Minden két évvel ezelőtt kezdődött, mikor egy hirtelen felindulás után autóba ültünk és a horvátországi a Makarska-riviéra déli részén fekvő Zaostrogig meg sem álltunk. Ugyan a falu nem a szépségéről híres, a szállásunk sem állt a TOP lista élén, a teraszunkról viszont pazar kilátás nyílt a tenger szigeteire, a hely mediterrán természeti kincsei pedig leírhatatlanul szépek voltak. Az ottani borokat tanulmányozva szereztem tudomást a szemben lévő Peljesac-félsziget Dingac dűlőjének jelentőségéről, másrészt az alig néhány km-re lévő Hvar-sziget egyik nagynevű pincészetének, Ivan Dolac dűlőn termett plavac mali bora, mély benyomást tett rám. Itt!
 |
| Peljesac-félsziget |
Közben egymást követték az események. Számos Dingac
került a poharamba, egyre többet foglalkoztam az ex jugoszláv borokkal, így
jött az orebici nyaralásunk ötlete. A Peljesac-félsziget nyugati csücskében lévő
falucska alig 20 km-re fekszik a Dingac-tól, ami több dologról is híres. A
tenger fölé meredeken emelkedő, mindössze 90 hektáros területet, 1961-ben az
egykori Jugoszlávia első eredet védett dűlőjévé nyilvánították, nem beszélve
szőlőfajtájáról, a plavac mali-ról, ami egyenes leszármazottja a crljenak
kastelanski-nak, vagyis a zinfandelnek. Itt.
Orebic-et elhagyva kanyargós hegyvidéki utakon 25 perc alatt érkeztünk el a 260 méter magasan fekvő, hegyekkel körülvett Potomje-be. Onnan előbb egy 400 m hosszú, szűkre szabott alagúton, majd egy igazán technikás, alig 3 km-es szerpentinen leereszkedve jutottunk le a szőlősorokhoz. A keskeny aszfaltcsíkon nem volt annyira nehéz vezetni, a szembe forgalom mégis problémát okozott. Több alkalommal centiken múlt a másik autó tükre és a szakadék melletti útpadka becélzása. Azért ennek is örülhettünk, hiszen az alagút csak 1976-óta létezik. Előtte a szőlő és olajfa ültetvényeket egy 400 m magasra felkúszó hágón át gyalog közelíthették meg a termelők, a terheket meg szamarak cipelték. Ez különösen a szüretek során volt jelentős, mikor a szőlővel megpakolt kosarakat az alkalmanként magát megmakacsoló segítőtársak hordták. Ebből már sejteni lehet, hogy a terület jelképe a málhával megpakolt szamár.
 |
| Dingac alagút |
A tengerpartra leérve üdülőkkel, apartman házakkal tűzdelt tündéri nyaralóhelyet találtunk, a szőlősorokon végignézve meg kellett dörzsölnünk a szemünket. Nem akartunk hinni a látványnak. Míg nálunk a leghíresebb dűlőink, Kopár, Öreg Király, Nagy-Eged katonás rendben állnak, az ottani 70-80 cm magas szőlőtőkék egy áthatolhatatlan dzsungelt képeztek. Bevallom, a káosz kérdése máig mozgatja fantáziám, miértjére a borkóstolók közben mégsem mertünk rákérdezni, nehogy valaki lelkébe gázoljunk. Más mediterrán vidékeken láttam már földön ülő tőkéket, ilyet meg csak akkor, mikor a gazda pusztulni hagyja birtokát.
 |
| Dingac |
Elmesélések alapján olyan jó adottságokkal
rendelkezik a terület, hogy optimális esetben évi 1-2 kénnel való permetezés is
elég. A délre néző kavicsos szőlősorokban a legmelegebb nyári napokon sivatagi
meleg honol sőt, egyes beszámolók alapján az extrém karbonátos kőzetet a
filoxéra sem igazán kedvelte, így 150-200 éves szőlőtőkék sem egyediek. Mivel a
pincészetek a félsziget belsejében lapulnak, ezért hamar tovább álltunk, noha a
gyönyörű tengerpart fürdésre csábított minket. Mi végül, mégis a borokat
választottuk és elsőként egy olyan legendát látogattunk meg, akire méltán
büszke lehet a horvát nép!