Induljon a Douro túra!

Az első portói reggelünkön viszonylag hamar kipattant a szemünk, amihez némi jet lag is hozzásegített.

    - Irány a Douro-völgye!

Mindannyiunkat nagy izgalom fogott el. Viszonylag korán, már reggel 7 órakor zártuk a szállásunk ajtaját, mivel indulás előtt nyugiban szerettünk volna meginni egy kávét. A 40 perces sétánk során több tucat kávézó mellett haladtunk el, de vasárnap írva a portugáloknál beindult az extra hétvégi hajnali szieszta. Erre mi sem voltunk felkészülve! A kávézók hét helyett nyolckor nyitottak. Jó fél óra elteltével a városközpontban végre mellénk állt a szerencse és egy finom péksütemény mellett jöhetett a portugálok méregerős bica kávéja.

Kis csoportos buszunkkal pontosan fél 9-kor indultunk a 100 km-re fekvő szőlőültetvényekhez. Ahogy elhagytuk a várost, a tájra ráülő vastag felhőrétegből esni kezdett az eső. Idegenvezetőnk gyorsan megnyugtatott minket, hogy ez még nem a folyó völgye, ott pedig gyakorta inverz időjárás uralkodik. Eredetileg vonattal szerettünk volna menni, de pályafelújítás miatt a vasparipa élményét alternatív megoldásra kellett váltanunk. Végül egy szervezett túrára kényszerültünk, amely két borkóstolóval, egy ebéddel és egy hajóúttal kecsegtetett. Mielőtt elindítanám az élményeink beszámolóját, hosszabb lélegzet erejéig mesélnék a portói bor történelméről, készítéséről, kategóriáiról.

A Douro (spanyolul Duero) az Ibériai-félsziget harmadik leghosszabb folyója. A félsziget északi részén a kemény sziklába mélyen bevágódva, gyakran kanyonszerűen meanderez, majd Portónál éri el az Atlanti-óceánt. Már a „nagy latin testvérnél”, Spanyolországban is több borvidék húzódik a partján, az igazi látványt azonban a portugál szakasz tartogatja. Festői szépsége a Mosel, Rajna Rhône völgyeinek szőlősoraival vetekszik. Nem is csoda, ha 2001 óta az UNESCO világörökség részét képezi. 

A borkultúrájának gyökerei a római korig nyúlnak vissza, a modern kori fellendülésüket a 17. század végétől pedig az angoloknak köszönhetik. A franciákkal vívott háborúk miatt a szigetországiak borforrásai elapadtak, így új beszerzési területek után kellett nézniük. Először Észak-Portugáliában próbálkoztak, de a fehér, savakban gazdag borok nem nyerték el a ködös albion lakóinak tetszését. Ezután találtak rá a Douro-völgyének boraira, amelyek minősége még messze elmaradt a parfümösökétől, némi rásegítéssel azért ihatóbbá váltak. Az első hivatalos vámszerződésük 1678-ból származik.

A borok szeszezését elsősorban a jobb szállíthatóság és eltarthatóság miatt kezdték el. Sajnos, ennek első alkalmazójáról, pontos időpontjáról nem maradt fenn feljegyzés. Természetesen a pénz szaga hamar odavonzotta a borhamisítókat is. Gyakorta a borok színét eperfa fekete termésével és pirospaprika-őrleménnyel javították fel, amik hatalmas károkat okoztak a hírnévnek. Ezt megelégelve 1756-ban Pombal márki (Sebastião José de Carvalho e Melo) kezdeményezésére I. József portugál király megalapította a világ első, államilag szabályozott borvidékét. Mi, magyarok persze jól tudjuk, hogy ez 1737-ben Tokaj-Hegyalján már megtörtént, amely elsőségbe valamelyest Toszkána is belepiszkított. Egy biztos, a portugálok a világ egyik legmodernebb bortörvényét hozták létre. Szabályozták az elkészített borok mennyiségét, minőségét, megszabták a kereskedelmi árak minimumát, maximumát. Az intézkedések hatására helyreállt a piac stabilitása, ráadásul a legenda szerint Pombal márki kivágatta Észak-Portugália összes eperfáját. Az évszázadok során olyannyira bevált az Instituto dos Vinhos do Douro e Porto (IVDP) rendszere, hogy kisebb-nagyobb módosításokkal a mai napig alapját képezi a portói borok készítésének. 

Jelenleg a portói borvidék mintegy 45 000 hektár, és a borvidék három részre Baixo Corgo (Alsó-Corgo), Cima Corgo (Felső-Corgo) és Douro Superior (Felső-Douro) oszlik. Az ültetvényeknek rendkívül szigorú szabályozáson kell átesniük, mire megkapják a végső minősítést. Fontos a terület elhelyezkedése, tengerszint feletti magassága, a talaj összetétele, szemcsemérete, dőlésszöge, szelektől való védettsége, tőkesűrűsége, művelési módja. Ezeket a kritériumokat A-tól F-ig sorolják és az ültetvények csak öt éves kor után kaphatnak besorolást. 

A legjobb területek a Cima Corgóban, Pinhão város környékén találhatók. Míg a Baixo Corgo túl csapadékos, addig a keletebbre fekvő Douro Superior túl hideg, az utóbbi azonban a felmelegedés hatására egyre inkább felértékelődik. Ez különösen a száraz borok esetében igaz. A borvidéken közel 100 szőlőfajtával dolgoznak, amelyek közül a legfontosabbak a Touriga Franca, Touriga Nacional, Tinta Roriz, Tinta Cão és Tinta Barroca.

Korábban a szüretkor hatalmas gránitból készült erjesztőkádakban (lagares) fél napig lábbal taposták a szőlőt. Viszonylag korán, két három nap után leválasztották a levet a szárazanyagról, majd az erjedésben lévő musthoz olyan arányban adtak 77%-os borpárlatot, hogy a bor alkoholtartalma 18–22% között legyen. Kezdetben a kész borhoz öntötték a brandyt, de 1820 óta az erjedés közben adagolják hozzá. Így az édes ízvilág mellett a bor jobban érlelhetővé vált. Napjainkra a szorgos portugál talpakat és a gránit kádakat felváltotta a modern technika.  Mivel a Douro-völgye időjárása jóval szélsőségesebb, mint az óceán menti Portóban, a borokat a tavaszig tartják csak a folyók környéki quintákban, majd tavasztól Vila Nova de Gaiába szállítják további érlelésre. Másrészt onnét az értékesítés is sokkal egyszerűbb. Külön érdekesség, hogy a brandy alapanyagát gyakran külföldről, főként Franciaországból szerzik be.

Az 1970-es években hatalmas szerkezeti változásokat hoztak létre a Douro-völgyének teraszrendszerében. A szőlők kordonmagasságát megemelték, a sortávolságokat szélesebbé tették, az olcsóbb, gyorsabb gépi művelés részére. A nagy átalakulás azonban 1986-tól az EU elődjébe, az EGK-ba való belépés jelentették. A szabad piac megnyitása szabad versenyhelyzetet kívánt, amivel a Vila Nova de Gaia nagy kereskedőházai elvesztették a monopolhelyzetüket. Többé nem diktálhatták a szőlők felvásárlási árát ráadásul, nem nagyon rendelkeztek saját szőlőterületekkel, így elindult részükről a szőlőterületek felvásárlása. A szőlőtermelők oldalán viszont beköszöntött a szabad vállalkozás kora. Pincéket alapíthattak, palackozhattak, értékesíthettek, exportálhattak, amivel egy új verseny kezdett kirajzolódni. 

A portói bornak rengeteg változata létezik, ezek részletes bemutatása hosszú időt venne igénybe, néhányról azért mindenképpen érdemes szót ejteni. 

• Ruby – fiatal, gyümölcsös vörösbor; 2–3 év érlelés, főként palackban.

• Tawny – oxidált, világosabb színű, diós-karamellás jegyekkel; általában 3–40 év hordóban (10, 20, 30, 40 éves jelöléssel).

• Colheita – évjáratos tawny; legalább 7 év hordóban, gyakran 10–20 évig, egyetlen évjáratból.

• Vintage – kiemelkedő évjárat prémium bora; rövid hordós érlelés (kb. 2 év), majd hosszú palackos érlelés (10–50 év).

• Late Bottled Vintage (LBV) – vintage jellegű bor; 4–6 év hordóban, majd palackozva, fogyasztásra készen.

• White Port – fehér szőlőből készült, lehet száraz vagy édes; rövid hordós érlelés, általában 3 éven belül fogyasztják.

A rosé portói 2008-ban jelent meg először. Pink színű, és igen ritkán találkozni vele.