Az utolsó szabadnapomon sokáig az ágyban feküdtem, majd biciklit béreltem, hogy újabb helyeket kutassak fel Vis szigetén. Ez a nap sem maradt esemény nélkül. A boltban a papírmunkát gyorsan elintéztük. Már csak a bicikli kiválasztása volt hátra. A drótszamarak az üzlet mögött összelakatolva sorakoztak, a srác viszont nem találta a kulcsot. Hosszú telefonálás után kiderült, hogy a tulajdonos feleségénél maradt, aki fél óra elteltével érkezett meg. Innen már csak pedáloznom kellett. 
A szerpentinen fölfelé, a nagy ellenszélben hamar levert a víz, lefelé pedig egy-egy erősebb lökésnél majdhogynem visszatolt. A sziget belsejébe érve újra szőlők vettek körül. A Plisko Poljéhoz, az Aerodromhoz, az egykori második világháborús repülőtérhez tartottam. Itt a szövetségesek 1944-ben az adriai front legfontosabb légibázisát hozták létre. Ennek köszönhetően több száz sérült gép és több ezer katona menekült meg a hadifogságtól vagy a biztos haláltól. Később a jugoszlávok a lefektetett acéllemezekből összetákolt kifutópályát szétszedték és egy részére szőlőt ültettek. A végén néhány egykori, második világháborús amerikai teherautóba futottam bele, az igazi élményt azonban az Aerodrom vendéglője adta. Az egészet korabeli stílusban rendezték be. Az egyik terem a Memphis Belle világába repített. Szólt a swing, band zene, és mindenütt repüléstörténeti ereklyéket, fényképeket csodálhattam.
Borkóstolás nélkül Vist sem szerettem volna elhagyni, így a Vislander borászatba indultam. Különösen a sziget őshonos fajtájára, a Vugavára voltam kíváncsi. Eredetét az ókori görögökhöz kötik, és sokáig a viognier-rel azonosították, ez az elképzelés azonban mára megdőlt.
Borkóstolás nélkül Vist sem szerettem volna elhagyni, így a Vislander borászatba indultam. Különösen a sziget őshonos fajtájára, a Vugavára voltam kíváncsi. Eredetét az ókori görögökhöz kötik, és sokáig a viognier-rel azonosították, ez az elképzelés azonban mára megdőlt.
A család a 17. század közepén került a szigetre és azóta foglalkozik szőlőműveléssel. A modern pincegazdaság kialakítását a 2000-es évek elején kezdték el, 2020-ban pedig Marko Vojković és Damir Radica összefogásával megnyitották a Vislander kapuit.
Bugava 2023
Dalmát nevén bugava, amúgy vugava, szokatlan ízvilággal üdvözölt. Az erőteljes citrusos jegyek mellett fehér húsú gyümölcsök, körte, narancs, grapefruit és birs aromái fedezhetők fel benne. A lecsengése határozottan kesernyés, a bor közepes testű, enyhén viaszos karakterű. 5 pont
Bugava Premier 2023
Már illatában is jóval koncentráltabb karaktert mutat. Trópusi gyümölcsök, ananász, zöld banán, körte és méz keveredik zöldfűszeres jegyekkel. Ez már egy testesebb, hangsúlyosan viaszos tétel, amelyet élénk savak kísérnek. Az előzőhöz képest a kesernyés lecsengés valamelyest szelídült, de továbbra is meghatározó eleme. - 6 pont
Bugava Antique Dračevo Polje 2022
Aranysárga szín mögött testes bor rejtőzik. Zöldfűszer, lime, ananász, banán, őszibarack, méz, narancs aromák itt is megjelennek, ugyanakkor a kesernyés karakter sokkal visszafogottabb, ami jelentősen emeli az összhatását. Vaskos, viaszos textúrájú, erőteljes savgerincű. 6 pont
Polozaj Tihobraće Polje Plavac Mali 2020
A sziget legfontosabb kékszőlőfajtája, a plavac mali a második világháború idején megmentette a családot az éhezéstől. Az akkoriban az itt állomásozó brit katonákkal kiváló cserekereskedelmet folytattak vele.
Közepes testű, elegáns savszerkezetű tételben szeder, piros szilva, eper, a feketeribizli csokoládé aromák dominálnak. Inkább a modern stílust célozza meg. 6 pont
A kétes érzésű kóstoló után egy frissítő csobbanásra látogattam a Srebrna Beachre. A borokat nem tartottam rossznak, de nem is hoztak igazán lázba. Az úszás azért felrázott, a balkáni kirándulásomat pedig egy military programmal zártam. Egy korabeli, jugoszláv tengeri naszádoknak épített bunkert látogattam meg. Biciklimmel a tengerparti dombokon suhanva egyszer csak egy hatalmas szájat pillantottam meg a sziklafalban. Félelmetes, mégis lenyűgöző látványt nyújtott. Este 40 kilométeres tekerés után adtam le a kétkerekűt. Ez a távolság önmagában nem is olyan sok, a terepviszonyok azonban annál durvábbak ezen a tájon.
Másnap reggel két komp közül választhattam. Az egyik ötkor, a másik hétkor startolt el. Splitből délután ötkor indult Magyarország irányába a buszom, ezért kétség sem fért a döntésemhez. Fél hétkor azonban egy tollal írt, horvát nyelvű üzenet várt a jegyiroda ajtaján. Egy arra jövő járókelőt kértem meg a tolmácsolásra. A hajó az előző napi baleset miatt nem indul..... (A katamarán egy vitorlást sodort el). Természetesen repdestem a boldogságtól, így jött a gyors újratervezés. A buszjegy árának 80 százalékát buktam és csak Bécset érintve sikerült új jegyet vásárolnom.
Ekkor jöttem rá, hogy az egykori katonai bázis sziklájába épült Lipanović Pincészet mindössze 300 méterre fekszik a szállásomtól. Időm bőven volt, a történtek után a sziget legjobb borászatát meg nem szerettem volna kihagyni. Ugyan még hivatalosan zárva tartott, a hatalmas hátizsákommal mégis besétáltam a nyitott ajtón. Egyszer csak egy fiatalember lépett elém, hogy miben segíthet. Elmeséltem sztorimat, mire ő poharat adott és öntött.
Előbb egy 2025-ös vugava került bemutatásra. Gyümölcsös, lime-os karaktere egyből felértékelte nálam a fajtát. Hat pontot adtam rá. A korábban megszokott kesernyés ízvilágnak nyoma sem volt. Ezt egy 2018-as évjárat követte. Olajos, gyümölcsös, érett szerkezete felülmúlta minden elképzelésemet. 7 pontot. Bár jegyzetelésre nem volt időm, az ízei azóta is a számban élnek. 
A délutánom fürdőzéssel telt el. Négy órakor indult a kompom, majd Zágrábon, Ljubljanán és Bécsen át, huszonnégy órával később, már otthon is voltam.
Kunci