Rázós zürichi utazás és a zürichi bor!

 

Miután hazaértem a montenegrói horvát nyaralásunkból, 36 órával később ismét úton voltam. Egy röpke nap erejéig a hegyek országába, Svájcba kellett utaznom, szóval Szegeden vonatra szálltam, Budapesten még találkoztam a szüleimmel, majd a Zürichbe tartó éjszakai vasparipával indultam tovább Svájc legnagyobb városába. Korábban, munkám miatt rengetegszer megtettem ezt a távot, akkoriban még Wiener Waltzer-nak hívták a járatot, miközben Ausztriát, Németországot és Liechtensteint érintve 11-12 óra alatt értünk ki a kőgazdag városba. Ugyan, több tucatszor ültem ezen a vonaton, két egymást követő éjszakán oda-vissza még nem sikerült megjárnom az utat. Úgy látszik, 40 év kell ehhez is, szóval nem tartottam semmitől. 

Keletiből 5 perces késéssel indultunk, ami később várt ránk, arra álmomban sem számítottam. Az első meglepetés az egyrészes, nem kabinos ülőhelyek voltak, amik egy éjszakai úton nem igazán komfortosak. Többek kérésére se kapcsolták le a villanyt, az ülőhelyek 90%-ban teltek voltak, na meg volt néhány olyan utas, akik egész éjszaka hangosan trécseltek. Salzburgnál, hosszú várakozást követően vihar okozta felsővezeték szakadás miatt, Zell am See felé irányítottak minket. Mire kivilágosodott még mindig csak Tirolban jártunk, majd közölték, hogy négy órát fogunk késni. 8 óra helyett délben érkeztem Zürichbe. Mindössze 20 percet sikerült aludnom. A dolgom hamar elintéztem, majd elindultam felfedezni a települést. Keresztül kasul jártam az óvárosát, felbandukoltam az egyetemhez, pihentem a tóparton, élveztem a hegyekkel tűzdelt panorámát. Igaz, egész napra esőt jósoltak, ami csak késő délután érkezett meg. Az úgy jött, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ömlött, elállt. Ezt csinálta 5-6 alkalommal. Természetesen a fülledt idő miatt addigra úsztam az izzadtságban. Közben felfedeztem néhány borkereskedést, sikerült megkóstolnom néhány svájci nedűt. Ebből a szempontból picit szerencsésnek érzem magam, mivel azon kevés borfirkászok közé tartozom, akik korábban belemásztak az alpesi ország boros életébe, így némi fogalmam volt az ottani borkultúráról. Csoki nélkül nem jöhet haza az ember, amivel hamar be is tankoltam, de borral is szerettem volna gazdagítani a hátizsákom. Aki ismeri a kinti borárakat, az tudja, minden méreg drága, a helyi nedűk még annál is többe kerülnek. Azért a helyi mondást se feledjük el. Svájc borainak 99%-a határaikon belül fogy el, a maradék 1% exportot, meg a külföldön élő svájciak termelik be. Szóval a svájci bor ritkaság. Hosszú vacillálás után az egyik szupermarket polcán megláttam egy vörös illetve fehér Zürcher 0,5 lieteres palackot s azok mellett tettem le a voksom. Zürichben miért ne igyunk helyi nedűt? Na meg fél literes palack? Kérem, az ott teljesen normális! Egyikben pinot noir, a másikban meg riesling silvaner, vagyis rizlingszilváni volt. A boraim alapanyaga amúgy a Zürichi-tó környéki ültetvényekről származnak.

A vonatom fél 10 után indult, vagyis indult volna, ha az esti vihar ugyancsak a sógoréknál nem vitte volna el a síneket. Addigra egy éjszaka nem alvástól, egész napos járkálástól nem mondhattam magam kipihentnek. Persze a kimaradt vonat nem jogosított fel minket semmire, még arra se, hogy egy ágyat, vagy matracot, biztosítsanak. Próbáltam erőteljesebben fellépni ez ügyben, amivel a biztonsági őrök, rendőr hívását garantálták. Én csak egy szivacsot szerettem volna, ahol aludni tudok. Ennyit a világ leggazdagabb városáról és annak baráti szeretetéről. Aki járt már Zürich vasútállomásán, az jól tudja, egy több szintes, föld alatti bevásárlóközpontot hoztak létre. Mivel a váró tele volt, a földön, égő lámpák mellett, közel 3 órát sikerült aludnom. Úgy éjfélig ment az élet, reggel négykor meg a takarító egy méterre a fejemtől húzott el a gépével. Idilli ébresztő! Jobb mint az NDK-s csörgőóra.

A haza utam sem volt megváltás a tömött, vonatokon. Jó másfél óra késéssel értem Bécsbe, ahol már szinte otthon éreztem magam. Indulásom után 16 órával később érkeztem a Tisza Parti városba Szegedre.

Zürcher pinot noir 2022 

Fiatal fűszeres, piros bogyós gyümölcsös illatok szállnak belőle. Vékony teste mögött intenzív savgerinc húzódik, amiben meggy, szilva aromák jelennek meg. Önmagában nem rossz, jól iható, fajtajelleges, idővel még jobb is lehet.  4 pont

 Zürcher riesling silvaner 2022 

Meglepően intenzív illattal indít. Citrusok, fűszerek, fehér húsú gyümölcsök tömkelege ömlik belőle, némi édeskés, gyógynövényes beütéssel. Közepes teste, jó savakkal, almás, zöld fűszeres, citrusos karakterrel bír, amibe némi buborék is szorult. Meglepetésre száraz kategóriája ellenére első érzetre 7-8 gramm cukor van benne. Az édes íze ellenére, azt kell mondanom, kerek, fajtajelleges és jó kortyolgatni. 5 pontot nyugodtan adok neki.

A legközelebb már hazai borpalettáról olvashattok ritkaságokat!

Kunci

Bor Bosznia-Hercegovinából? Igen, létezik!

 

Nyaralásunkból hazafele autónkkal meghódítottuk a horvát nép 21. századi büszkeségét, a  Bosznia-Hercegovinát kikerülő Peljesac-hídat, majd a Neretva-völgyében északra tartva átvágtunk a többségében muszlim lakossággal bíró államon. Két éve már megtettük ezt az utat és a Mostar környéki szőlősorok jól belevésődtek az emlékezetembe.

Helyi bor, kiálthatnám! Kiáltani nem kell, hiszen létezik. Még anno Mostar egyik éttermében, mielőtt még életem legjobb csevapcsicsáját szolgálták fel, a kihelyezett bortartóban lévő bosznia-hercegovinai borokat forgattam. Szívem szerint rendeltem volna egy pohár helyi vranacot. Sajnos a vezetés utolsó szakasza rám várt, a kóstoló meg elúszott. Az álmok mégis valóra válhatnak, ami idén megtörtént. Az egyik benzinkúton ismét helyi borokkal kezdtem szemezni. Addig-addig vacilláltam, míg párom nyomatékosan kijelentette. 

- Vedd már meg, majd induljunk! 

Már csak az volt a kérdés, zilavka vagy vranac legyen. Mivel az előbbit csak hallásból ismertem, vranac-ból meg jó néhányat megízleltem az utam során, az utóbbira tettem le voksom.

Borom amúgy az ország DK-i csücskében, Trebinje-ben , a VukojE (Vuk jelentése farkas) Pincészetben készült. Ez Bosznia-Hercegovina többségében szerb lakosú részéhez tartozik, amit Republika Srpska-nak hívnak. A palack hátoldalán ezt erőteljesen ki is hangúlzozzák. Republika Srpska Bosnia Hercegovina.

Igaz, a terület szőlőtermesztése a középkorra vezethető vissza, a muszlim hódítások sajnos  megakadályozták a borkultúra folyamatos fejlődését. A modern szőlőművelés kezdete a 19. század végén a Habsburgokhoz köthető, akik az ottani őshonos fajtára a zilavka-ra kutatóintézetet létesítettek. Mint korábban, úgy ma is, két fő fajta a mérvadó. Az őshonos zilavka, valamint a sokat emlegetett vranac. Utóbbi a Habsburgoknak köszönhetően eresztett gyökeret, a Zasad polje-ban. A terület hegyek között bújik meg, viszont 30 km-re fekszik Dubrovniktól, a tenger meg erősen meghatározza a klímáját. A mészkő alapzaton kontinentális, hegyvidéki hatások keverednek meleg, mediterrán légtömegekkel. Kell ennél több?

A VukojE Podrumit pincészetet 1982-ben alapították, és az ország legjobb borászatai közt tartják számon, sőt 2015-ben év pincészetének is választották. Számos érdeme mellé az egykori császári dűlők rekonstruálása is hozzá köthetőek.

VukojE Podrumi Vranac 2017

Mély, mégis intenzív illatokkal indít, amihez egy erőteljes sav és hordóhasználat párosul. Aszalt meggy, szeder, szilva némi kakaóval, csokival egészül ki. Keleti fűszerek tömkelegei, főleg bors és ánizs ömlenek belőle, amire némi édeskés vanília telepszik.  Számban, vibráló savai, tanninjai, egyből összekapják a nyelvem, majd beüt egy fűszerektől robbanó, gyümölcsös ízvilág, amiben az érett meggy, szeder, gránátalma, rózsabors aromák fiatalos, mégis szikár, erőteljes lendületet adnak. A hordó közepesen telepszik a borra, amit meg is kíván. Sajnos a savai picit elviszik, viszont nagyon hosszú lecsengést adnak neki. 6+ pont. Roppantul izgalmas bor.

Kunci

Marco Polo szülőhelye, Hamvas Béla fügefája, az Adriai-tenger gyöngyszeme!

Orebic inkább a természeti adottságai, fekvése miatt lenyűgöző, a település amúgy nem nyújt sok kulturális lehetőséget. Korábban hajózási központnak számított, virágkorát a 18-19. században élte. 1865-1887 között az Adriai-tenger egyik legnagyobb tengeri fuvarozó vállalatának kereskedelmi székhelyét adta. Sajnos az egykori gazdagságot adó vállalkozásból semmi sem maradt, a dicső múltra meg egy hajózási múzeum emlékeztet. Kikötője is inkább a kisebb kirándulóhajókra, valamint a Korcula-ra tartó kompokra van méretezve. Egy valami azért egyedülálló, az onnan való kilátás. Ha fölfelé, a Sveti Ilija (Szent Illés) 961 m magas mészkőtől fehérlő sziklaormára tekintünk, a virágba boruló kertekkel, pálmafákkal, égszínkék tengerrel, egyedülálló kilátás tárul elénk.

Orebic

Hívő bakancsos turistaként tervemben állt megmászni a hegyet, viszont mikor szembesültem helyi nevével Zmijsko brdo  (kígyó-hegy), hamar feladtam az ötletét. Nem igazán kedvelem ezeket a csúszó-mászó állatokat, na meg egyedül, több órára minden civilizációtól, a rekkenő hőségben nem jött volna jól egy marás.  A település másik látványossága a 152 m magasan fekvő, 16. században épült Ferences rendi kolostora és a hozzá tartozó Angyalok Nagyasszonya temploma. A kolostor a mai napig működik, sőt a szerzetesek saját olajfa, valamint szőlőültetvénnyel is rendelkeznek. Aki oda felbaktat, annak festői látványba lesz része a környező szigetekre, a tengeren lévő hajókra. Azt se feledjük, korábban a lenn elterülő Peljesac-csatorna adta a két nagy tengeri rivális, Raguza és Velence közti határvonalat. Úgy gondolom, egykoron a két nép sokat nézett farkasszemet egymással. 

Ferences rendi kolostor

A néhány kilométerre lévő, ékszerdobozként beharangozott Korcula városát sem hagytuk ki. Sokan a felépítése miatt Dubrovnik mini változatának tartják. A Sveti Ilijá-val háttérben a hajóút sem volt utolsó, a megérkezés mégis felülírt mindent.  Ami igaz, az igaz, a hely több mint szép. Inkább egy olyan tömény történelem, ahonnét minden ház, zegzugos utca, kapualj üzenni szeretne valamit a múlt évszázadaiból. Mindezt egy olyan mediterrán köntösbe bújtatott életérzet járja át, ami megérinti az embert. Kedvencem, az éttermekkel tűzdelt tengerparti sétány, ahol pinea fenyők adják az árnyékot, azért a sikátorai, szűk utcái, autentikusan kialakított bárjai sem mindennapiak. Az i-re a

pontot mégis a templomtorony kilátása tette fel. 

Korcula

                                                                  

A zöld sziget szépsége már az ókori görögöket is lenyűgözte, akik fekete Korküra, vagyis fekete Korfu néven emlegették sűrű fenyőerdői miatt. A helyiek szerint 1254-ben Marco Polo ott született, a tudósok erre nyomósabb bizonyítékot azért nem tudtak felmutatni. A település mégis erre alapozza a marketingjét. Van külön Marco Polo bolt, múzeum, utóbbi sajnos ottlétünkkor zárva volt. Egy biztos, a nagy utazónak voltak a városban üzleti érdekeltségei és viszonylag sok időt töltött a szigeten. Több kutató, az ázsiai kalandozásait is megkérdőjelezte, ebben személy szerint nem kételkedem, hiszen beszámolt olyan dolgokról, amik akkoriban a legnagyobb kontinensünkön léteztek. Halálakor annyit mondott, a felét tudtam elmesélni annak, amit láttam.

Korcula zegzugos utcáin

Ez egy boros blog, kóstolni is szerettem volna a sziget fehér nedűi közül, ami sajnos elmaradt. Ha hihetünk a leírtaknak, innen származik  Dalmácia leggyakoribb fehér szőlőfajtája a posip, és az igazi kuriózumnak számító grk. Utóbbi oly egyedinek számít, mint nálunk a szerémi zöld. Természetesen az utóbbi mozgatta meg a fantáziám. Úgy döntöttem, mindenképpen megízlelem.  Az ódon település falai között négy borbárat számoltam össze. Sajnos ott tartózkodásom alatt a hivatalos nyitva tartási idejük ellenére zárt kapukat találtam. Egy bár itallapján mégis szembe jött velem grk. 3 pincészetből, hármat ajánlott a pincér, a 3X1 dl-nél a 24 eurós ár hallatán hamar elakadt a nyelvünk. Sorry, to much! Hamar továbbálltunk. 

Értem én, egyedi fajta és csak ott termelik, ez az ár mégis csak mindenen túltesz. Azt se feledjük, nem egy feltupírozott 8 éven át érlelt fehérborról volt szó, ami a világ borversenyein állandóan aranyéremmel tér haza. Utólag rájöttem, kérhettem volna 3x0,5 dl-t, a hév mégis erősebb volt. Később megtudtam, mindenhol ilyen borsos áron mérik, Orebic-ben meg már nem volt kapható. 

Sajnos néhány infóról csak otthon értesültem, ugyanis több magyar vonatkozása van a helynek. Míg Szabó Lőrincnek emléktáblája, addig a legnagyobb boros írónknak, Hamvas Bélának fügefája van! Az utóbbi inkább csak történelem, a nagy író írásaiban korculai fügefáról tette említést, kutatás is történt ennek irányába, amit 100%-os siker mégsem koronázott.

Tartsatok velem a következő cikkemben is. Bosznia-Hercegovinából életem első bora kerül megbontásra. Az már Szegeden!

Kunci

A legendák nyomában! A ráadás!

 

A kóstolás zárásaként a Matusko Vinarija-ba tértünk be, amit külön posztnak szánok. Igaz, a másik két borászattal együtt egy kalap alá is lehetett volna vonni, a sok borelemzés mégis csak unalmassá teszi az olvasást. Na meg Mato Violic Matusko a pincéjének 1997-es alapítása óta egy olyan birodalmat épített fel maga köré, ami mindenképpen megér egy külön történetet. Bátran kijelenthetjük, a hosszú hajú, viszonylag magas, motoros rocker kinézetű ember mára a Peljesac-félsziget egyik vezető termelőjévé nőtte ki magát. 

Matusko borászat

Anno a szakma alapjait a pincéjétől alig 50 m-re lévő Vinarija Dingac-ban főagronómusként sajátította el, majd magán útra lépett. Mára kiemelkedő szortimentje, kimagasló eredményei magukért beszélnek. Borai közül talán azokra az amforás tételekre a legbüszkébb, amihez egy ősi görög recept szerint Boszniában készítették az amforákat. Többek közt ő érlelt elsőként amforában Dingac plavac malit, sőt fél literes változataiban még bort is értékesít a különleges agyagedényekben. Mellékesen említem, hogy külön oliva olaj termékekkel is bír, de ez ebben a régióban teljesen megszokott dolognak számít. 

Egész évben nyitott kapukkal várja a vendégeit, a 2000 m²-es pincéjében olyan szabadon látogatható bormúzeumot hozott létre, ahol 1000 teli hordó, rengeteg amfora és megannyi érlelésre szánt palack közt sétálhatunk szabadon. A tudatos borász a hűséges társakról sem feledkezett meg, így mindenfelé kisebb-nagyobb szamár szobrokat találunk, na meg a pincéjének a jelképét is ez az állat adja. 

Itt már deci-re mérték a bort, és tényleg hatalmas választékból válogathattuk. Sok morfondírozás után két fehér, valamint egy fullextrás Dingac mellett tettem le a voksom. 

Rukatac 2022 

A korábban poharamba került Anticevic rukatachoz képest citrusosabb, könnyedebb, szerethetőbb ízvilággal rendelkezik. Szép savai közepes testtel, körtés, picit barackos ízekkel egészülnek ki, amibe némi kesernyés, csonthéjas ízvilág szorul. Tiszta, egyszerű szerethető bor! 4+ pont

 

Posip 2022 

Citrusokkal, enyhén trópusi gyümölcsös aromákkal nyit. Némi zöld banán kesernyéje mellett, alma, körte, csöpp bodzával. Kerek, jó közepes teste, viszonylag hosszú, picit zöldes utóíze igazán megtetszett. 5 pont 

 Royal Dingac 2012 

Jogosítványomra gondolva utolsó tételként egy 11 éves, 4 év kishordós érlelésen átesett Dingac-ra adtam a voksom. Kíváncsi voltam, mire képes innen egy ennyi idős bor. Utólag azt kell mondanom, komplex karakterét nehéz szavakba önteni. Szeder és szilvalekvárok érett változatai, fekete borssal meghintve, amire csokis, braunis, kakaóporos réteg rakódik, az egészet pedig körbeöleli egy fahéjas, vaníliás buké. Az évek alatt tanninjai sokat lágyultak, mégis nagyon jól tartják a testét. Hosszú lecsengésű. 7+ pont. 

Pillanatkép a Postup-dűlőről

Hazafelé néhány fotó erejéig még megálltunk a híres Postup-dűlőben, ahonnét tényleg szép kilátás van a környező szigetekre valamint táborhelyünkre Orebic-re. Ugyan több borozáson már nem vettünk részt, a nyaralásunk még nem ért véget, a következő részben Kis Dubrovnik-ba, Marco Polo szülőhelyére, Korcula-ra hajóztunk át. Tartsatok oda is velünk.

Kunci

Legendák nyomában III. rész

 

Grgich borászatot elhagyva szép lassan Orebic felé kezdtünk visszacsorogni. Előbb Pijavičino falucskájában a Skaramuca Pincészet borbárjában álltunk meg. A borászat története 1992-re nyúlik vissza, ami mára egy sikertörténetté vált. A rapidnak mondható kóstoló során számos értékes információ birtokába jutottunk. Megtudtuk, hogy  a 90 hektáros Dingac dűlőben 22 hektárjukkal a legnagyobb családi résszel rendelkeznek, sőt a boros palackok címkéire ráírt Plavac név eredetére is fény derült. A félsziget belsejében lévő szőlők többsége is plavac mali, minőségük mégis eltörpül a tenger fölé meredő szőlősoroktól, így az onnan származó alapanyagból készült italt egyszerűen csak Plavacnak hívják. Ezt a termelők a mindennapok kártyázós italának szánják. Itt két Dingac-ot kértünk a poharunkba. 

Skaramuca borbár 

Skaramuca 2018 Elegance Dingac

Picit könnyedebb elegánsabb ízvilággal bír. Amúgy minden a helyén van, a hordó sem túlzó. Az enyhén aszalt szilva, szeder, meggy jegyei mellett, a hordó csokis, borsos fűszereihez némi vanília is társul.  5+ pont

Skaramuca 2017 Dingac Reserve 

Jó potenciállal bíró tartalmas bor. Úgy tömény, hogy még élvezhető is. Igaz, hordózása picit erősebb, amiben a csoki és a borsos fűszerek előre törnek, vaníliából sincsen hiány, a barrique mégsem ül a szeder, fekete ribizli, érett szilva ízein. Egyenletes savgerince jó néhány év érlelést biztosít még a bornak. 6+ pont 

A 15 perces látogatást követően autóba pattantunk és ismét Potomje-ba, a Vinarija Dingac-ba tartottunk. A szamár címkés pincészet borai már nem voltak ismeretlenek, sőt életem talán legszebb tételét a „2012-es Dingac Selection-t” is tőlük kóstoltam. Az 1902 óta fennálló borászatot sokan a Dingac-dűlő jelképének tartják. Azt se feledjük, az egykori Jugoszláviát egy hatalmas állami gazdaságként élte át. Amúgy a borászat egy modern szövetkezetté alakult át, aminek 330 tagja van és összesen 293 hektár szőlővel bírnak. Ennek ellenére a múlt árnyai sajnos meglátszanak. Hatalmas, ósdi tartályai, rozsdás kerítése, egy enyhén feltuningolt szoci TSZ érzetét adta. Nem értem egy ilyen múltú cég miért nem ad a marketingre és a külcsínre.

Vinarija Dingac 2018 Postup

Orebic falucskája előtt fekvő Postup-dűlő a Dingac után 1967-ben Horvátországban másodikként kapott eredetvédelmet. Ugyan a terület a tenger felé néz, borai nagysága mégsem közelítik meg a nagy testvér robusztus karakterét, ettől még hatalmas erő lakozik benne. Azt azért tudni kell, a pincészet termelői az 50 hektáros területből 28,6 hektárt magukénak tudhatnak, míg a Dingac-ból is közel a felét.

Jó közepes test és fűszeres karakter fogad, amihez szilva, szeder, csoki, aszalt meggy aromák párosulnak. Lecsengése szép hosszú, mégis, a Dingac-hoz képest van benne egy szerethető bársonyos vonulat. 6 pont 

Vinarija Dingac 2018 Dingac

Az előzőhöz képest a hordóhasználat, valamint a fűszeres, aszalt gyümölcsös jegyek egy erőteljesebb szintre kapcsoltak. A nagy test mögött dohány, szeder, csoki, némi feketeszeder bújik meg. Hosszú lecsengésű. 6+ pont

Vinarija Dingac 2015 Reserva

Azt hiszem ez az a tétel, amibe az ember visszatenné a dugót és hagyná érlelni. Igaz a 2012-es évjárat minőségét nem éri el, mégis már az első korty után érezni benne az erőt. Egyszerre friss, mégis tömény. Csoki, szeder, dohány, vanília, szilva, aszalt meggy, sok-sok fűszerrel. A fajtára jellemző kesernyés íz ebből sem hiányzik, szóval nem a mindennapok bora került poharamba. Erős 7 pont

Kunci

A legendák nyomában II.

Mivel autóval utaztunk és mindketten szerettünk volna kóstolni, ezért ez a művelet egy kisebb logisztikát igényelt. Igaz, a Toyota benzinnel megy, a horvát törvények 0,5% ezrelék alkoholt engedélyeznek, viszont ha az ember belendül a 2-2,5 dl hamar összeadódik. Tudom, köpni is lehet, de ilyen esetben a jó bor kiköpése mégis csak vétek. Szerencsénkre a legtöbb helyen a kóstoló ingyenes volt, a kapott mennyiség meg 2-3 centnél megállt, amit alapba feleztünk, szóval picit már jobb volt a helyzet. Mindezek tudatában a kívánt pincék számainak látogatását meg kellett nyirbálni, na meg az utolsó pohár bor után a fél órás sétám alatt kaptam két nagy kiflit és fél liter vizet. Két hónap távlatából nyugodtan kijelenthetem, a jogosítványom az óta is nálam van, rendőrrel meg nem találkoztam.

Ennyire azért ne fussunk előre a történetben. A Dingac dűlő után, Trstenikbe a Grgich Pincészetbe igyekeztünk. A borászat alapítója, idén tavasszal a 100. szülinapját ünneplő Mike Grgich, aki a horvát bortermelés egyik nagy ikonja. A szakma alapjait Zágrábban, tanulta majd az akkori rezsim elől előbb Németország, onnan Kanadába, később pedig az USA-ba, Kaliforniába vándorolt. Élete során az apró termetű ember hatalmas dolgokat vitt véghez.  Neve az 1976-os kaliforniai és francia borok vakkóstolóján, a világ valaha volt leghíresebb borversenyén „A Párizsi ítélet kihirdetésekor” vált igazán ismertté, ugyanis az abszolút nyertes 1973-as Chateau Montelena chardonany-t ő készítette, sőt a pincészet résztulajdonosa is volt. Sajnos a Borban az igazság című filmben erről semmit sem mesélnek. Továbbá a 40 évig tartó zinfandel szőlő eredetének kutatása során az ő javaslatára kezdtek el Dalmáciában a plavac mali körül vizsgálódni.  Természetesen az itteni pincéje mellett Kaliforniában is bír egy borászattal, sőt a mai napig ő az amerikai chardonnay koronázatlan királya. Egy cikkben olvastam, a trsteniki pincéjét az egykori horvát elnök Franjo Tudman hatására alapította. A modern, amerikai stílust képviselő borászat, a pici falu elején, a meredeken leereszkedő út egyik kanyarjába épült, ahol már csak a panoráma miatt is megáll az arra igyekvő turista. Meglepő, mégis impozáns volt a számomra, hogy három bor kóstolható, amiből a rozé a tengerentúlról érkezett. Természetesen mi a helyi italokra voltunk kíváncsiak, így egy posip, majd egy plavac mali került a poharunkba. Azzal gondolom nem mondok újat, ha a borok amerikai ízlésre hangolva készültek.

Posip 2021

Korculáról származó fehér fajta alapanyagát is ugyanazon a szigeten szüretelték. A 14% alkoholt tartalmazó borhoz egy közepesen erős hordóhasználat párosul. 20%-ban 6 hónapot kishordóban érlelik, 80% reduktív, majd még legalább fél évet pihentetik a palackban. Citrusos, pirítós, fehér gyümölcsös aromavilággal bír. Az alma és körte aromáin a fás, fűszeres, enyhén vaníliás jelleg eluralkodik. Igaz a számat kitölti, de az erőteljesebb savgerince miatt némileg veszít az értékéből, nem beszélve a rövidebb lecsengésében lévő csonthéjasoknál tapasztalt enyhén keserű ízről. 5+ pont

Plavac Mali 2019

A szőlő alapanyag a trstenik körüli ültetvényekből, valamint a Dingac-ból származik. A 15 hónapot barrique-ban töltött bor még két évet palackban pihen, míg a piacra dobják. A fajtát és a természeti környezetet ismerve kell ez az idő.  Illatában elsőre a fűszeres érzet kap el, ami mögött gyönyörűen jönnek a gyümölcsös jegyek. Bors, fekete szeder, fekete ribizli, érett szilva, némi kávéval egészül ki. A közepes teste meglepő, amiben tanninjai még enyhén húznak. Az előbb ábrázolt fekete bogyós gyümölcsök némi vaníliával és étcsokival kiegészülve szépen benne vannak. Inkább egy elegáns vonal, ami még érhetne. 5+ pont

Be kell vallanom, a 2x0,5 dl bor 10 eurós árát picit túltolták, de a tény, hogy kinél és milyen helyen tartózkodtunk, az maga volt az élmény. Így indult a Dingac kóstolónk. Ez még csak a bemelegítő volt, szóval a továbbiakba is tartsatok velem.

 

Kunci

A legendák nyomában I.

Minden két évvel ezelőtt kezdődött, mikor egy hirtelen felindulás után autóba ültünk és a horvátországi a Makarska-riviéra déli részén fekvő Zaostrogig meg sem álltunk. Ugyan a falu nem a szépségéről híres, a szállásunk sem állt a TOP lista élén, a teraszunkról viszont pazar kilátás nyílt a tenger szigeteire, a hely mediterrán természeti kincsei pedig leírhatatlanul szépek voltak. Az ottani borokat tanulmányozva szereztem tudomást a szemben lévő Peljesac-félsziget Dingac dűlőjének jelentőségéről, másrészt az alig néhány km-re lévő Hvar-sziget egyik nagynevű pincészetének, Ivan Dolac dűlőn termett plavac mali bora, mély benyomást tett rám. Itt!

Peljesac-félsziget

Közben egymást követték az események. Számos Dingac került a poharamba, egyre többet foglalkoztam az ex jugoszláv borokkal, így jött az orebici nyaralásunk ötlete. A Peljesac-félsziget nyugati csücskében lévő falucska alig 20 km-re fekszik a Dingac-tól, ami több dologról is híres. A tenger fölé meredeken emelkedő, mindössze 90 hektáros területet, 1961-ben az egykori Jugoszlávia első eredet védett dűlőjévé nyilvánították, nem beszélve szőlőfajtájáról, a plavac mali-ról, ami egyenes leszármazottja a crljenak kastelanski-nak, vagyis a zinfandelnek. Itt.

Orebic-et elhagyva kanyargós hegyvidéki utakon 25 perc alatt érkeztünk el a 260 méter magasan fekvő, hegyekkel körülvett Potomje-be. Onnan előbb egy 400 m hosszú, szűkre szabott alagúton, majd egy igazán technikás, alig 3 km-es szerpentinen leereszkedve jutottunk le a szőlősorokhoz. A keskeny aszfaltcsíkon nem volt annyira nehéz vezetni, a szembe forgalom mégis problémát okozott. Több alkalommal centiken múlt a másik autó tükre és a szakadék melletti útpadka becélzása. Azért ennek is örülhettünk, hiszen az alagút csak 1976-óta létezik. Előtte a szőlő és olajfa ültetvényeket egy 400 m magasra felkúszó hágón át gyalog közelíthették meg a termelők, a terheket meg szamarak cipelték. Ez különösen a szüretek során volt jelentős, mikor a szőlővel megpakolt kosarakat az alkalmanként magát megmakacsoló segítőtársak hordták. Ebből már sejteni lehet, hogy a terület jelképe a málhával megpakolt szamár. 

Dingac alagút

A tengerpartra leérve üdülőkkel, apartman házakkal tűzdelt tündéri nyaralóhelyet találtunk, a szőlősorokon végignézve meg kellett dörzsölnünk a szemünket. Nem akartunk hinni a látványnak. Míg nálunk a leghíresebb dűlőink, Kopár, Öreg Király, Nagy-Eged katonás rendben állnak, az ottani 70-80 cm magas szőlőtőkék egy áthatolhatatlan dzsungelt képeztek. Bevallom, a káosz kérdése máig mozgatja fantáziám, miértjére a borkóstolók közben mégsem mertünk rákérdezni, nehogy valaki lelkébe gázoljunk. Más mediterrán vidékeken láttam már földön ülő tőkéket, ilyet meg csak akkor, mikor a gazda pusztulni hagyja birtokát.

Dingac

Elmesélések alapján olyan jó adottságokkal rendelkezik a terület, hogy optimális esetben évi 1-2 kénnel való permetezés is elég. A délre néző kavicsos szőlősorokban a legmelegebb nyári napokon sivatagi meleg honol sőt, egyes beszámolók alapján az extrém karbonátos kőzetet a filoxéra sem igazán kedvelte, így 150-200 éves szőlőtőkék sem egyediek. Mivel a pincészetek a félsziget belsejében lapulnak, ezért hamar tovább álltunk, noha a gyönyörű tengerpart fürdésre csábított minket. Mi végül, mégis a borokat választottuk és elsőként egy olyan legendát látogattunk meg, akire méltán büszke lehet a horvát nép!