Mit is jelent nekünk a kékfrankos? Erre keresvén a
választ Dlusztus Imre 2022. június 10-én egy konferenciát szervezett Villányban, a Günzer Tamás Pincészetében. Szerte az országból 6 borvidék 10 pincészete
képviseltette magát. A résztvevők 2-2 bor bemutatása mellett 10-10 percet
kaptak, hogy megosszák velünk a fajtához való viszonyukat és a vele kapcsolatos
jövőbeli elképzeléseiket.
Mielőtt belevágnék a témába, néhány szót szólnék magáról a kékfrankosról. Származásának helyét még mindig vitatják, de az biztos, hogy
zimettraube és a gouais blanc /hajnos/ spontán kereszteződéséből jött létre.
Közép Európa legfontosabb kékszőlő fajtája, amiből a dél-németországi
Würtenbergtől Bulgáriáig nagyságrendileg 15000 hektáron művelik.
Legfontosabb termelői Magyarország /7800 hektár/, Ausztria /3800 hektár/,
Németország /1800 hektár/, Szlovákia /900 hektár/, de Romániában, Bulgáriában,
Csehországban és az exjugoszláv államokban is találkozhatunk vele.
Annak ellenére, hogy nálunk van a legtöbb ültetvény belőle, az osztrákok Blaufränkisch néven
tették fel a világ bortérképére. Sajnos termelőink a rendszerváltást követő
cabernet szellemében zajló két évtizedben elfeledkeztek a jelentőségéről, így
mára a fogyasztói oldalról az egykori dicsfénye igencsak megkopott.
Leggyakrabban rozé alapanyagnak használják fel, ami azért mégsem
megalapozatlan, hiszen világszinten is kiváló rozé készül belőle, Egerben és
Szekszárdon pedig a Bikavér alapját képezi. Tokajt leszámítva minden
borvidékünkön foglalkoznak vele.
Az utóbbi években borászaink a kárpát-medencei fajták felé fordulva újra kezdik
felfedezni a kékfrankos értékeit. Ez annak is tudható be, hogy a világ borfogyasztó társadalma egyre nyitottabb
a nem francia honból származó különleges regionális fajták iránt. Elég csak a
horvát plavac mali-ra, vagy a montenegroi vranac-ra gondolni. Ezt Kovács Tamás is megerősítette, a Balatonfüred-Csopaki borvidéken gazdálkodó Szent Donát Borkúria egyik alapítója. Bevallása alapján a tengerentúli exportjainál a kékfrankos a legnépszerűbb fajta. Ezt már saját tapasztalataimból
is alá tudom támasztani. Korábbi munkáim alkámával rendszeresen
tartottunk borkóstolókat amerikai csoportok részére, amik során a kékfrankos és az olaszrizling kapta a legnagyobb elismerést.
A Steigler Pincészet főborásza
Varga Tamás szavai igencsak érdekesnek hangzottak, mivel a kékfrankos
fővárosában, Sopronban, a fajta utáni elköteleződés még mindig töretlen.
Megitélése alapján a jobb eladhatóság reményében osztrák mintára blaufrank
néven kellene forgalmaznunk. Ezt a kijelntést Villány egyik nagy öregje, Bock József se hagyhatta szó nélkül. Szerinte hazánk szőlőfajtáit csak hazai
néven szabadna forgalmaznunk. Egyből az oportó név változásaival érvelt. Riczu Tamás az évek alatt a fajta igazi szerelmesévé vált. Bevallotta, ha újra kezdhetné a szakmát, csak kékfrankost telepítene. A nagy tudással bíró Heimann Zoltán is elismeri,
hogy még mindig van mit tanulnunk a fajtáról. Ez azért is jelzés értékű, mivel fia, ifj. Heimann Zoltán Ausztriából hozattott kékfrankos klónok segítségével próbálja megfejteni a fajta relytett titkait.
Takler Ferenc szavaival
élve róka fogta csukával állunk szemben. Úgy véli, a cél érdekében nagyobb marketing
tevékenységet kellene folytatnunk. E szavakra Koch Csaba, a Magyar
Bor Akadémia új elnöke igen pozitívan reagált. Az akadémia terveiben szerepel az ifjúság bevonása a borkultúra rejtelmeibe. Természetesen ezzel a feltevéssel mindenki egyetértett. Igazi meglepetést a rejtőzködő egri borász, Szuromi Mihály okozta. A
fűszeres, szilvás, meggyes, ásványoktól vibráló bora és a fajtához való
viszonya, igazán nagy megbecsülést váltott ki. Szerinte minden a termelőnél kezdődik. A borászoknak úgy kellene foglalkozniuk a fajtával, mint mikor a nagyi húslevest főz az
unokájának, mivel a zacskós levesek ideje már lejárt. Zárásként Günzer
Tamással a házigazdával fejezném be, aki az elmúlt húsz évben harmadszorra
próbálkozik a kékfrankos készítésével. Nagyra tartja a fajtát, de értékesítési szempotból a legnagyobb kihívások közé tartozik. 
A konferenciát összegezve érdekes kép alakult ki bennem. A
kóstolás során a kiváló borok mellett a stílusirányzatok igen széles tárházát kaptam. Ez
természetesen a sokszínűségünkből, klímától, talajtól, készítési módtól is függ.
Sokak szerint ebben a változatosságban rejlik a magyar bor ereje, de exportra
szánva a borkereskedők már nehezebben tudnának kiigazodni, a fogyasztókról nem is
beszélve. Osztrák mintára egy kékfrankos bizottság sem lenne rossz, aki erre szakosodva teszi a dolgát. Úgy gondolom jó lenne egy a hazánkra jellemző ízvilágot kialakítani, s így nagy erőkkel bevonulni a nemzetközi piacra. Természetesen az út még hosszú, de remélem egyszer kékfrankos nagyhatalomként emleget minket a nagyvilág.
Köszönet a szervezésért Dlusztus Imrének, a vendéglátásért Günzer
Tamásnak és azoknak a borászoknak, akik részt vettek a konferencián.
Kunci
