Irány az Adria rejtett erődje!

 

Eredetileg a Hvar-szigeti kaland után Pugliába terveztem átkelni komppal. A zinfandel, a primitivo és a crljenak kaštelanski történetében szerettem volna jobban elmélyedni. Amikor megláttam a jegyárakat, hamar lemondtam erről a tervről. Ekkor jött az újratervezés. Korčula, Brač, Trogir, vagyis hová menjek tovább? Az előszezonban a kompok még meglehetősen ritkán jártak a szigetek között, ezért a terveim kártyavárként omlottak össze. 

Korábban Vis szigete elsősorban a szárazföldtől való távolsága miatt vonzott. Évekkel ezelőtt azonban világjáró barátomnak, Piernek sikerült bogarat ültetnie a fülembe. Az egyik pillanatban bőszen olvasni kezdtem róla, és hamar megszületett a döntés. Irány a „Military sziget”!

Vis azon kevés dalmát szigetek egyike, amelyeket Hitler seregeinek nem sikerült elfoglalniuk. 1941 és 1943 között az olaszok fennhatósága alatt állt, majd kapitulációjuk után Tito partizánjai vették birtokba. Ezt követően a britek is megérkeztek, akik a szövetségesek oldalán az adriai hadszíntér egyik legfontosabb légibázisát hozták létre. A következő évtizedekben Jugoszlávia továbbra is kihasználta a sziget stratégiai jelentőségét. Több tucat föld alatti katonai létesítményt és bunkert építettek ki, amelyekre mára különleges katonai turizmus épül. 

Ennek hatására 1990-ig zárva maradt a nemzetközi turizmus előtt, így jelentős mértékben megőrizte eredetiségét. A parttól való távolsága miatt a tömegturizmus még mindig nem kapta fel. Bár az ABBA Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmjének forgatása után a turizmus valamelyest fellendült, az ország más, ismertebb részeihez képest még mindig nyugodt, békés hangulat uralkodik rajta.

Két óra tizenöt perces hajózást követően léphettem a 90 km²-es földdarabra. Már az öbölbe történő behajózáskor egy impozáns templom és egy hosszú pálmasor fogadott. Itt nincsenek égbe törő fehér sziklák, helyette a zöld mediterrán macchia uralja a tájat. Mindez a fehérre meszelt, piros tetejű házakkal és a világoszöldes-kékes árnyalatokban játszó tengerrel együtt megnyugtatóan hatott rám. A kikötőtől mindössze 4-5 perc sétára volt a szállásom, amit azonnal el is foglaltam. Lepakoltam, gyorsan elmentem vásárolni, ettem valamit, majd két órára teljesen kiütöttem magam. Az egyhetes intenzív utazásnak most jött ki igazán a hatása. Átlagosan napi 25 kilométert gyalogoltam, és a testem jelezni kezdett. 

Kora délután mégis összeszedtem magam, és elindultam felfedezni a szigetet. Valami különös nyugodtság lengte be a vidéket. A ritka autóforgalom mellett csak egy-egy biciklissel találkoztam. Mivel nincsenek óriási távolságok, ismét lábbuszra váltottam. A szerpentinen felfelé kapaszkodva alig bírtam betelni a látvánnyal. Közben jött az első érdekes tábla. Nyúlveszély! A rolleres és a nyúl történetére gondolva hangosan nevetni kezdtem. Vagy tőlünk tanulták, vagy tudnak valamit a helyiek… 
Átverekedve magam a kétszáz méter magas hegygerincen, egy belső medencében olajfaligetek és szőlők között haladtam tovább. A lépteim ütemét pedig kabócák hangos kórusa adta.

Az ország egyik legszebb öble, a Milna Beach felé vettem az irányt. Amikor megláttam, szó szerint elállt a lélegzetem. Az égszínkék víz, a távolban feltűnő kisebb szigetek és a mediterrán növényzet együttese lenyűgöző látványt nyújtott. Bár nem volt nagy strand, tömeg sem volt rajta. Olyan érzésem támadt, mintha Dubrovnik környékét és Görögország hangulatát egybeolvasztották volna. A kristálytiszta, lassan mélyülő, homokos aljzatú víz maga volt az álom. A tőle néhány száz méterre, egy kis ösvényen elérhető Zaglav Beach pedig még ezt is felülmúlta. Egy kitaposott zergeösvényen haladtam tovább a sziklás parton, ahol egyszer csak azt éreztem, hogy megérkeztem. A kobaltkék tengert és a körülöttem elszórtan fekvő kisebb szigeteket látva leültem, és csak csodáltam a világnak ezt a gyönyörű szegletét. Azt hiszem a balkáni utazás lezárásaként nagyon jó helyre jöttem. 

A fürdőzésből visszafelé tartva a tíz kilométeres távon már stoppra váltottam. Este még sétáltam egyet a kivilágított, hangulatos településen, majd nyugovóra tértem. 

Másnap reggel hat órára állítottam az ébresztőt.

Kunci