2022. jún. 20.

Van e jövője a kékfrankosnak?

   Mit is jelent nekünk a kékfrankos? Erre keresvén a választ Dlusztus Imre 2022. június 10-én egy konferenciát szervezett Villányban, a Günzer Tamás Pincészetében. Szerte az országból 6 borvidék 10 pincészete képviseltette magát. A résztvevők 2-2 bor bemutatása mellett 10-10 percet kaptak, hogy megosszák velünk a fajtához való viszonyukat és a vele kapcsolatos jövőbeli elképzeléseiket.

   Mielőtt belevágnék a témába, néhány szót szólnék magáról a kékfrankosról. Származásának helyét még mindig vitatják, de az biztos, hogy zimettraube és a gouais blanc /hajnos/ spontán kereszteződéséből jött létre. Közép Európa legfontosabb kékszőlő fajtája, amiből a dél-németországi Würtenbergtől Bulgáriáig nagyságrendileg 15000 hektáron művelik. Legfontosabb termelői Magyarország /7800 hektár/, Ausztria /3800 hektár/, Németország /1800 hektár/, Szlovákia /900 hektár/, de Romániában, Bulgáriában, Csehországban és az exjugoszláv államokban is találkozhatunk vele. 
   Annak ellenére, hogy nálunk van a legtöbb ültetvény belőle, az osztrákok Blaufränkisch néven tették fel a világ bortérképére. Sajnos termelőink a rendszerváltást követő cabernet szellemében zajló két évtizedben elfeledkeztek a jelentőségéről, így mára a fogyasztói oldalról az egykori dicsfénye igencsak megkopott. Leggyakrabban rozé alapanyagnak használják fel, ami azért mégsem megalapozatlan, hiszen világszinten is kiváló rozé készül belőle, Egerben és Szekszárdon pedig a Bikavér alapját képezi. Tokajt leszámítva minden borvidékünkön foglalkoznak vele. 

   Az utóbbi években borászaink a kárpát-medencei fajták felé fordulva újra kezdik felfedezni a kékfrankos értékeit. Ez annak is tudható be, hogy a világ borfogyasztó társadalma egyre nyitottabb a nem francia honból származó különleges regionális fajták iránt. Elég csak a horvát plavac mali-ra, vagy a montenegroi vranac-ra gondolni. Ezt Kovács Tamás is megerősítette, a Balatonfüred-Csopaki borvidéken gazdálkodó Szent Donát Borkúria egyik alapítója. Bevallása alapján a tengerentúli exportjainál a kékfrankos a legnépszerűbb fajta. Ezt már saját tapasztalataimból is alá tudom támasztani. Korábbi munkáim alkámával rendszeresen tartottunk borkóstolókat amerikai csoportok részére, amik során a kékfrankos és az olaszrizling kapta a legnagyobb elismerést.

   A Steigler Pincészet főborásza Varga Tamás szavai igencsak érdekesnek hangzottak, mivel a kékfrankos fővárosában, Sopronban, a fajta utáni elköteleződés még mindig töretlen. Megitélése alapján a jobb eladhatóság reményében osztrák mintára blaufrank néven kellene forgalmaznunk. Ezt a kijelntést Villány egyik nagy öregje, Bock József se hagyhatta szó nélkül. Szerinte hazánk szőlőfajtáit csak hazai néven szabadna forgalmaznunk. Egyből az oportó név változásaival érvelt. 
   Riczu Tamás az évek alatt a fajta igazi szerelmesévé vált. Bevallotta, ha újra kezdhetné a szakmát, csak kékfrankost telepítene.  A nagy tudással bíró Heimann Zoltán is elismeri, hogy még mindig van mit tanulnunk a fajtáról. Ez azért is jelzés értékű, mivel fia, ifj. Heimann Zoltán Ausztriából hozattott kékfrankos klónok segítségével próbálja megfejteni a fajta relytett titkait. Takler Ferenc szavaival élve róka fogta csukával állunk szemben. Úgy véli, a cél érdekében nagyobb marketing tevékenységet kellene folytatnunk. E szavakra Koch Csaba, a Magyar Bor Akadémia új elnöke igen pozitívan reagált. Az akadémia terveiben szerepel az ifjúság bevonása a borkultúra rejtelmeibe. Természetesen ezzel a feltevéssel mindenki egyetértett.   
   Igazi meglepetést a rejtőzködő egri borász, Szuromi Mihály okozta. A fűszeres, szilvás, meggyes, ásványoktól vibráló bora és a fajtához való viszonya, igazán nagy megbecsülést váltott ki. Szerinte minden a termelőnél kezdődik. A borászoknak úgy kellene foglalkozniuk a fajtával, mint mikor a nagyi húslevest főz az unokájának, mivel a zacskós levesek ideje már lejárt. Zárásként Günzer Tamással a házigazdával fejezném be, aki az elmúlt húsz évben harmadszorra próbálkozik a kékfrankos készítésével. Nagyra tartja a fajtát, de értékesítési szempotból a legnagyobb kihívások közé tartozik.

   A konferenciát összegezve érdekes kép alakult ki bennem. A kóstolás során a kiváló borok mellett a stílusirányzatok igen széles tárházát kaptam. Ez természetesen a sokszínűségünkből, klímától, talajtól, készítési módtól is függ. Sokak szerint ebben a változatosságban rejlik a magyar bor ereje, de exportra szánva a borkereskedők már nehezebben tudnának kiigazodni, a fogyasztókról nem is beszélve. Osztrák mintára egy kékfrankos bizottság sem lenne rossz, aki erre szakosodva teszi a dolgát. Úgy gondolom jó lenne egy a hazánkra jellemző ízvilágot kialakítani, s így nagy erőkkel bevonulni a nemzetközi piacra. Természetesen az út még hosszú, de remélem egyszer kékfrankos nagyhatalomként emleget minket a nagyvilág.

   Köszönet a szervezésért Dlusztus Imrének, a vendéglátásért Günzer Tamásnak és azoknak a borászoknak, akik részt vettek a konferencián.

 

Kunci