Nem olyan régen költöztem Szegedre és kíváncsi voltam a város bortörténelmi múltjára. Már a tavasszal elkezdtem feltérképezni a Csongrádi Borvidéket, így jutottam el a Kiskundorozsmán gazdálkodó Ujvári Pincészetbe, Ásotthalomra a Tóth Pincészetbe, augusztusban pedig végigkóstoltam a Csongrádi Borfesztivál borait, de arról, hogy Szeged a borkultúra városa lenne, senki sem beszélt. A Csongrádi borvidék szívében fekvő megyeszékhelyen kutatni kell a helyi borok után, sőt az éttermek sem szívesen preferálják őket. Úgy gondolom ennél jóval többet érdemelne az itteni borászok munkája. Nem lenne jó, ha a helyben küszködő pincészetek, a forró homokba csöppenő verejtékhez hasonlóan eltűnnének az Alföld hatalmas ködfátyolában.
 |
| Egy szegedi 2019-es rajnai rizling Újvári Pincészet |
Kutatásom során hamar érdekes információkra bukkantam Szeged boros múltjával kapcsolatosan. Meglepett, hogy már 800 évvel ezelőtt a város Szilléri, Ballogi-tó és Tarjány területeit szerémségi szőlővesszőkkel ültették be, míg a helyi kereskedők, Krakkó, Bukarest, Bécs, Trieszt felé indították útnak az onnan jövő borokat. A kereskedelem és a szállítás magával hozta a kádárszakma virágzását, nem beszélve a borkimérési lehetőségekről. Úgy gondolom az utóbbi inkább a helyi borokra összpontosult, hiszen a profit akkor is, mint ma is, mindenek fölött állt.
 |
| Ujvári Pincészét Kiskundorozsma |
A törökök bejövetele, majd az azt követő viharos 18. század sem segített a helyi borkultúra felélénkítésében. Az újabb fellendülés a 19. század második felében az Amerikából behurcolt filoxéra válságnak köszönhette. Míg a kontinens borvidékei a kipusztulás határán álltak, addig a Magyar Alföld bortermelése virágzásnak indult. Mivel a filoxéra az Alföld homokjában nem tudott megtelepedni, ezért a Kiskunsági és a Csongrádi borvidékek területein nagy arányú szőlőtelepítésbe kezdtek. Ekkora már a szőlősorok jócskán elhagyták Szeged határait, de a területek többsége a városi gazdák kezében volt. Így ívelt fölfelé Ásotthalom, Pusztamérges, Mórahalom, Szatymaz borkultúrája. A következő jó fél évszázad sem problémamentes, hiszen a Trianoni határok meghúzásával a fejlődés ismét megtorpant. A nehézségek ellenére a 30-as évek megint a virágzás évtizedének számított. A pusztamérgesi olaszrizling híre Ausztrián át Csehországon keresztül egészen Hollandiáig jutott, sőt a II. Világháborút bezáróan a államosításig követő néhány évben a helyi borok sikert-sikerre halmoztak. 1947-ban Kecskeméten az őszi szőlő és gyümölcskiállítás borversenyének első két helyén /egy kadarkával és egy nagyburgundival/ szegedi termelők végeztek, míg ugyanebben az évben Szegedi piros név alatt készült kadarka többszörösen is elnyerte a svájciak ízlését.
 |
| Ujvári Pincészet szőlőültetvénye Kiskundorozsma |
Hosszú távon a szocialista tervgazdálkodás inkább hátrányt, mint előnyt jelentett a borvidék számára. Sajnos a rendszerváltást követő új hullám szelei nem érintették meg a Csongrádi borvidék déli részét, aminek hatására már csak két jelentősebb pincészet küszködik az árral. Ásotthalmon a Tóth Pincészet, míg a Szeged külterületéhez tartozó Kiskundorozsmán az Ujvári Pincészet. Az utóbbit tartjuk a város utolsó pincészetének. A borvidék mai magját alkotó Csongrád környékén gazdálkodó Bokrosi borászatok egy fokkal jobb helyzetben vannak, de még ők is távol állnak attól, amit 21. századi borturizmusnak hívunk.
