2024. szept. 5.

Boros kaland a Balkánon! Irány Észak-Macedónia!

A 2024-es élményekkel teli forró nyár is szinte gyorsvonatként robogott el mellettem. Szeptember beköszöntével azt vettem észre, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt blogos beszámolóim teljesen elmaradtak, amit most be szeretnék pótolni. 

Még június utolsó napján felkerekedtünk és Észak-Macedóniát átszelve, a Jón-tenger partján fekvő görögországi Pargaba vettük irányunkat. Egy nap alatt az 1150 km-es táv igen hosszúnak bizonyult, ráadásul három rázós határ várt minket, ezért két részre bontottuk utunkat, sőt némi trükköt is alkalmaztunk. Párom vajdasági származását kihasználva, az anyukájától, Zentáról indultunk. Autópályán szinte faltuk a kilométereket és meglepetésünkre 11 órarakor már az Észak-Macedón határ tűnt fel előttünk. Az örömünk hamar alább szállt, a tűző napon, két és fél órás átkelésben volt részünk. Ahogy mondani szokták, új ország, új impulzusok, az utóbbi viszont a vártnál erőteljesebben hatott ránk. A lepusztult, sokszor félig kész házak, a magyarnál is gyatrább úthálózat, a közlekedés morálja szinte meg sem rendített, na jó a közlekedés igen. Had említsek néhány példát. Az egyik benzinkútnál egy öreg bácsi figyelmeztetett minket, hogy a kígyó gyakori vendég, a másiknál pedig hajnalban a kassza mellett gázrezsón pörkölték a kávét, meg sem említve az út közepén kérődző teheneket. Extraként a cirill betűk nem ismerése már csak hab a tortán. Ezek után Bosznia-Hercegovinát csak a Balkán kapujának hívom. Persze, ettől szép és izgalmas ez a parányi ország. Ne feledjük, régi nevén Makedónia az Ex-Jugoszláv tagállamok közül messze a legszegényebb volt. Ipara gyenge, a nyelve azonos a bolgárral, a 25-30% albán kisebbségét, a területtel együtt az Albán állam legszívesebben beolvasztaná egy nagy albán birodalomba, sőt a görögök az EU-s tárgyalások kapcsán az országuk nevének megváltoztatására kényszerítették, így lett a neve Észak-Macedónia. 

A borok szerelmeseire viszont a habzsi-dőzsi vár. Az ország mezőgazdasági területének 10%-án szőlőt termesztenek, ennél nagyon felületet egyedül a dohány élvez, röviden szólva, a boros szektor komoly szerepet tölt be a gazdasági életében. Jelenleg 25000-30000 hektár környékén húzható meg a határ, de néhány évtizedet visszarepülve majd 40000 hektáron folyt munka és joggal érdemelte ki Jugoszlávia szőlőskertjének járó címet!  Azt se feledjük, az ottani területek a spanyol Rioja-val fekszenek hasonló szélességi fokon, ezzel a kontinentális és hegyvidéki hatás mellett klímáját a meleg mediterrán is komolyan befolyásolja. Ahogy a magyarok, úgy ez az ország is keresi a boros arculatát. Három nagy régiója közül (Pcinja, Pelagonija, Povardarie) az utóbbi a legfontosabb és az adja az ország termésének 90%-át. A legfontosabb fajtája a  szőlőterületeinek 40%-át kitevő vranec, a fehérek közül pedig a muskotályos jellegű temjanika. Persze, a cabernet sauvignontól kezdve, a chardonnay-n  át a petit verdot-ig rengeteg fajtával foglalkoznak. 

Eredetileg a Balkán legnagyobb, Tikves borászatába itt, szerettem volna ellátogatni, sajnos aznap zárva tartott, így esett a választásom az útba eső Stobira. Ez a fővárostól, Skopjétől 80 km-re, déli irányba található a Tikves borvidéken. Megérkezésünkkor 38 fokot mutatott a hőmérő, a hatalmas üres parkolójában pedig egy teremtett lelket sem láttunk. A klímás, húsz évvel ezelőtti stílusban berendezett étterembe belépve, egy asztaltársaság, három felszolgáló és a Kill Bill zenéjének egyik belassított változata üdvözölt minket. Mindezt úgy, hogy hajnali négykor keltünk és 700 km-t levezettünk. 
A borkóstoló hallatán egy fiatal pincér szívesen a rendelkezésünkre állt, aki előbb megmutatta az ultramodern pincéjüket, amiben egy akkora prés állt, amekkorát még életemben nem láttam, majd visszatérve egy nagyobb füzetet nyomott a kezünkbe, amiből gazdagon válogathattunk borokból. A srácról kiderült, még csak 16 éves, ötödik napja dolgozik a borászatban, sőt előző nap még egy 500 fős esküvőn vett részt. Ennek ellenére mesélt a cégről, ajánlani is tudott, csak a bevallása szerint egy kicsit fáradtnak érezte magát. Megtudtuk, évi 5 millió liter bort készítenek, ebből mindössze 5% a vásárolt tétel. A Stobi eredetileg egy ottani római kori város volt, a nevét is tőle vették át, a páva jelképüket pedig egy mozaikon találták. 

Az összes tételről egyenként nem számolnék be, de néhány csemegét mégis kiemelnék. A nyitásnál Bosznia-Hercegovina első számú fehér fajtájára a zilavkara egyből rácuppantam. Már csak azért is, mert a fajtát a 19. század végén az Osztrák-Magyar Monarchiában, magyar szakemberek szelektálták ki Trebinje szőlőtőkéi közül, sőt egyes kutatások szerint a hárslevelűnkkel rokonságban áll. Ízében krémes, viaszos, enyhén zöldcitrusos, gyömbéres, némi hársmézzel meghintve. Pici cukor is szorult bele. Nem csúcsbor, mégis van benne egy mély beltartalom. 5 pontot adok rá. 


A Balkán legfontosabb muskotályos fajtája, a Selection félédes temjanika nem nyűgözött le annyira, ezzel szemben a Selection 2023-as, hordós chardonnay annál inkább. Vastag, krémes, enyhén zöld almás, vaníliás, fehér trópusi gyümölcsös ízei, jó savai, igazi újvilági stílust képviselnek. Nem zavaróan, de némi cukor ebbe is  beleszaladt. Erős 6 pont 

Az ország első számú vörös fajtája, a fekete lónak is nevezett 2020-as vranec Selection élénk vadságával, hatalmas potenciáljával tett rám mélyebb benyomást. Komplex ízvilágában, az aszalt meggy, gránátalma, feketeribizli, feketebors, csoki aromái mögött, némi bársonyos jelleg is felfedezhető. A jó közepes vastagságú, vibráló savgerincű, szikár testű, hosszú lecsengésű bor még távolról sincs a csúcson. 6 pontot adok. 

Ínyencségként megízleltem egy 2020-as nagytestű petit verdot-t is.  Erdei bogyós, szedres, vaníliás, érett szilvás, fekete csokis aromái, hosszú lecsengéssel bírnak. Picit populárisra készült, de még így is alsó hangon 7 pontot adok rá. 


Hamarosan folyt. köv.

Kunci