2017. máj. 29.

Kéknyelű 2015 Szászi Endre Badacsony

Apja hatására tanulta a szőlőművelés fortélyait. Az állami gazdaság lépcsőfokait bejárva kapaszkodott felfelé a ranglétrán. Ezt megelégelve vállalkozást indított. Tevékenykedett borkereskedőként, vásárolt szőlőből készített bort, ahonnét egyenes út vezetett saját pincészete megalapításához. 2000-ben induló birtokát azonnal öko alapokra helyezte, ami példaértékűnek számított ebben az időben. A Badacsonyi-borvidék tanúhegyei között jobb szlogennel nem is rendelkezhetne.  "Körülvesz a terroire"  A Szent-György hegyi birtokközpontja is hűen tükrözi szemlélet. Ő lenne Szászi Endre, akinek a 2015-ös Kéknyelű bora került most poharamba.

Kéknyelű 2015

Friss citrusos illatára a hordó fűszerei jelentősen rátelepednek. Főleg körte, keserű mandula, dió, csöpp szegfűszeggel. Némi zöldes édesség száll belőle. Neutrális jellege kerek savakkal, körte, mandula, barack, citrus jegyekkel egészül ki. Hosszú sós lecsengése kesernyés végbe megy át. Fiatalnak érzem, két-három éves palackos érlelés jót tenne még neki.
16,6 pont