Miért pont Észtország?

 

Mi vonzott Észtországba? Talán a kíváncsiság! Korábban rengeteg különlegességet hallottam róla, és eljött az idő, hogy én is felfedezzem. Nézzük, négy és fél napba mennyi érdekesség fért az ottlétem alatt. 

- Két nap után Skandinávia Szlovéniájának neveztem el!

Repülővel két óra alatt értem a Skandinávia kapujában fekvő, fél Magyarországnyi területű országba. Gazdaságilag erőteljesen Észak-Európa felé húz, különösen a digitalizáció terén foglal el előkelő pozíciót. Amíg a posztszovjet örökségétől menekül, addig a több száz éves múlt elnyomásának értékeire épít. 

A 13. századtól a németek formálták az arculatát, a 16–17. században a svédek, 1710-től 1918-ig pedig az oroszok. Az első világháború végétől 1940-ig fellélegezhettek, majd Sztálin berántotta őket a Szovjetunió kiterjedt birodalmába. Az utóbbi évtizedekben a finnek adtak hatalmas lökést a gazdaságuk elindításában. A két nép rokoni kapcsolatát legjobban talán a Helsinki és Tallinn között folyamatosan járó komp szimbolizálja.  Érdekes, hogy a lakosságának 25–30%-a vallja magát orosznak, 65–70%-a pedig jól beszéli ezt a szláv nyelvet. Eközben a 1,3 milliós népességét a demográfiai csökkenés erőteljesen megviseli. A skandináv jellegű hétvégi és az oroszos, színesre festett, fából készült házaik a mindennapok részét képezik. A szocialista lakótelepei, Tallinn óvárosának hanza házai pedig hab a tortán. Ebben a mixben a legerősebb kötőkapocs a több ezer éves nyelvük. 

Egy kis ízelítő abból, hogy miért húzok közös vonásokat az egykori Jugoszlávia leggazdagabb, balkáni, olasz és osztrák–magyar kulturális elemekkel felvértezett tagköztársaságával, Szlovéniával. Az utóbbinál is, a maga formájában mindez megtalálható. Viszonylagos jólét, civilizációk alakító hatásai. Egyedüliként a homogénebb nemzetállam a délnyugati szomszédunk erőssége.

A megérkezésem első órájában a nyelvrokonság is egyből rám talált. Tallinn óvárosának Toompea-dombján az Alekszandr Nyevszkij-székesegyház oldalában lobogó Liszt Intézet magyar zászlója kíváncsivá tett. Belépve az észt hölgy folyékony magyarsággal szólalt meg, akivel hosszan beszélgettünk. Elmesélte, hogy a magyar nyelvű könyvek és folyamatosan frissülő folyóiratok mellett kortárs festménykiállítás is megtekinthető. Néhány perccel később az egyik szuvenírboltban a Bordó Sárkány zenéje ütötte meg a fülemet. Ha még ez nem lenne elég, a főtéren betérhetünk abba az 1422-ben alapított, Európa legrégebbi, folyamatosan működő patikájába, amely 1528-tól 1911-ig a magyar Burchart család tulajdonában volt. 

A főváros Grimm-mesék világába repítő hanza házai mellett sem menjünk el szó nélkül. Sokan Észak Párizsának nevezik. Nekem inkább egy középkori gazdag balti-tengeri kereskedőváros hangulatát idézi az égbetörő templomtornyainak sokaságával, színes házaival, azok keskeny, magas oromzataival, díszes ablakaival és macskaköves utcáival. 

Éhségünk csillapításánál kimondott észt konyhát ne keressük. Amit annak mondanak, az a német és orosz hatásból tevődik össze. A jó minőségű tejtermékeikre és a rozskenyerükre viszont méltán büszkék. A hangulatos utcákon sétálva leginkább az olasz konyhát népszerűsítő éttermekkel találkozhatunk. Azért akad még orosz, ukrán, spanyol, ázsiai, valamint bajor gasztronómiát vivő vendéglátóhelyek is. A legkülönlegesebbek mégis a hanza idők életérzését visszaadó éttermek. Ilyenekben a felszolgálók korabeli ruhákban dolgoznak, és elsötétítés mellett gyertyával világítanak. Az egyikben ottjártamkor üstben főtt rénszarvaslevest kínálták, amit kiégetett cserépedényekben kanál nélkül szolgáltak fel, a sört pedig mázas kancsókba csapolták. Különleges "észt" specialitásként a medvesültet tudom ajánlani. 

Míg Tallinn a tömegturizmusé, addig a vidéki Észtország a nyugalmat kedvelők paradicsoma. A természetben szabadon kempingezhetünk, a települések pedig gyakorta szórványként bújnak meg a hatalmas erdeiben. A weekendházaikat is gyakorta az erdő mélyén, egy-egy patak mellett rejtik el, ahol a szauna a mindennapok kellékeként szerepel. A közel ezer medvéjével azért mindenképpen számoljunk, amelyek a helyiek szerint szimbiózisban élnek az emberekkel. Azért nem eszik olyan forrón a kását, hiszen a Valgejõe Veinivilla gyümölcsborászatban (vásárolt észt szőlőből is készítenek bort és pezsgőt) mesélték, hogy alkalmanként szívesen lakmározik a juhokból és a méhek kaptáraiból. 

Ha már elhagyjuk a fővárost és a természetet választjuk, akkor a Tallinntól 60 km-re fekvő Lahemaa Nemzeti Park kötelező látnivaló. Az 1971-es alapításkor a 700 km²-t meghaladó területével a Szovjetunió első, Európában pedig az egyik legnagyobb nemzeti parkjává vált. A legkülönlegesebb látványossága a Viru-lápvidéke, ahol 3,5 km hosszan pallókon haladhatunk a mocsaras, tavakkal tarkított tajgai erdőben. Ez különösen ősszel, a fűzfák színbomlásakor válik még látványosabbá. 

Kevesen gondolnák, hogy a Balti-tenger és a Finn-öböl partján az észtek 2300 szigettel és szigetecskével bírnak. Ez majdnem annyi, mint a görög és horvát szigetek összessége. Bánatomra Muhu-sziget skanzen jellegű világába nem jutottam el, a fővárostól 40 km-re fekvő Pakri-félszigeten azért hatalmasat kirándultam. Előbb az egykori szovjet atomtengeralattjáró-kiképző egyik központjába, Paldiskiba utaztam, ahol visszacsöppentem a szocialista panelházak rengetegébe. A 4000 fős településen észt szót nem hallottam, ráadásul a cirill betűk sem voltak ritkák. 

A terület igazi különlegességét a félsziget szinte érintetlen, 20–30 méter magas, mészkősziklás tengerpartja adja. Az 1889-ben épült világítótornyából 80 méteres magasságból nyíló kilátás örök élményként ég az ember elméjébe. A túrám során előbb füves, bozótos területen mézédes nyári almafákba bukkantam, később a tengerpartig húzódó tajga fenyőerdőibe. Az életérzés inkább egy tópartjához hasonlított, ráadásul a víz sótartalma is alig érezhető volt. 

Írásom végén hadd említsem még meg az ország második legnagyobb, 100 ezer lakosú Tartu városát, amit két és fél óra alatt értem el vonattal. Külön érdekesség volt, hogy a II. Gusztáv Adolf svéd király által 1632-ben alapított egyeteme felé az orosz, 1520 mm széles vasúti sínpáron guruló vasparipa repített. Az év nagy részében diákoktól nyüzsgő város az ország kulturális és művészeti központjává vált. Számos érdekessége közül a fejre fordított háza (Tagurpidi Maja) minden korosztály mulatságos élmény. A múzeumokból is bőven bővelkedik. Az Észt Nemzeti Múzeumtól kezdve az észt vasúti múzeumig rengeteg mindenbe betekintést nyerhetünk. Az autentikus kocsmák kedvelőinek kihagyhatatlan a 18. században épült, korabeli lőporospincéből kialakított Püssirohukelder sörözője, amely 11 méteres átlagmagasságával a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. 

Megérte-e elmenni? Igen! Persze, itt nincsen dél-európai hangos virtus, tengerparti pálmafák, helyette – Tallinn belvárosát leszámítva – északi nyugalmat árasztó természeti szépséget kapunk.

Kunci