December 21-én egy férfi belépett a bécsi Trunnerstrassén található Szövetségi Mezőgazdasági Kémiai Intézet épületébe, és ezt mondta:
– Ezt az osztrák borhamisítók használják.
Ezt követően átadott egy színtelen, szagtalan folyadékot tartalmazó üveget. A névtelen informátor kiléte a mai napig ismeretlen.
A vegyészek két hét után megállapították, hogy a fagyálló egyik alapanyagával, a dietilén-glikollal van dolguk. A Szövetségi Borfelügyelet ekkorra már sejtett valamit a borhamisításról, és nagyszabású ellenőrzésbe kezdett. A nyomozóknak még így is több hónapra volt szükségük ahhoz, hogy elegendő bizonyítékot gyűjtsenek az ügy nyilvánosságra hozatalához.
A borászok között is terjedt egy pletyka, de a probléma súlyával még nem voltak tisztában. A lappangó „kór” 1985. április 23-án szinte robbanásszerűen hatott a termelőkre, és hónapok alatt kivégezte az ország boros imázsát! A botrány 1985 nyarán érte el a tetőpontját, amikor az újságokban megjelentek az első, mérgezéssel kapcsolatos cikkek. Ráadásul Nyugat-Németországban a borok halálhírét is keltették, ám ez a rémhír nem igazolódott be. Csak halkan jegyzem meg, hogy haláleset nem történt, a szomszédos Olaszországban viszont 23 ember életét követelte az egy évvel későbbi metanolbotrány.
A borhamisítás gyökereit egy másfél évtizeddel korábban rosszul megítélt jelentésben kell keresni. Még a hetvenes évek elején egy hibás felmérés alapján az évi 35 liter/fő borfogyasztást 75 liter/főre becsülték, ezért a határ menti gazdák fél hektárnyi extra szőlő telepítésére kaptak engedélyt. - Akkoriban szigorú szabályok vonatkoztak a szőlőtelepítésekre. - Ennek hatására öt év alatt 15 000 hektárral nőtt az ország szőlőterülete, miközben Európa-szerte csökkent a fogyasztás, és a borágazatban egyre nagyobb káosz kezdett úrrá lenni.
Ezzel szemben Nyugat-Németországban megindult a félédes borok iránti kereslet. Néhány termelő kapva az alkalmon a borokhoz dietilén-glikolt öntött, majd olcsón árusította azokat. Eleinte óriási üzletnek tűnt, és nagy mennyiségű bort vásároltak fel a kisebb termelőktől. Ezalatt a hazai, jó minőségű bort előállító borászatok szembesülni kezdtek a nagyok erejével. Egyre nehezebben tudták értékesíteni drága boraikat a konkurencia alacsony áraival szemben.
A vészharang megkongatása után viszonylag gyorsan felgöngyölítették az ügyet. Kiderült, hogy főként Burgenland és Alsó-Ausztria termelői 1978-tól kezdődően 340 tonna dietilén-glikolt adtak a borokhoz. A legnagyobb mértékű hamisítás a Wagram régióban, Felsben történt, ahol az egyik érintett a város polgármestere volt.
Miért nem derült ki egy ekkora méretű hamisítás? A borászati laborvizsgálatok nem voltak elég kifinomultak, pedig olyan „bort” is előállítottak, amely még szőlőt sem tartalmazott. Idővel a tudósok olyan szintre fejlesztették az analitikai módszereket, hogy már a szennyvíztelepen is be tudták azonosítani az anyagot. Ennek hatására 55 alsó-ausztriai és 12 burgenlandi nyomozó 850 házkutatást tartott, és 1000 személyt jelentettek fel az ügyészségen. Volt, akit a saját hülyesége buktatott le. Egy kis traktorral rendelkező gazda nagy mennyiségű fagyálló árát próbálta az adójából visszaigényelni. Nála 26 millió liter bort foglaltak le.
A hírek hatására az osztrák borexport napok alatt 95%-kal csökkent. Egymás után mentek csődbe a borászatok, köztük a kor egyik leghíresebb vállalata, a Lenz Moser is. Közben 80 embert tartóztattak le, és egyesek nyolcéves börtönbüntetést kaptak.
A németekkel való harc nagyon sokáig tartott. Míg a nagytestvér exportőrei sokáig pénzbeli kártérítést követeltek, addig a csődbe ment hamisítók börtönben ültek, a többiek pedig nem érezték magukat bűnösnek. Idővel bojkottal fenyegetőztek, amire az osztrák állam a termelők mögé állt, megmentve ezzel a hazai boripart.
Végkifejletként elmondható, hogy a kezdeti tiltakozások ellenére megalkották a világ egyik legszigorúbb bortörvényét. Első körben a borászoknak minden borukról tanúsítványt kellett szerezniük arról, hogy az dietilén-glikol-mentes. Az első időszakban azonban rengeteg fogyasztó ezt saját maga is ellenőriztette. A szigorítások hatására két év után kezdett helyreállni a helyi lakosság bizalma. A minőségre kezdtek összpontosítani, és az új mottó a „minőség a mennyiség felett” lett.
Érdekes tény, hogy az osztrák borok 30–35%-át exportálják, amelynek kétharmada Alsó-Ausztriából származik.