2021. dec. 3.

Mi is lehetne Szeged zászlósbora?

   Mi lett veled szegedi bor- című írásom után most egy szegedi bort mutatok be. Nincs nehéz dolgom, mivel a város már csak egy borászatot /Ujvári Pincészet/ mondhat magáénak. Választásom arra a 2019-es rajnai rizlingre jutott, ami az Egy Korty Csongrád borcsomag egyik tagját is alkotja.

   A fajta főleg az 50-es és 60-as évek nagy szocialista szőlőtelepítései során került a magyar síkságra. Az akkori kutatók jó fagytűrő képessége és acélos savgerince miatt döntöttek mellette, hiszen a hideg teleket követő forró nyarak perzselő homokjában a borok lelkét adó savak hamar elillannak. Nem is csoda, ha a Csongrádi borvidék déli részében gazdálkodó borászok a rajnai rizlinget tűzték ki zászlajukra. Úgy gondolom, egy kis marketinggel Szeged városa könnyedén borzászlajára tűzhetné a fajtát.

   Nézzük hát, mit is tud ez a reduktív, azaz acéltartályban készült szegedi bor!

   A pohár szájából citrus, körte, füge, dió és virágméz illatok áradnak, amire az idősebb rajnai rizlingekre jellemző petrolos felhő ereszkedik. A sűrű textúrájú bort érett ízek és jó közepes savak járják át. Citrus, dió, birs, körte gyümölcsös aromái, hosszú, enyhén kesernyés lecsengésben végződnek. 

   Egy érett, élvezhető rajnai rizlinget ismertem meg, amit az őszi és téli estéken igen jó kortyolgatni.