 |
| Kotori-öböl |
Úgy gondoltuk, útközben megnézzük Kotort és délután 4 óra
körül meg már Orebicben a tengerben lubickolunk. A 260 km nem hangzik olyan
soknak, azért autópálya nélkül, falvakkal, dombokkal, kanyarokkal, a korlátozásokkal
tűzdelt Jadranska Magistrala-n (Adria tengerpartja mellett haladó út) jó ha 50
km-t meg tudunk tenni óránként, na meg várt minket egy határ, ahol bármi
megtörténhet.
Sajnos az időjós arra a részre már két hete esőt jósolt, a vártak viszont mindent felülmúltak. Eleinte a hegyekben, jó minőségű utakon könnyedén suhantunk, majd Kotorba érve megnyíltak az ég csatornái, amihez egy 25 perces dugó társult. A városlátogatás elúszott, viszont a települést elhagyva némileg csendesedett az idő, majd jó két óra vezetés után az egyik útszéli konobába egy kávéra vetemedtünk. A felhőbe burkolózott öböl látványa azért így sem volt utolsó, az egyre gyakoribb villámok mégis autóba ültettek minket. Jól tettük-e, az már az utókór kérdése, de olyan másfél órás felhőszakadásban volt részünk, amit még lakásból sem szívesen nézünk. Eleinte még 30 km/h-val haladtam, később már 20 km/h-nak is örültem. A szembejövő autók folyamatosan felhordták a vizet, ekkor szinte vakon mentem. Eleinte még csak vízátfolyások keletkeztek, amik idővel 20-30 m hosszú 10 cm mély tóvá nőttek. A legfélőbbek az útszélén lévő közel fél méter mély vízelevező árkok voltak, amiből az átcsapó víz miatt sokszor semmit sem láttam, mindenekfölött, még sárlavinák is keletkeztek. Ha fűtöttünk, a meleg levegőtől trópusi hőséget éreztünk, ha abbahagytuk a szélvédő másodpercek alatt párásodott. Mondhatom csodaszép kotori élményben volt részünk. Korábban föciből tanultam, hogy ez a környék a kontinens legcsapadékosabb vidéke, majd alaposabban utána olvasva megtudtam, a Kotor fölötti hegyekben évi 4000 mm csapadék esik, míg a rekord 7000 mm.
A határhoz érve a nap ismét kisütött és alig fél óra várakozást követően átjutottunk Horvátországba. A túloldalon 3-4 km hosszú sorral szembesültünk, szóval nagyon szerencsésnek éreztük magunkat. Dubrovnikhoz közeledve a város meglátogatása mellett szavaztunk. Parkolót csak a város szélén találtunk, így a hosszúra nyúlt séta alatt egy másik szemszögből is barátkozhattunk a településsel. Az óváros főbejáratán, a város védőszentje Szent Balázs szobra alatt léptünk be Dubrovnik szívébe. Azt kell mondanom sokkal többet kaptunk, mint reméltünk.
 |
| Dubrovnik |
A Trónok harcának forgatása során világhírnévre szert tevő település egy igazi csoda. Az ősi Raguza népe, nem csak hajózásban, hanem építészetben is élen járt, így meg sem kell meglepődni, ha az évszázadok alatt számos nemzet akarta meghódítani. Magyarok, velenceiek, törökök, habsburgok. A fallal körülvett, félszigetre épült város meredeken emelkedő zegzugos utcái, sikátorai, fehéren tündöklő, virágokkal kirakott házai, templomai, palotái egyedi látványt nyújtottak. Több hasonló települést láttam már az Adria mentén, ehhez mérhetőt azért mégsem. Örök élmény marad. Innen már csak két órára volt Orebic, ahova késő délután értünk. A nap tűzött, a fehérlő sziklák tetején elakadt felhők tanyáztak, kertek meg tele voltak pompázó virágokkal, olajfákkal, pálmákkal, citrusokkal. Olyan, ahogy a nagymamám elmesélte.
 |
| Orebic |
A következő részben az ország első számú bortermő területére a Dingac dűlőbe tartunk.
Kunci