat pillantottam meg a sziklafalban. Félelmetes, mégis lenyűgöző látványt nyújtott. Este 40 kilométeres tekerés után adtam le a kétkerekűt. Ez a távolság önmagában nem is olyan sok, a terepviszonyok azonban annál durvábbak ezen a tájon.

Másnap reggel két komp közül választhattam. Az egyik ötkor, a másik hétkor startolt el. Splitből délután ötkor indult Magyarország irányába a buszom, ezért kétség sem fért a döntésemhez. Fél hétkor azonban egy tollal írt, horvát nyelvű üzenet várt a jegyiroda ajtaján. Egy arra jövő járókelőt kértem meg a tolmácsolásra. A hajó az előző napi baleset miatt nem indul..... (A katamarán egy vitorlást sodort el). Természetesen repdestem a boldogságtól, így jött a gyors újratervezés. A buszjegy árának 80 százalékát buktam és csak Bécset érintve sikerült új jegyet vásárolnom. 

Ekkor jöttem rá, hogy az egykori katonai bázis sziklájába épült Lipanović Pincészet mindössze 300 méterre fekszik a szállásomtól. Időm bőven volt, a történtek után a sziget legjobb borászatát meg nem szerettem volna kihagyni. Ugyan még hivatalosan zárva tartott, a hatalmas hátizsákommal mégis besétáltam a nyitott ajtón. Egyszer csak egy fiatalember lépett elém, hogy miben segíthet. Elmeséltem sztorimat, mire ő poharat adott és öntött.

Előbb egy 2025-ös vugava került bemutatásra. Gyümölcsös, lime-os karaktere egyből felértékelte nálam a fajtát. Hat pontot adtam rá. A korábban megszokott kesernyés ízvilágnak nyoma sem volt. Ezt egy 2018-as évjárat követte. Olajos, gyümölcsös, érett szerkezete felülmúlta minden elképzelésemet. 7 pontot. Bár jegyzetelésre nem volt időm, az ízei azóta is a számban élnek. 

A délutánom fürdőzéssel telt el. Négy órakor indult a kompom, majd Zágrábon, Ljubljanán és Bécsen át, huszonnégy órával később, már otthon is voltam.

Kunci

A mediterrán földi paradicsomában

Reggel 6 órakor csörgött az óra. A fáradtságtól egyszerűen kinyomtam. Egy órával később arra riadtam, hogy éppen most indul a buszom a sziget másik végén található Komižába. Tíz perc alatt összekaptam magam, majd jött a B terv. Stoppolok! Negyven percem maradt a 10 kilométeres távra, de húsz perccel később már a hangulatos kikötőjében sétáltam. Sokan legdalmátabb halászfaluk közé sorolják. Innen már nem jár komp, csak egy helyi cég naponta  egyszer oda-vissza  szállítja Biševo-szigetére az utasokat.

Biševo a horvát szárazföldtől legtávolabb fekvő lakott sziget. A mindössze 15–20 állandó lakosú, édesvíz nélküli földdarabra valószínűleg alig lennének kíváncsiak, ha 1884-ben Eugen von Ransonnet-Villez nem ír a Modra špilja, vagyis a Kék-barlang különleges látványáról. Az ide érkező turisták 90 százalékának ez a fő úti célja. Szállodája nincs, néhány büféje a tengerparton és érintetlen természeti környezete. Már a hajón látszott, hogy bolt híján az ottani lakosok hatalmas bevásárlópakkokkal térnek haza. 

A Kék-barlang tényleg egyedinek számít, engem valahogy mégsem érintett meg. A legszebb arcát 12 körül mutatja, addig meg a fenének sem volt kedve várni. Inkább elindultam felfedezni a szigetet. Azt hiszem, az ott kapott élmények után nem bántam meg a döntésemet. Olyan érintetlen mediterrán világba csöppentem, amelynek szépségétől ma sem tudok szabadulni. Utamat előbb sűrűn benőtt mediterrán fenyvesek uralták, majd jöttek a szőlő és olajfaligetek. A füge és piros virágba öltözött gránátalmafák gyakorta szabadon burjánoztak. Meglepetésemre aszfaltos út vitt fölfelé és mindenfelé rendszám nélküli, rozzant autókat láttam.

A platóján, Poljeban néhány ház fogadott. Korábban ez volt a sziget központja. Itt működik az egyedüli étterem, ahova elektromos autókkal viszik a turistákat. 1961-ig iskola is működött, a fő látványossága pedig az 1050-ben épített, Szent Szilveszter névre keresztelt templom. Az egyik kővel elválasztott kiskertben szokásomhoz híven leszakítottam egy gyönyörű dalmát citromot, majd egy táblára lettem figyelmes. Wine tasting. Szagot fogva elindultam, és 5 perccel később egy házikóhoz értem. Egy öreg bácsi horvátul köszönt rám a teraszról. Mikor a wine tasting szót kiejtettem, a felesége a háttérből beinvitált. A beépített teraszukon leültettek, majd egy saját címkézésű palackból a dalmátok szuperborát plavac malit töltöttek. Közben mögöttem csodálatos kilátás nyílt a tengerre és a Sveti Andrija-szigetre.

Milyen volt a „házi bor”? Közepes testű, erdei bogyós gyümölcsös és fajtajelleges. Nem kifinomult, mégis szinte örömkönnyeket hozott a szemembe. A világ vége után kettővel palackos bort kortyolgatni egy öreg házaspár házában? Kell ennél nagyobb élmény? Vakteszten amúgy 84–85 pontot könnyedén rávágnék, így semmiképpen sem mondanám rossznak. Azt is megtudtam, hogy a szigeten csak ezzel az egy szőlőfajtával foglalkoznak a gazdák.  Ugyan vannak olivafák, de az állandó szél miatt az olajbogyó nem érzi olyan jól magát, ezért csak 2–3 évente van jó termés. 

Ettől még saját olívaolajat is készítenek maguknak. Víz hiányában pedig esővizet összegyűjtve fogyasztanak. Egy óra beszélgetés és három pohár bor elfogyasztása után plavac maliba áztatott aszalt meggyből készült likőrrel is megkínáltak. Közben a lemenő vörös naplementében fotókon a 150 km-re lévő olasz partot mutatták meg. Ezek után a 15 eurós (nem olcsó) palack árát tiszta szívből fizettem ki. 

Innen a sziget sarkába, Gatulába vitt az utam. Idővel a tűlevelű erdők elfogytak, és az áthatolhatatlan, térdig érő macchia vette át a területet. A törpefenyőktől a mirtuszokon át a rozmaringig volt ott minden. Az utóbbi legalább a harmadát tette ki. Ha a helyi lakosok csak a vadon növő rozmaringot összegyűjtenék, rozmaring-nagyhatalomnak kiálthatnák ki magukat. A sziget keskenyedésével egyre vadabb tájon haladtam, mire kiértem a földnyelv csücskére épített földalatti bunkerhez. 

Itt nemcsak asztalok, biciklitartók és a történelemről szóló táblák fogadtak, hanem az egykori katonai bázist is felújították. Még egy távcsövet is kiraktak a közönségnek. Lefelé mozgásérzékelő lámpák gyulladtak ki, amihez az áramot napelemekkel termelik. Közben az egyik folyosón egy sziklába vájt, tenger fölé emelkedő kis teraszon találtam magam. Természetesen se közel, se távol egy teremtett lélekkel sem találkoztam.

 Az élménytől, a látványtól és a tudattól, hogy hol vagyok, egyszerre borzongtam bele. Szinte az Adriai-tenger közepén, egy parányi földdarabon álltam. A sötét kobaltkék színű tenger, a fehér mészkősziklák és a zöld növényzet leírhatatlan élményt nyújtottak. A távolban jól látszott a Balkán-hegység partra meredő sziklavilága, északra és délre pedig legalább 100 km-es körben a dalmát szigetvilág. Hosszú kémlelődés után megakadt a szemem egy helyben maradó, lefelé húzódó felhőcsíkokon. Húsz perc után rájöttem, hogy az olasz partok hegységein megmaradt hófoltok azok. Nagy valószínűséggel az Appenninek közel 3000 méter magas Monti della Laga Nemzeti Parkjának hegycsúcsai lehetett.

Visszaindultam a sziget északi felén lévő Porat öbölbe. A kis hajónk innen indult vissza. Már felülről is látványos volt, és nagy valószínűleg, az ország egyik legszebb tengerpartjára leltem. A sárgás homok alatt trópusokat idéző türkizkék víz hullámzott. A turizmus azért már megvetette a lábát, az egyetlen működő bárban némi egyszerű ételt, sőt még koktélt is készítettek. Néhány vitorlás ringatózott a vízen és a 200 méter széles parton nem lehetett több húsz embernél. Biztos vagyok benne, hogy a Kék-barlang nem mindennapi élményt nyújtott volna, de az átéltek garantáltan kompenzáltak érte. 

Biševo maga a nyugalom szigete. Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék rá. Az utazásom során a trebinjei erős kezdet után feltettem az i a pontot. Szerencsésnek érzem magam, hogy a világ ezen szegletébe is sikerült eljutnom. Nem hiába tartozik az UNESCO Globális Geopark hálózatához.

Kunci

Irány az Adria rejtett erődje!

 

Eredetileg a Hvar-szigeti kaland után Pugliába terveztem átkelni komppal. A zinfandel, a primitivo és a crljenak kaštelanski történetében szerettem volna jobban elmélyedni. Amikor megláttam a jegyárakat, hamar lemondtam erről a tervről. Ekkor jött az újratervezés. Korčula, Brač, Trogir, vagyis hová menjek tovább? Az előszezonban a kompok még meglehetősen ritkán jártak a szigetek között, ezért a terveim kártyavárként omlottak össze. 

Korábban Vis szigete elsősorban a szárazföldtől való távolsága miatt vonzott. Évekkel ezelőtt azonban világjáró barátomnak, Piernek sikerült bogarat ültetnie a fülembe. Az egyik pillanatban bőszen olvasni kezdtem róla, és hamar megszületett a döntés. Irány a „Military sziget”!

Vis azon kevés dalmát szigetek egyike, amelyeket Hitler seregeinek nem sikerült elfoglalniuk. 1941 és 1943 között az olaszok fennhatósága alatt állt, majd kapitulációjuk után Tito partizánjai vették birtokba. Ezt követően a britek is megérkeztek, akik a szövetségesek oldalán az adriai hadszíntér egyik legfontosabb légibázisát hozták létre. A következő évtizedekben Jugoszlávia továbbra is kihasználta a sziget stratégiai jelentőségét. Több tucat föld alatti katonai létesítményt és bunkert építettek ki, amelyekre mára különleges katonai turizmus épül. 

Ennek hatására 1990-ig zárva maradt a nemzetközi turizmus előtt, így jelentős mértékben megőrizte eredetiségét. A parttól való távolsága miatt a tömegturizmus még mindig nem kapta fel. Bár az ABBA Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmjének forgatása után a turizmus valamelyest fellendült, az ország más, ismertebb részeihez képest még mindig nyugodt, békés hangulat uralkodik rajta.

Két óra tizenöt perces hajózást követően léphettem a 90 km²-es földdarabra. Már az öbölbe történő behajózáskor egy impozáns templom és egy hosszú pálmasor fogadott. Itt nincsenek égbe törő fehér sziklák, helyette a zöld mediterrán macchia uralja a tájat. Mindez a fehérre meszelt, piros tetejű házakkal és a világoszöldes-kékes árnyalatokban játszó tengerrel együtt megnyugtatóan hatott rám. A kikötőtől mindössze 4-5 perc sétára volt a szállásom, amit azonnal el is foglaltam. Lepakoltam, gyorsan elmentem vásárolni, ettem valamit, majd két órára teljesen kiütöttem magam. Az egyhetes intenzív utazásnak most jött ki igazán a hatása. Átlagosan napi 25 kilométert gyalogoltam, és a testem jelezni kezdett. 

Kora délután mégis összeszedtem magam, és elindultam felfedezni a szigetet. Valami különös nyugodtság lengte be a vidéket. A ritka autóforgalom mellett csak egy-egy biciklissel találkoztam. Mivel nincsenek óriási távolságok, ismét lábbuszra váltottam. A szerpentinen felfelé kapaszkodva alig bírtam betelni a látvánnyal. Közben jött az első érdekes tábla. Nyúlveszély! A rolleres és a nyúl történetére gondolva hangosan nevetni kezdtem. Vagy tőlünk tanulták, vagy tudnak valamit a helyiek… 
Átverekedve magam a kétszáz méter magas hegygerincen, egy belső medencében olajfaligetek és szőlők között haladtam tovább. A lépteim ütemét pedig kabócák hangos kórusa adta.

Az ország egyik legszebb öble, a Milna Beach felé vettem az irányt. Amikor megláttam, szó szerint elállt a lélegzetem. Az égszínkék víz, a távolban feltűnő kisebb szigetek és a mediterrán növényzet együttese lenyűgöző látványt nyújtott. Bár nem volt nagy strand, tömeg sem volt rajta. Olyan érzésem támadt, mintha Dubrovnik környékét és Görögország hangulatát egybeolvasztották volna. A kristálytiszta, lassan mélyülő, homokos aljzatú víz maga volt az álom. A tőle néhány száz méterre, egy kis ösvényen elérhető Zaglav Beach pedig még ezt is felülmúlta. Egy kitaposott zergeösvényen haladtam tovább a sziklás parton, ahol egyszer csak azt éreztem, hogy megérkeztem. A kobaltkék tengert és a körülöttem elszórtan fekvő kisebb szigeteket látva leültem, és csak csodáltam a világnak ezt a gyönyörű szegletét. Azt hiszem a balkáni utazás lezárásaként nagyon jó helyre jöttem. 

A fürdőzésből visszafelé tartva a tíz kilométeres távon már stoppra váltottam. Este még sétáltam egyet a kivilágított, hangulatos településen, majd nyugovóra tértem. 

Másnap reggel hat órára állítottam az ébresztőt.

Kunci

Kóstoló az Arany-szigeten

Az esős fürdőzés után a már megtett úton indultam vissza Sveti Nedeljába, a Zlatan Otok (Arany-sziget) borászathoz. Ekkorra már elegem lett a gyaloglásból, ezért kitettem a kezem. Szerencsémre a borászat egyik alkalmazottja vett fel, így tíz perccel később már a bejáratnál álltam. A néhány perces beszélgetésünk során elmesélte, hogy a világ legjobb helyének tartja. Különösen a turisztikai szezon után válik egyedivé a hangulata. Ilyenkor a tízezer lakos gyakorlatilag egy nagy családként él együtt.

A látogatói pinceFF egy kisebb mólóra épült. Ez egy olyan mesevilág, amely vízről és szárazföldről egyaránt megközelíthető, ráadásul még a víz alá is lelátogathatunk. Az alapító, Zlatan Plenković, eredetileg halászattal, borkészítéssel és vendéglátással foglalkozott. Kis kikötőjét a bajba jutott halászok számára építette, mivel korábban számos alkalommal indult hajósok megmentésére. A pincéjét és borászatát pedig a turizmus szolgálatába állította, hogy élményt nyújtson az idelátogatóknak. 

Első borát már az 1970-es évek elején szerette volna palackozni, de a rendszer börtönnel fenyegette, ezért álma csak másfél évtizeddel később, 1986-ban valósulhatott meg. 1991-ben létrehozta a Vitis céget, majd 1993-ban átkeresztelte Zlatan Otokra (Arany szigetre). Korai sikerei révén a horvát borászat egyik úttörőjeként tartják számon. 

Hatására Hvar bortermelése is fejlődésnek indult. Utakat építtetett a legeldugottabb, elhanyagolt, kiváló adottságú dűlőkhöz, és újjáélesztette azokat, amelyekből a környék lakói is sokat profitáltak. Jelenleg a szigeten és a szárazföldön Makarska valamint Šibenik környékén összesen 120 hektáron gazdálkodik. Ezen túl Hvaron további 50 hektáron működnek együtt a helyi lakosokkal, akiket ezzel is támogat. Ezzel öregbíti tovább a sziget borászati hagyományait. Évente 800 ezer palack bort készít, amelyek Svájctól az Egyesült Államokig világszerte elérhetők. A fantasztikus családi hangulat mellett egy feledhetetlen felső kategóriás borsorral találkoztam.  

Egy 2025-ös bogdanušával indítottam a sort. Az ősi helyi fajta citrusos, zöldfűszeres, körtés, lime-os illata ízében is visszaköszön. Frissítő, kellemes savgerince mellett némi kesernyés lecsengéssel bír. Könnyedebb, ízekben játékos tétel, ami nem akar semmi különöset, mégis meglepi a fogyasztót. 5 pont

A 2024-es pošip reservát úgy mutatják be, hogy a legjobb a piacon. Ugyan életem során nem sokat kóstoltam a dalmátok legfontosabb fehérborából, de ez mégis nagyot szólt. Az aranyba hajló színe mögött telt körte, birs, lime és zöldfűszer illat száll belőle. Számban a hatalmas testű borban krémes, enyhén mézes, körtés, birses és lime-os ízek hömpölyögnek. Jó savai mellett a kesernyés íz itt sem hiányzik. Igen hosszú lecsengése már csak hab a tortán. 7 pont.

A 2020-as crljanak kastellanski eddig még csak az álmaimban szerepelt. Ez a fajta ugyanaz, mint a primitivo vagy a zinfandel, csak a szőlőtőkék helyből származnak. Miért is? Mert ez egy ősi dalmát szőlőfajta, itt olvashatod a történelmét. 

Illatában eleganciát mutat. A borsos fűszerek mellett némi eper, csoki, szilva, szeder és kávé is megjelenik. Teste inkább közepesen szikár, de olyan harmonikus ízvilággal bír, mint a legszebb kaliforniai társaié. A csokis, szilvás, szedres ízvilága és hosszú lecsengése magával ragad. 7 pont. 

A 2020-as syrah is egy másik dimenzióba repít el. Hemzseg az erdei bogyós gyümölcsöktől. Szeder, aszalt meggy, szilva, érett málna aromái mellett a borsos fűszerekben úszkál. Teste nem egy rhône-völgyi Cornas, inkább kifinomult harmóniában van. Kora ellenére fiatalos arculatot mutat, és még a hordó csokis, kávés világa sem telepszik rá. Erős 7 pont.

A 2021-es, 15 hónapot barrique hordóban töltött plavac mali már időt kíván. A Pošip vörös párját a kóstoltató mediterrán buldognak hívta. Ebben a borban tényleg van anyag. Az erőteljesebb hordózás ellenére a gyümölcsös ízek megmaradtak benne. Szilva, szeder, aszalt meggy, csoki, némi rebarbara mellett csokoládéból sincsen hiány. Kicsit olyan, mintha borssal meghintett, erdei gyümölcsös ízű töltött bonbont készítenének. A teste pedig Bock Józsi bácsi legfajsúlyosabb tételeivel vetekszik. Erős 7 pont. 

Mitől is volt családias az egész? Mikor borhoz nem kaptam palackot a fotóhoz, csak ennyit mondtak:

    - Szolgáld ki magad! Nyugodtan vedd ki a hűtőpultból. 

A kóstoló után így szóltam magamban.

    - Úgy is stoppolok hazafelé – majd bőszen elmentem fürdeni. 

Mikor elindultam a frissen elkészült aszfalton, a település bejáratánál az út az autók elől lezárták! A stoppolás elmaradt, az időm pedig vészesen fogyott. Egy kőkemény, kanyargós hullámvasút várt rám. Rég nyomtam le ekkora sprintet, mivel már az utolsó kompot sem szerettem volna lekésni. A nyúlcipő felkapása közben a természet azért gyönyörű panorámával kényeztetett el. A beborult ég felhői a távoli szigetek hegycsúcsait nyaldosták. Egy időben több helyen is húzott az eső nyalábja, majd az egyik pillanatban a nap is megmutatta magát. 

Jó egy órába telt, mire kiértem a főútra. Az utolsó 40 percben már csak egy autót kellett lestoppolnom. Öt perc próbálkozás után megállt egy szigeten dolgozó észak-macedón férfi. Innen már egyenes út vezetett a kompra, ahol még két órát ringatóztam a tengeren. A naplementét még megnéztem és alig vártam a megérkezést. A pénztárcám megmaradt, és fél 11-kor hullafáradtan estem be a szállásomra. 

Kunci

Indulás az ex-jugoszláv bortúrára!

 

Már öt órája úton vagyok, és Nagykanizsán egy krémes mellett várom a csatlakozásom. Igen hosszú éjszaka áll előttem, a gondolatok pedig folyamatosan kavarognak bennem! Milyen időm lesz, milyen nehézségek, megpróbáltatások, élmények várnak rám? Tényleg annyira hideg a tenger, jó borokat fogok kóstolni? 

Ismét ex-jugoszláv bortúrára indultam. Az évek során valahogy beleszerettem ebbe a régióba, és folyamatosan visszavágyom. Már fiatal koromban is nagyon vonzottak a „kopott nyugatról” szóló jugoszláv történetek, amelyek megélése a koromnál fogva elmaradt. Ugyan Jugoszlávia szétesésével a tagországok folyamatosan vetkőzik le az egykori szocialista rezsim maradványait, múltjukat mégsem tudják teljesen elkendőzni. Szlovéniától délnek haladva egyre jobban fokozódik a balkáni hangulat. Ezt a horvátok a kulturális örökségeikkel tűzdelt gyönyörű tengerpartjaik mediterrán életérzésével kiválóan kozmetikázzák, laza életvitelük azért hamar lehúzza róluk a leplet. Bosznia-Hercegovina, Dél-Szerbia, Észak-Macedónia pedig átvezető a Közel-Kelet misztikus világába.

Az ötszáz éves török uralom erőteljesen megalapozta e régió arculatát. Az európai normák folyamatos eltűnésével vadkeleti hangulat fokozódásával egyedi időutazáson vehetünk részt. A guggolós WC-ken át a közlekedési morálon, a számomra olvashatatlan cirill betűkön keresztül az úton kószáló kecskecsordákig szinte bármibe belefuthatunk. Ez a kalandos életérzés szinte megunhatatlan számomra. Ezt színesíti az ortodox és a muszlim vallások harca, amiből időnként a katolikusok is kiveszik a részüket. Még csak a jéghegy csúcsán megcsillanó cseppeket említettem meg erről a különleges világról, a következő cikksorozatomban néhány mozzanatot mégis megpróbálok átadni az átélt élményekből és tapasztalatokból.

Split

Éjszakai buszjáratokkal, zágrábi és spliti átszállással Dubrovnikba tartottam. A horvátok második legnagyobb városába fél négykor érve szürreális élmények fogadtak. A csapatokba verődött nemzetközi ifjúság kóborolt az utcákon. A kebabos 4-kor zárt, az első pekarák (pékségek) pedig nyitásra készülődtek. Mivel a vasút-, busz és hajóállomás egyből az óváros szájában fekszik, éjszakai városlátogatásra indultam. Turisták nélkül, félhomályban egyedi élmény volt korzózni az ősi római és középkori falak között. Sok negatív hangulatú véleményt hallottam a városról, mégis pozitívan hatott rám. 

Peljesac-híd

A négyórás út Dubrovnikba már szenvedés volt. Közel egy órát köröztünk a Neretva pókhálószerűen becsatornázott deltájában, amire Ploče bizar szocialista panelházai albán feelingként mutatkoztak be. A tengerpart fölött kígyózó Jadranska Magistraléról nyíló látvány azonban hamar feledtette a kommunista múlt örökségét. Előbb áthaladtunk a bosznia-hercegovinai korridort elkerülő Pelješac-hídon, ott megcsodáltam Komarna új telepítésű szőlőit, majd 9 óra körül a Dubrovnik szélén kikötő óriási óceánjárókat. Innen már csak magamra számíthattam a 30 kilométerre lévő Trebinjébe való utazás során. Politikai okok miatt megszüntették a két település között a tömegközlekedést. Egy helyi busz még elvitt 5 kilométert, majd a szerpentinen a régi, jól bevált stoppos módszerhez folyamodtam. Szerencsémre öt perccel később egy Eszék mellől származó, magyar vezetéknevű, horvát anyanyelvű, Dubrovnikban élő srác vitt magával, aki Trebinjébe tartott a barátaihoz. A határon pillanatok alatt, ellenőrzés nélkül átsuhantunk, és 25 perccel később már vígan sétáltam a hangulatos kisvárosban. 

Trebinje

Sok helyen jártam már az életem során, de ennyire multikulturális helyen talán még nem. Bosznia-Hercegovina délkeleti csücskében fekvő Trebinje több mint egy gyöngyszem! Szubmediterrán klímáját egyes isztriai települések is megirigyelhetnék. A felkopaszodott hegyei varázslatosan merednek a Trebišnjica folyó által átszelt városkára, és a múlt korai egymásra rétegződve, lépésről lépésre fedezhetők fel. Voltak itt törökök, Habsburgok, szocializmus, ma pedig úgy tartozik Bosznia-Hercegovinához, hogy mindenütt szerb zászlók lógnak. Olajfák, pálmák és mocsári ciprusok váltják egymást, mégis a Ferenc József idejéből megmaradt hatalmas platánfáikra a legbüszkébbek. A szerbekhez mérten hétköznap délelőtt 11-kor a fél város vígan kávézik a főutcán. Nem lüktet, inkább andalgóan mozgalmas élettel bír a 25 000 fős település. Míg a többség a sokadik kávéját fogyasztotta, 11 órakor megrendeltem az első ćevapčićimet, hogy az éjszakai utazást követően a 30 fokos melegben jobban bírjam a rám váró kóstolások megpróbáltatásait. 

 Erről már csak a következő cikkben olvashattok. 

Kunci

Titokzatos fajta a mediterráneum kapujából!

 

Az utazás mindig felnyitja az ember elméjét. Egy rövidebb-hosszabb kiruccanás során új tájakat, kultúrákat, szokásokat, ízeket ismerhetünk meg. A világ számos vidékén jártam már, láttam hatalmas hegyeket, sivatagokat, trópusi pálmafás tengerpartokat, a tajga végeláthatatlan fenyőerdőit, legjobban mégis az Alpokért és az öreg kontinens mediterrán régiójáért rajongok. Nekünk, magyaroknak mindkettővel szerencsénk van, hiszen előbbi Ausztria keleti végénél ér véget, míg a mediterránum egyik kapuja, az Isztriai-félsziget, a határunktól alig néhány óra autóútra van. 

Az utóbbi földdarabot a fekvése és a kulturális egyvelege teszi különlegessé. Északról az Alpok, keletről a Dinaridák kezdődő nyúlványai zárják körbe, délről pedig az Adriai-tengeren felkúszó, a parti hegyeknek nekiütköző meleg légtömegek kellemes, mediterrán jellegű hatást varázsolnak. Az itteni klíma messze van a görögtől, még Dél-Dalmáciától is, némileg mégis beleszippanthatunk a Földközi-tenger jótékony életérzésébe. Kulturális jelenéről, örökségéről pedig szuperlatívuszokban lehet mesélni. A történelem során lenyomatukat hagyták a rómaiak, a velenceiek, az Osztrák–Magyar Monarchia, természetesen mi magyarok is, gondoljunk csak Abbáziára és Fiumére. A két világháború között Olaszországhoz, majd Tito nyugatosított, szocialista Jugoszláviájához csatolták, nem feledve a mostani két gazdáját, Horvátországot, valamint északon a csöppnyi területtel bíró Szlovéniát. Az északnyugati bejáratnál, Koperben már szabadon élő pálmafák, leanderek, olajfaültetvények üdvözölnek minket, nem beszélve a tenger felől fújó friss, sós szellőről. Ennek megfelelően a régió gasztronómiája is egyedi élményt nyújt. A frissen fogott tenger gyümölcsei mellett a sós tengeri levegőn szárított sonka, a pršut, a helyben termett olívabogyó és az abból sajtolt olívaolaj akár fel is tehetné az i-re a pontot, de a teljesség érzése még tovább fokozható. A jugoszláv időkből, Boszniából származó cevapcici sem ritka vendég a terítéken, és vélhetően az olasz hatásnak tulajdonítható helyi tésztaspecialitásról, a fuži tésztáról se feledkezzünk meg. Erre a fűszert a régióban található szarvasgomba adja, desszertnek pedig ott vannak a szabadon növő útszéli fügefák. Úgy gondolom az ínyenceknek néhány érett, lopott, édes füge sokkal nagyobb kulináris élményt nyújt, mint bármelyik cukrászdai remekmű. 

A tengerpart mellett a félsziget belsejébe is érdemes ellátogatni, ahol egy hegyekkel, hatalmas völgyekkel tagolt táján, parányi falvak, a terra rossa-n (vörös földön) olajfa- és szőlőültetvények gyakorta egymás mellett sorakoznak. Ha csak két célpontot kellene kiemelni, akkor mindenképpen Motovun várát, illetve a túrázás szerelmeseinek az igazi kihívást jelentő, 1400 méter magas, szinte falként emelkedő Učka Vojak csúcsát ajánlanám. Körpanorámájáról több mint 100 kilométeres körzetben elláthatunk, az Alpok hegyláncától Velencén át egészen a Lošinj-sziget déli csücskéig, miközben az Isztriai-félsziget háromszöghöz hasonló formája térképként rajzolódik ki előttünk.

Rövid írásommal épp csak megkarcoltam a régiót, hiszen nem esett szó a pulai amfiteátrumról, Rovinjról, Rabacról, a Lim-fjordról, Tito legkedvesebb helyéről, a Brijuni-szigetekről, melyek felsorolását és annak történelmi szálait hosszan lehetne ecsetelni. Végül, a kultúrához, a gasztronómiához, a túrázáshoz vagy a délutáni sziesztához párosuljon egy helyi ital, ami nem más, mint a friss, fehér, gyümölcsös, enyhén kesernyés, zöld fűszeres, minimálisan mentás ízvilágú istarska malvazija szőlőből készült bor. Ez olyannyira részese a helyi életérzésnek, mint Egerben a bikavér vagy a Balaton körül az olaszrizling. Maga a fajta a Görögországból származó malváziák rokonságába tartozik, és a termesztését annyira komolyan veszik, hogy Horvátország második leggyakoribb szőlőfajtájává vált. Igen terroir érzékeny, így különböző talajokon (mészköves, agyagos, terra rossa) más-más arcát mutatja, a legjobb minőséget viszont az utóbbin, vagyis a vörös színű, vasban gazdag terra rossa-n adja. 

Attól még, hogy a poreči székhelyű Vina Laguna borászat 600 hektárjával az Isztria legnagyobb pincészete, a 2023-as malvazija istarska borának 8 Eurós ár-érték, minőség aránya telitalálat. Szinte bármelyik nagyobb horvát szupermarketban megtalálható így, ha ráleltek erre az évjáratra bátran vigyétek haza, hűtsétek be és kóstoljátok meg. Zárásként nézzük mi rejtőzik a palackban. 

Közepes intenzitású illata citrusokkal, fehér húsú gyümölcsökkel, lime-mal, némi kesernyés körtével és nagy adag zöld fűszeres jegyekkel van megtarkítva. A testét egyáltalán nem mondanám vékonynak, inkább kissé viaszosnak, ettől még friss, filigrán arcát mutatja. Ízében a citrus, a lime, valamint a zöld fűszerek mellett körtés, csonthéjas, kesernyés, enyhén fehérborsos aromák jelennek meg. Mediterrán borhoz képest gyönyörű savgerinccel bír, a lecsengésében pedig némi menta is visszaköszön. Egy olyan körző, vonalzó bor, amit bármikor szívesen kortyolgatnék. 6 pont 

Kunci

Marco Polo szülőhelye, Hamvas Béla fügefája, az Adriai-tenger gyöngyszeme!

Orebic inkább a természeti adottságai, fekvése miatt lenyűgöző, a település amúgy nem nyújt sok kulturális lehetőséget. Korábban hajózási központnak számított, virágkorát a 18-19. században élte. 1865-1887 között az Adriai-tenger egyik legnagyobb tengeri fuvarozó vállalatának kereskedelmi székhelyét adta. Sajnos az egykori gazdagságot adó vállalkozásból semmi sem maradt, a dicső múltra meg egy hajózási múzeum emlékeztet. Kikötője is inkább a kisebb kirándulóhajókra, valamint a Korcula-ra tartó kompokra van méretezve. Egy valami azért egyedülálló, az onnan való kilátás. Ha fölfelé, a Sveti Ilija (Szent Illés) 961 m magas mészkőtől fehérlő sziklaormára tekintünk, a virágba boruló kertekkel, pálmafákkal, égszínkék tengerrel, egyedülálló kilátás tárul elénk.

Orebic

Hívő bakancsos turistaként tervemben állt megmászni a hegyet, viszont mikor szembesültem helyi nevével Zmijsko brdo  (kígyó-hegy), hamar feladtam az ötletét. Nem igazán kedvelem ezeket a csúszó-mászó állatokat, na meg egyedül, több órára minden civilizációtól, a rekkenő hőségben nem jött volna jól egy marás.  A település másik látványossága a 152 m magasan fekvő, 16. században épült Ferences rendi kolostora és a hozzá tartozó Angyalok Nagyasszonya temploma. A kolostor a mai napig működik, sőt a szerzetesek saját olajfa, valamint szőlőültetvénnyel is rendelkeznek. Aki oda felbaktat, annak festői látványba lesz része a környező szigetekre, a tengeren lévő hajókra. Azt se feledjük, korábban a lenn elterülő Peljesac-csatorna adta a két nagy tengeri rivális, Raguza és Velence közti határvonalat. Úgy gondolom, egykoron a két nép sokat nézett farkasszemet egymással. 

Ferences rendi kolostor

A néhány kilométerre lévő, ékszerdobozként beharangozott Korcula városát sem hagytuk ki. Sokan a felépítése miatt Dubrovnik mini változatának tartják. A Sveti Ilijá-val háttérben a hajóút sem volt utolsó, a megérkezés mégis felülírt mindent.  Ami igaz, az igaz, a hely több mint szép. Inkább egy olyan tömény történelem, ahonnét minden ház, zegzugos utca, kapualj üzenni szeretne valamit a múlt évszázadaiból. Mindezt egy olyan mediterrán köntösbe bújtatott életérzet járja át, ami megérinti az embert. Kedvencem, az éttermekkel tűzdelt tengerparti sétány, ahol pinea fenyők adják az árnyékot, azért a sikátorai, szűk utcái, autentikusan kialakított bárjai sem mindennapiak. Az i-re a

pontot mégis a templomtorony kilátása tette fel. 

Korcula

                                                                  

A zöld sziget szépsége már az ókori görögöket is lenyűgözte, akik fekete Korküra, vagyis fekete Korfu néven emlegették sűrű fenyőerdői miatt. A helyiek szerint 1254-ben Marco Polo ott született, a tudósok erre nyomósabb bizonyítékot azért nem tudtak felmutatni. A település mégis erre alapozza a marketingjét. Van külön Marco Polo bolt, múzeum, utóbbi sajnos ottlétünkkor zárva volt. Egy biztos, a nagy utazónak voltak a városban üzleti érdekeltségei és viszonylag sok időt töltött a szigeten. Több kutató, az ázsiai kalandozásait is megkérdőjelezte, ebben személy szerint nem kételkedem, hiszen beszámolt olyan dolgokról, amik akkoriban a legnagyobb kontinensünkön léteztek. Halálakor annyit mondott, a felét tudtam elmesélni annak, amit láttam.

Korcula zegzugos utcáin

Ez egy boros blog, kóstolni is szerettem volna a sziget fehér nedűi közül, ami sajnos elmaradt. Ha hihetünk a leírtaknak, innen származik  Dalmácia leggyakoribb fehér szőlőfajtája a posip, és az igazi kuriózumnak számító grk. Utóbbi oly egyedinek számít, mint nálunk a szerémi zöld. Természetesen az utóbbi mozgatta meg a fantáziám. Úgy döntöttem, mindenképpen megízlelem.  Az ódon település falai között négy borbárat számoltam össze. Sajnos ott tartózkodásom alatt a hivatalos nyitva tartási idejük ellenére zárt kapukat találtam. Egy bár itallapján mégis szembe jött velem grk. 3 pincészetből, hármat ajánlott a pincér, a 3X1 dl-nél a 24 eurós ár hallatán hamar elakadt a nyelvünk. Sorry, to much! Hamar továbbálltunk. 

Értem én, egyedi fajta és csak ott termelik, ez az ár mégis csak mindenen túltesz. Azt se feledjük, nem egy feltupírozott 8 éven át érlelt fehérborról volt szó, ami a világ borversenyein állandóan aranyéremmel tér haza. Utólag rájöttem, kérhettem volna 3x0,5 dl-t, a hév mégis erősebb volt. Később megtudtam, mindenhol ilyen borsos áron mérik, Orebic-ben meg már nem volt kapható. 

Sajnos néhány infóról csak otthon értesültem, ugyanis több magyar vonatkozása van a helynek. Míg Szabó Lőrincnek emléktáblája, addig a legnagyobb boros írónknak, Hamvas Bélának fügefája van! Az utóbbi inkább csak történelem, a nagy író írásaiban korculai fügefáról tette említést, kutatás is történt ennek irányába, amit 100%-os siker mégsem koronázott.

Tartsatok velem a következő cikkemben is. Bosznia-Hercegovinából életem első bora kerül megbontásra. Az már Szegeden!

Kunci

A legendák nyomában! A ráadás!

 

A kóstolás zárásaként a Matusko Vinarija-ba tértünk be, amit külön posztnak szánok. Igaz, a másik két borászattal együtt egy kalap alá is lehetett volna vonni, a sok borelemzés mégis csak unalmassá teszi az olvasást. Na meg Mato Violic Matusko a pincéjének 1997-es alapítása óta egy olyan birodalmat épített fel maga köré, ami mindenképpen megér egy külön történetet. Bátran kijelenthetjük, a hosszú hajú, viszonylag magas, motoros rocker kinézetű ember mára a Peljesac-félsziget egyik vezető termelőjévé nőtte ki magát. 

Matusko borászat

Anno a szakma alapjait a pincéjétől alig 50 m-re lévő Vinarija Dingac-ban főagronómusként sajátította el, majd magán útra lépett. Mára kiemelkedő szortimentje, kimagasló eredményei magukért beszélnek. Borai közül talán azokra az amforás tételekre a legbüszkébb, amihez egy ősi görög recept szerint Boszniában készítették az amforákat. Többek közt ő érlelt elsőként amforában Dingac plavac malit, sőt fél literes változataiban még bort is értékesít a különleges agyagedényekben. Mellékesen említem, hogy külön oliva olaj termékekkel is bír, de ez ebben a régióban teljesen megszokott dolognak számít. 

Egész évben nyitott kapukkal várja a vendégeit, a 2000 m²-es pincéjében olyan szabadon látogatható bormúzeumot hozott létre, ahol 1000 teli hordó, rengeteg amfora és megannyi érlelésre szánt palack közt sétálhatunk szabadon. A tudatos borász a hűséges társakról sem feledkezett meg, így mindenfelé kisebb-nagyobb szamár szobrokat találunk, na meg a pincéjének a jelképét is ez az állat adja. 

Itt már deci-re mérték a bort, és tényleg hatalmas választékból válogathattuk. Sok morfondírozás után két fehér, valamint egy fullextrás Dingac mellett tettem le a voksom. 

Rukatac 2022 

A korábban poharamba került Anticevic rukatachoz képest citrusosabb, könnyedebb, szerethetőbb ízvilággal rendelkezik. Szép savai közepes testtel, körtés, picit barackos ízekkel egészülnek ki, amibe némi kesernyés, csonthéjas ízvilág szorul. Tiszta, egyszerű szerethető bor! 4+ pont

 

Posip 2022 

Citrusokkal, enyhén trópusi gyümölcsös aromákkal nyit. Némi zöld banán kesernyéje mellett, alma, körte, csöpp bodzával. Kerek, jó közepes teste, viszonylag hosszú, picit zöldes utóíze igazán megtetszett. 5 pont 

 Royal Dingac 2012 

Jogosítványomra gondolva utolsó tételként egy 11 éves, 4 év kishordós érlelésen átesett Dingac-ra adtam a voksom. Kíváncsi voltam, mire képes innen egy ennyi idős bor. Utólag azt kell mondanom, komplex karakterét nehéz szavakba önteni. Szeder és szilvalekvárok érett változatai, fekete borssal meghintve, amire csokis, braunis, kakaóporos réteg rakódik, az egészet pedig körbeöleli egy fahéjas, vaníliás buké. Az évek alatt tanninjai sokat lágyultak, mégis nagyon jól tartják a testét. Hosszú lecsengésű. 7+ pont. 

Pillanatkép a Postup-dűlőről

Hazafelé néhány fotó erejéig még megálltunk a híres Postup-dűlőben, ahonnét tényleg szép kilátás van a környező szigetekre valamint táborhelyünkre Orebic-re. Ugyan több borozáson már nem vettünk részt, a nyaralásunk még nem ért véget, a következő részben Kis Dubrovnik-ba, Marco Polo szülőhelyére, Korcula-ra hajóztunk át. Tartsatok oda is velünk.

Kunci

Legendák nyomában III. rész

 

Grgich borászatot elhagyva szép lassan Orebic felé kezdtünk visszacsorogni. Előbb Pijavičino falucskájában a Skaramuca Pincészet borbárjában álltunk meg. A borászat története 1992-re nyúlik vissza, ami mára egy sikertörténetté vált. A rapidnak mondható kóstoló során számos értékes információ birtokába jutottunk. Megtudtuk, hogy  a 90 hektáros Dingac dűlőben 22 hektárjukkal a legnagyobb családi résszel rendelkeznek, sőt a boros palackok címkéire ráírt Plavac név eredetére is fény derült. A félsziget belsejében lévő szőlők többsége is plavac mali, minőségük mégis eltörpül a tenger fölé meredő szőlősoroktól, így az onnan származó alapanyagból készült italt egyszerűen csak Plavacnak hívják. Ezt a termelők a mindennapok kártyázós italának szánják. Itt két Dingac-ot kértünk a poharunkba. 

Skaramuca borbár 

Skaramuca 2018 Elegance Dingac

Picit könnyedebb elegánsabb ízvilággal bír. Amúgy minden a helyén van, a hordó sem túlzó. Az enyhén aszalt szilva, szeder, meggy jegyei mellett, a hordó csokis, borsos fűszereihez némi vanília is társul.  5+ pont

Skaramuca 2017 Dingac Reserve 

Jó potenciállal bíró tartalmas bor. Úgy tömény, hogy még élvezhető is. Igaz, hordózása picit erősebb, amiben a csoki és a borsos fűszerek előre törnek, vaníliából sincsen hiány, a barrique mégsem ül a szeder, fekete ribizli, érett szilva ízein. Egyenletes savgerince jó néhány év érlelést biztosít még a bornak. 6+ pont 

A 15 perces látogatást követően autóba pattantunk és ismét Potomje-ba, a Vinarija Dingac-ba tartottunk. A szamár címkés pincészet borai már nem voltak ismeretlenek, sőt életem talán legszebb tételét a „2012-es Dingac Selection-t” is tőlük kóstoltam. Az 1902 óta fennálló borászatot sokan a Dingac-dűlő jelképének tartják. Azt se feledjük, az egykori Jugoszláviát egy hatalmas állami gazdaságként élte át. Amúgy a borászat egy modern szövetkezetté alakult át, aminek 330 tagja van és összesen 293 hektár szőlővel bírnak. Ennek ellenére a múlt árnyai sajnos meglátszanak. Hatalmas, ósdi tartályai, rozsdás kerítése, egy enyhén feltuningolt szoci TSZ érzetét adta. Nem értem egy ilyen múltú cég miért nem ad a marketingre és a külcsínre.

Vinarija Dingac 2018 Postup

Orebic falucskája előtt fekvő Postup-dűlő a Dingac után 1967-ben Horvátországban másodikként kapott eredetvédelmet. Ugyan a terület a tenger felé néz, borai nagysága mégsem közelítik meg a nagy testvér robusztus karakterét, ettől még hatalmas erő lakozik benne. Azt azért tudni kell, a pincészet termelői az 50 hektáros területből 28,6 hektárt magukénak tudhatnak, míg a Dingac-ból is közel a felét.

Jó közepes test és fűszeres karakter fogad, amihez szilva, szeder, csoki, aszalt meggy aromák párosulnak. Lecsengése szép hosszú, mégis, a Dingac-hoz képest van benne egy szerethető bársonyos vonulat. 6 pont 

Vinarija Dingac 2018 Dingac

Az előzőhöz képest a hordóhasználat, valamint a fűszeres, aszalt gyümölcsös jegyek egy erőteljesebb szintre kapcsoltak. A nagy test mögött dohány, szeder, csoki, némi feketeszeder bújik meg. Hosszú lecsengésű. 6+ pont

Vinarija Dingac 2015 Reserva

Azt hiszem ez az a tétel, amibe az ember visszatenné a dugót és hagyná érlelni. Igaz a 2012-es évjárat minőségét nem éri el, mégis már az első korty után érezni benne az erőt. Egyszerre friss, mégis tömény. Csoki, szeder, dohány, vanília, szilva, aszalt meggy, sok-sok fűszerrel. A fajtára jellemző kesernyés íz ebből sem hiányzik, szóval nem a mindennapok bora került poharamba. Erős 7 pont

Kunci