Egy dalmát bor

Egy horvát mondás szerint "Svaku lozu hvali, ali mali plavac sadi" - vagyis minden szőlőt dícsérj, de plavac malit ültess. 
Lassan már két éve annak, hogy Dél-Dalmáciában nyaraltunk, a hely szelleme mégis a mai napig aktívan él bennem. Az égszínkék tenger, a fehér sziklák, a mediterrán fenyvesek, az olajfák és a hangosan ciripelő kabócák szinte bármelyik pillanatban visszacsábítanának. Ottjártunkkor a pincelátogatást sem hagyhattuk ki, így jutottunk el Hvar-sziget Sucuraj falucskájába, ahol megízleltük a Vujnovic borászat borait. Ugyan a pincéjük a sziget belsejében található, de a kis településen lévő pizzériájukban  borkóstolókat is tartanak itt
Távozásunkkor számos palack került hátizsákunkba, amik között ott volt a 2017-es Ivan Dolac plavac mali csúcsboruk is. A szakemberek a Hvar-szigetén lévő, köves, meredeken a tenger fölé magasodó, délre néző, Ivan Dolac dűlőt Dalmácia egyik legjobbjaként tartják számon, ahol 2600-2700 az évi napsütéses órák száma. Nem is csoda, ha az ott termett, gyorsan magas cukorfokot elérő  plavac mali-k alkoholtartalma könnyedén 15-16%-ra rúg.  
Párommal úgy döntöttünk, ezt a bort egy jeles alkalomkor bontjuk fel. Erre most került sor, hiszen adjuktusi kinevezést kapott. Persze mi már nagyon kíváncsiak voltunk, 2021 augusztusa óta milyen irányban fejlődött ez a bor.

Nyitás után enyhén fülledt, ezért szellőztetést kíván, amit követően az aszalt meggy, szeder, szilva, illatvilágára erőteljesebb hordóhasználat borul. Jó közepes testében meglepően szép, elegáns, frissességet adó savak húzódnak, de a fűszeres, aszalt szilvás, meggyes, szedres ízeiből a hordó csokis, kakaóporos aromái elviszik az egyensúlyát. Lecsengésében leheletnyi édesgyökér és fahéj is helyet kap. 6- pont

Kunci