A rendezők gondos szervezésének köszönhetően a rengeteg érdeklődő ellenére sem éreztem zsúfoltságot, mivel a standok két emelet több termében és folyosóján helyezkedtek el.
A Furmint kóstolása mindig nagyon izgalmas feladat. Egyszerre három világfajta jegyeit hordozza magában: a Rajnai rizling savgerincét, a Szürkebarát testét és a Chardonnay krémjét. Ehhez járul a Zempléni-hegység adta minerális élmény, amely páratlanul nagytestű borokat alkot.
Persze ennyi bor láttán nem olyan egyszerű a kóstolás.
Hol, mit, hogyan, mivel?
Ilyen kérdések merültek fel bennem is. Sosem jó a csúcson kezdeni, mivel utána már nem lehet tovább emelni a lécet. Így eleinte főleg a 2015-ös új hordómintákkal ismerkedtem. Négy-öt hónappal szüretet követően a fejlődő borok már szép képet mutatnak az évjáratról. Itt főleg ropogós savak, citrus, és virágillat fogadott.
Ezt követően belevetettem magam az izgalmas borok közé. Néhány kivételtől eltekintve, szebbnél-szebb Furmintok kerültek a poharamba. Némelyik tényleg világszínvonalú tételnek mutatkozott.
60-70 megkóstolt bor után néhány olyan érdekes tételt mutatok be, amely számomra kitűnt a sorból.
Halvány színű, vastagon folyó cseppjei alkoholban gazdag bort mutatnak. Gazdag illataromái lassan nyílnak. Eleinte friss virág, citrus jelenik meg. Később ezt tömény körte, birs, mandula, dió veszi át. Minerális bor, amiben a magasabb savat a maradék cukor szépen egyensúlyozza. Nem tolakodik benne a fa. Hosszú kesernyés-gyógynövényes lecsengés.
4-5 év potenciált látok benne
17,4 pont
Intuition No3. 2013 Holdvölgy Pincészet

Komoly bor, amely még hosszú út előtt áll.
17,5 pont
Percze 2013 Szt Tamás Pincészet
Igen tiszta intenzív illattal indít. Pirított pörköltes jegyeiben citrus, birs, körte keveredik. Nem túl nehéz, mégis impozáns. Keményebb minerális savai sem zavaróak. Közepes testében a maradékcukra igen imponál. Nagyon hosszú diós citrusos lecsengés.
Valahogy ez hatott rám a legjobban. A hordó, sav, cukor, valamint az illatok egyvelege harmóniában voltak. Nem túl testes, mégis elegáns és szikár. Nálam ez testesíti meg az igazi nagy tokaji Furmintot.
17,4 pont
Márga 2013 Szent Donát Pincészet
Sokak a fajtát vulkanikus terroire borként tudják elképzelni. Ennek ellenére egyes borászok egy másik arcát szeretnék bemutatni. Jó példa csopaki Szent Donát Pince 2013-as Márga bora.
Világos színe enyhén ásványos-fás virágillatokat áraszt. Érett hordós jegyei körte citrus, alma birs illatban végződnek. Nagy krémes testű bor, amiből elmaradnak a megszokott "köves" ásványos ízek. Viszont szépen visszaadja a márgás-agyagos talaj adta kellemes "picit szegényes" terroire-ját. Amíg a hordót túlzónak, addig a savérzetet kevésnek találom. Hosszú lecsengéssel végződik.
17,1 pont
Néhány szót szólnék a Somlóról is. Sajnos kevés somlói termelő vett részt, pedig érdemes lett volna együtt kóstolni Tokaj boraival. A kóstolás végére értem ide, így néhány borászt már a pakolás hevében értem. Az innen származó savakban szikárabb, alacsonyabb maradékcukrú tételek üdítően hatottak a hegyaljai társaik után.
Ezek alapján mindenki megtalálhatja a neki tetsző stílust és bort.
Sokan - köztük én is - borsosnak találtam a 10.000 Ft-os belépőt. A végén mégis elégédetten indultam haza. A tematikus kóstolóval megismerkedhettünk a fajtajelleggel, a borászok stílusjegyeivel, végül a számos terroire adta mineralítással.
Kunci