A Tokaji borvidék ritka gyöngyszeme

A tokaji borkülönlegességeket – aszú, esszencia, száraz szamorodni, fordítás, máslás – egymás után fújjuk. Ekkor még meg sem említettem az egyedi évjáratokat és a dűlőszelekciókat. Most még ezeknél is különlegesebb borra leltem. Lehet, a bennfentesek a falig menve egy fekete leánykára, esetleg egy rajnai rizlingre tippelnek, de el kell keserítenem őket, tévúton járnak, ráadásul az utóbbi két fajtát csak zempléni borként lehet forgalomba hozni.

Mielőtt lehúznám róla a leplet, másfél évszázad erejéig forgassuk vissza az idő fogaskerekét. A filoxéravész előtt Hegyalja szortimentje több tucat fajtából állt. Csak néhányat említve purcsin, gohér, bakator, mézes fehér, nem feledve a máig gerincet adó furmint, hárslevelű, sárgamuskotály triót sem. Az utóbbi három fajta mai napig tartó uralmát egy 1896-os rendeletnek köszönheti. Ez egészen a rendszerváltásig tartotta magát, majd a borászok nyitni kezdtek és az édesek mellett megjelentek az első száraz borok, pezsgők, sőt a kabarból, zétából, kövérszőlőből készült isteni nedűk is zöld utat kaptak a tokaji név használatára. Ugyan, az új jövevények beültetett területe a borvidék szőlőinek még 4%-át sem teszi ki, mégis üde színfoltot jelentenek a helyi borkultúrában.

Az első kettő, a kabar (bouvier × hárslevelű, 1967) és a zéta (bouvier × furmint, 1951) hazai nemesítés, a kövérszőlő viszont korábban is fontos szerepet játszott a tokaji borok életében. A pusztító vész hatására több mint száz évre eltűnt, de a Hétszőlő igazgatójának, Kovács Tibornak köszönhetően az 1990-es években ismét gyökeret eresztettek a tőkéi a vulkanikus talajban. 

Öröm az ürömben, hogy az új szőlőkből főleg házasításban készülnek édes borok, ezért egyedi ízviláguk nem ismert a nagyközönség előtt. A szemfülesek alkalmanként belefuthatnak egy-egy fajtatiszta, késői szüretelésű tételbe, a száraz szegmens viszont már csodaszámba megy. Olykor a kabarral lehet találkozni, viszont a zéta és a kövérszőlő tényleg fehér hollónak számítanak. 

Az életben azért mindig akadnak olyanok, akik a járt út helyett a járatlanra térnek. Közéjük tartozik Péter Ákos, a Péter Pincészet tulajdonosa, akinél, ha nem is minden évjáratból, de mind a hat fajtából lehet száraz változatot kóstolni. Ákos mindössze 5 hektáron a Thurzó, Mézes-Mály, Bige, Mogyorós, Mester-völgy, Lónyai, Kövesd dűlőkben gazdálkodik, és fiatal kora ellenére számos kiváló eredménnyel büszkélkedhet. Bora ugyanúgy eljutott az egri érsekhez, mint a római pápához sőt, volt olyan tétele, amit az Országház borának is beválasztottak. 

A Lónyai-dűlőből származó 2022-es száraz kövérszőlőjét igazi kuriózumnak tartom, ezért nem sokat gondolkodtam a vételen. Ha többet szeretnétek megtudni a kövérszőlő eredetéről, itt olvashattok róla.

A zöldessárga szín mögött propoliszos illat villan fel, amely zöld almás, zelleres, zöldfűszeres, lime-os, körtés, enyhén édeskés, pirítós aromákkal van megáldva. Számban, a jó közepes testű bor erőteljes savgerince köré édeskömény, zöldalma, zeller, csalán, zöldfűszer ízek vonulnak fel. A hosszú lecsengését enyhén mézes, picit csípős gyömbér teszi pikánssá. 6 pont.

Egy olyan egyedi ízvilággal bír, amit minden borbarátnak erőteljesen ajánlok.

Kunci

Bortúra a Könnyűvérek földjén

 

A tavasz utolsó napján vonatra ültem és ellátogattam a Velencei-hegységtől néhány kilométerre keletre fekvő Pázmánd Wine „Le is út,fel is út” rendezvényére. Sosem jártam még ott, így kíváncsian vártam, milyen kincseket, isteni nedűket rejt ez a parányi, reformkorát élő, terület. Aki még nem hallott a Pázmándi Szőlőhegyről, annak elárulom, hogy az Etyek–Budai borvidék egyik meszes, vulkanikus altalajú előretolt bástyája. 

Előbb Vörösmarty szülőfalujába Kápolnásnyékre utaztam, onnan pedig kisbuszok szállítottak a helyszínre, majd gyalogszerrel, pohárral a kézben, pincéről pincére fedeztem fel a „Könnyűvérek” földjét. A sok hűvös májusi nap után az időjárás is nagyon kegyes volt, végig kellemes napsütés kísérte a bortúrám.

A kis szőlőhegyen hat stációban, nyolc pincészet standja várt, amelyek külön-külön zenei programokkal, gasztronómiai kiállítókkal gazdagították az eseményt. A kényelemről, a hangulatról, a természethű vendéglátásról a borászok maximálisan gondoskodtak. A szőlősorok között padokon, raklapokon, szalmabálákon, zsákokon ülhettünk, nem beszélve a képeslapra illő kilátásról. Egy olyan szabadtéri családi programot szerveztek, ahol a szülők nyugodtan borozgathattak, a gyerekek meg a természet lágy ölén szabadon játszadozhattak. A borászatok között még lovaskocsikat is leinthettek a kicsik, nagyok örömére.

A hegyen mindenfelé terméstől pirosló cseresznyefák, lócákkal megtűzdelt öreg pincék és szépen megművelt szőlőskertek fogadtak. A helyi gazdák tényleg egy olyan idilli helyet hoztak létre, amire méltán büszkék lehetnek. Igaz, a régi szőlőterületek helyét egyre inkább a nyaralók veszik át, ettől még több új telepítéssel is találkozni, amelyek reményt adnak a jövő borkultúrájának. 

A poharamba került tételek folyamatosan pozitívan értek. Már az első boromnál, Nagy Gábor Családi Szőlőbirtokon egy olyan zseniális, citrusos, vajas, spárgás, zöldfűszeres, enyhén bodzás, szikár, mégis karakteres 2024-es sauvignon blanc-ba futottam, amitől hamar felszisszentem. Gábor Pázmánd szülötte és két évtizede foglalkozik szőlőműveléssel. 8 hektárjával a hegy legnagyobb gazdájának számít, ráadásul hegybírói szerepet is betölti. 

A Czakó Birtokon a 2024-es, fehér húsú gyümölcsökben gazdag, enyhén maradékcukros zenitjének kereksége ismét egy telitalálatnak bizonyult. A fajta nem egy ízbomba, ebben a borban mégis szinte minden erényét felvonultatták. 

Az ApróKertek Pincészet csókaszőlő és kadarka házasításából készült Budai Vörösük már régóta a bakancslistámon szerepelt. Kevesen tudják, de ez az összetételű és nevű házasítás a filoxéra előtt a környék legfontosabb boros exportcikkének számított. Schubert Ádám, valamint Veliczky Zoltán élesztette újjá a nagy múltú a brendet. Ugyancsak itt ízleltem meg életem első Könnyűvérét is, melynek neve Veliczky Zoltánhoz köthető. A Bikavér könnyed vörös szinonimájaként dobta be a köztudatba. Elmondások szerint a kis közösség eleinte furcsállotta, majd hamar zöld utat adott neki. Ez egy olyan reduktív, 60–80%-ban kékfrankosból készült cuvée, amit a szüret utáni tavasszal kell piacra dobni. Az ő Könnyűvérük a kékfrankos mellett 20%-ban nérót tartalmaz. Eleinte nem tudtam hova tenni ezt a párosítást, félve emeltem a számhoz, meglepetésemre, a néró parfüm helyett kellemes, fűszeres, gyümölcsös aromát kölcsönözött neki. 

Hazánk talán legviccesebb nevű borászatánál, az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúránál a csókaszőlőre esett a választásom, ami tényleg hozza a kötelezőket. A kadarkánál nehezebb, a kékfrankosnál könnyebb, tanninjai, fűszerei is a kettő között mozogtak. Ízében a piros bogyós gyümölcsös cseresznye, meggy, ribizli aromák uralkodtak. 

A nap végén a Boroslány Bortékába tértem be. Előbb egy szikár, barrique hordóban érlelt, erőteljes savgerinccel bíró, zöld almás, enyhén zöldfűszeres, fehér gyümölcsös, füstös 2023-as Megnyugvás chardonnay-ját ízleltem meg, kilépőként pedig ugyanitt egy, harmonikus Könnyűvérrel zártam a túrám. 

Hazafelé tudtam meg, hogy a tavalyi 700 borbarát ebben az évben 2000-re gyarapodott, tömegről még így sem kell beszámolnom. 

Kedves pázmándi borászok, köszönet a színvonalas rendezvényért!

Kunci

Titokzatos fajta a mediterráneum kapujából!

 

Az utazás mindig felnyitja az ember elméjét. Egy rövidebb-hosszabb kiruccanás során új tájakat, kultúrákat, szokásokat, ízeket ismerhetünk meg. A világ számos vidékén jártam már, láttam hatalmas hegyeket, sivatagokat, trópusi pálmafás tengerpartokat, a tajga végeláthatatlan fenyőerdőit, legjobban mégis az Alpokért és az öreg kontinens mediterrán régiójáért rajongok. Nekünk, magyaroknak mindkettővel szerencsénk van, hiszen előbbi Ausztria keleti végénél ér véget, míg a mediterránum egyik kapuja, az Isztriai-félsziget, a határunktól alig néhány óra autóútra van. 

Az utóbbi földdarabot a fekvése és a kulturális egyvelege teszi különlegessé. Északról az Alpok, keletről a Dinaridák kezdődő nyúlványai zárják körbe, délről pedig az Adriai-tengeren felkúszó, a parti hegyeknek nekiütköző meleg légtömegek kellemes, mediterrán jellegű hatást varázsolnak. Az itteni klíma messze van a görögtől, még Dél-Dalmáciától is, némileg mégis beleszippanthatunk a Földközi-tenger jótékony életérzésébe. Kulturális jelenéről, örökségéről pedig szuperlatívuszokban lehet mesélni. A történelem során lenyomatukat hagyták a rómaiak, a velenceiek, az Osztrák–Magyar Monarchia, természetesen mi magyarok is, gondoljunk csak Abbáziára és Fiumére. A két világháború között Olaszországhoz, majd Tito nyugatosított, szocialista Jugoszláviájához csatolták, nem feledve a mostani két gazdáját, Horvátországot, valamint északon a csöppnyi területtel bíró Szlovéniát. Az északnyugati bejáratnál, Koperben már szabadon élő pálmafák, leanderek, olajfaültetvények üdvözölnek minket, nem beszélve a tenger felől fújó friss, sós szellőről. Ennek megfelelően a régió gasztronómiája is egyedi élményt nyújt. A frissen fogott tenger gyümölcsei mellett a sós tengeri levegőn szárított sonka, a pršut, a helyben termett olívabogyó és az abból sajtolt olívaolaj akár fel is tehetné az i-re a pontot, de a teljesség érzése még tovább fokozható. A jugoszláv időkből, Boszniából származó cevapcici sem ritka vendég a terítéken, és vélhetően az olasz hatásnak tulajdonítható helyi tésztaspecialitásról, a fuži tésztáról se feledkezzünk meg. Erre a fűszert a régióban található szarvasgomba adja, desszertnek pedig ott vannak a szabadon növő útszéli fügefák. Úgy gondolom az ínyenceknek néhány érett, lopott, édes füge sokkal nagyobb kulináris élményt nyújt, mint bármelyik cukrászdai remekmű. 

A tengerpart mellett a félsziget belsejébe is érdemes ellátogatni, ahol egy hegyekkel, hatalmas völgyekkel tagolt táján, parányi falvak, a terra rossa-n (vörös földön) olajfa- és szőlőültetvények gyakorta egymás mellett sorakoznak. Ha csak két célpontot kellene kiemelni, akkor mindenképpen Motovun várát, illetve a túrázás szerelmeseinek az igazi kihívást jelentő, 1400 méter magas, szinte falként emelkedő Učka Vojak csúcsát ajánlanám. Körpanorámájáról több mint 100 kilométeres körzetben elláthatunk, az Alpok hegyláncától Velencén át egészen a Lošinj-sziget déli csücskéig, miközben az Isztriai-félsziget háromszöghöz hasonló formája térképként rajzolódik ki előttünk.

Rövid írásommal épp csak megkarcoltam a régiót, hiszen nem esett szó a pulai amfiteátrumról, Rovinjról, Rabacról, a Lim-fjordról, Tito legkedvesebb helyéről, a Brijuni-szigetekről, melyek felsorolását és annak történelmi szálait hosszan lehetne ecsetelni. Végül, a kultúrához, a gasztronómiához, a túrázáshoz vagy a délutáni sziesztához párosuljon egy helyi ital, ami nem más, mint a friss, fehér, gyümölcsös, enyhén kesernyés, zöld fűszeres, minimálisan mentás ízvilágú istarska malvazija szőlőből készült bor. Ez olyannyira részese a helyi életérzésnek, mint Egerben a bikavér vagy a Balaton körül az olaszrizling. Maga a fajta a Görögországból származó malváziák rokonságába tartozik, és a termesztését annyira komolyan veszik, hogy Horvátország második leggyakoribb szőlőfajtájává vált. Igen terroir érzékeny, így különböző talajokon (mészköves, agyagos, terra rossa) más-más arcát mutatja, a legjobb minőséget viszont az utóbbin, vagyis a vörös színű, vasban gazdag terra rossa-n adja. 

Attól még, hogy a poreči székhelyű Vina Laguna borászat 600 hektárjával az Isztria legnagyobb pincészete, a 2023-as malvazija istarska borának 8 Eurós ár-érték, minőség aránya telitalálat. Szinte bármelyik nagyobb horvát szupermarketban megtalálható így, ha ráleltek erre az évjáratra bátran vigyétek haza, hűtsétek be és kóstoljátok meg. Zárásként nézzük mi rejtőzik a palackban. 

Közepes intenzitású illata citrusokkal, fehér húsú gyümölcsökkel, lime-mal, némi kesernyés körtével és nagy adag zöld fűszeres jegyekkel van megtarkítva. A testét egyáltalán nem mondanám vékonynak, inkább kissé viaszosnak, ettől még friss, filigrán arcát mutatja. Ízében a citrus, a lime, valamint a zöld fűszerek mellett körtés, csonthéjas, kesernyés, enyhén fehérborsos aromák jelennek meg. Mediterrán borhoz képest gyönyörű savgerinccel bír, a lecsengésében pedig némi menta is visszaköszön. Egy olyan körző, vonalzó bor, amit bármikor szívesen kortyolgatnék. 6 pont 

Kunci

Túrázás és borozás bazaltkúpok árnyékában

 

A Badacsonyi borvidék minden cseppje magában hordozza a tömény kultúrát. Ezt már a turizmus is kezdi felismerni és egymás után tárják fel a rejtett kincseit. Eleinte még csak a Badacsony-hegy Balatonra meredeken néző oldalára koncentrálhattunk, majd a borkultúra fejlődésével egyre szélesebb spektrumban merülhettünk el a tanúhegyek szépségében és a közöttük megbúvó települések mindennapjaiban. Ezt elsősorban a borászoknak köszönhetjük, akik egy új világot megteremtve a borvidék színfoltjaivá váltak. Ennek hatására egyre többen kezdték emlegetni a Szent György-hegy, Csobánc, Sabar, Kisapáti, Hegymagas neveket. Persze, még mindig vannak olyan kevésbé ismert foltok, amelyekről ritkábban hallunk, így van ez a Guláccsal is. Ennek apropóján elindultam felfedezni a tanúhegy megmaradt szőlőterületeit. 

Előbb, Nemesgulácsról indulva tiszteletét tettem a 393 méter magasan fekvő csúcson. Azt kell mondanom, az 1 órás túra minden izzadságcseppjét megérte. Lépteim során számos régi emlék tört fel bennem. Legerőteljesebben azoknál a kőfolyásoknál, amelyek már az első, 1991-es mászásomkor, nyolcévesen is jelen voltak és oly félelmeteseknek tűntek. Igaz, a tetőn a Csobánchoz hasonló körpanoráma nem tárul elénk, a látvány miatt azért nem kell búsulnunk. 

Mielőtt visszatértem volna a faluba, a hegy északnyugati szoknyáján lévő ültetvényeket térképeztem fel. Örömöm sajnos nem tartott sokáig, a látottak erőteljesen lesújtottak. Olyan öreg, megműveletlen, düledező parcella fogadott, amelyen még az előző évi szüret összeaszalódott termése is árválkodott, mellette pedig egy ugyancsak elhanyagolt kamillaültetvény próbált valamit megmutatni egykori dicsfényéből. Később tudomást szereztem a terület elhanyagolásának okáról, amiről a cikkem második felében esik szó. A déli, hegyoldalt is bebarangoltam, ahol már megművelt zöldellő szőlőtőkék tették látványossá a süveg alakú bazaltkúp alját. Egy öreg földbe vájt pince előtt megpihenve felnéztem a akácvirágoktól fehérlő meredekebb szoknyájára és elképzeltem, milyen szép teraszos ültetvényeket lehetne rajta létesíteni. 

A gondolataimból visszatérve ismét Nemesgulácsra, a falu közepén lévő, 2020-ban Sellyei Gábor alapította, Sellyei Vinotékába tartottam. Belépve, egy egyedien kialakított, szatócsbolthoz hasonló, régi kort idéző, szeretetet árasztó helyiségben találtam magam. Mint kiderült, a ház korábban is fontos kereskedelmi szerepet töltött be, működött ott kocsma, vágóhíd és hentesüzlet is. Gáborral egy borkóstolóval egybekötött, hosszú eszmecserébe kezdtünk. Szó esett a hely történelméről, a borvidék problémáiról, a kéknyelűről, valamint konvencionális valamint natúr borokról. Többek között megtudtam, hogy a Gulács a többi társához képest a múltban sem rendelkezett jelentősebb volumenű szőlőterületekkel és a hegy nyugati oldalában fekvő silány földterület mára enyészetnek hagyott ültetvénye az egykori TSZ hagyatéka, ahol a minőség helyett a mennyiséget helyezték előtérbe. 

Gábor eredetileg szentendrei születésű, de már gyermekkorától fogva a tanúhegyek árnyékában él. Sokakkal ellentétben a szüleinek nem volt szőlője, a felesége családjának viszont az átlagnál nagyobb, így került bele a borkészítők táborába, amit később saját örömükre tovább fejlesztettek. A kis birtok mára 3,5 hektárra bővült. Eredeti szakmája zene és hitoktató tanár. Az egyházi énekek oktatását a mai napig műveli, fő kenyérkeresete mégis a borászkodásból származik. A vinotéka, a rendezvények, az adminisztráció annyi munkát adnak neki, hogy a szőlőbe már nincs ideje kimenni. Bevallottan a minőséget helyezi előtérbe, boraival mégsem a csúcsszegmenst célozza meg, inkább a jól iható, szeretetteljes tételekre koncentrál. Nem kimondottan bio borász, ettől még van bio sőt, natúr tétele is. Poharamba került egy kellemes olaszrizling, egy kiváló kékfrankos rozé, egy részben töppedt szemekből készült, zseniális furmint, valamint egy olyan könnyed, gyümölcsös, zweigelt, kékfrankos selymes házasítás, amit kártyázás mellett egész este szívesen kortyolgatnék. 

Nézzük, mire képes a 2023-as Sellyei furmint!

Az aranysárgába hajló szín mögött illatában nagyon szépen húzódnak a botritiszes jegyek, amelyek birs, dió, virágméz, lime, némi kakukkfű aromákkal vannak felvértezve. Az orromban egyszer fiatalos, máskor érett illatok keverednek. Számat teljesen átjárja a köves, ásványos karakter, amit egy gyümölcsbe csomagolt, erőteljes savszerkezet vesz körbe. Ízében birs, dió, méz, körte citrusos ízek jelennek meg. Markáns savait, némi maradékcukor kerekíti le. Szép fajtajelleges tétel született belőle. 6 pont

Kunci

Olasz is, édes is, hajós is!

A leguniverzálisabb szőlőfajtájának az olaszrizlinget tartom. Az egyszerű, könnyű fröccsalapanyagtól kezdve, a mindennapok borán, a pezsgőn át, az édesekig bezárulva szinte mindenre alkalmas.  Egyedül "berúgom az ajtót" nagyságra nem képes, ettől még a hordós, érleltebb változatainak sem kell szégyenkezniük. Továbbá, jó cuvée alapanyag, terroire érzékeny, szinte minden talajon megállja a helyét, és a borászok bevallása szerint a törődést is meghálálja. 

Kiváló tulajdonságai ellenére hazánkban az utóbbi 15-20 évben a termőterülete megfeleződött, napjainkban alig 3000 hektáron művelik. Legtöbben a Balaton környékéhez kapcsolják, ami valahol igaz, viszont Pécsváradtól Bogácsig, Kiskőröstől Lentiig, Tokaj kivételével az összes borvidékünkön foglalkoznak vele. Széles elterjedése a múlt örökségének köszönhető, hiszen a rendszerváltás előtt a nyugati fajták kevésbé voltak jelen, az olaszrizling meg annál inkább. Talán kevesen gondolnák, de a mai napig a Villányi, valamint az Egri borvidékek legnagyobb mennyiségben termesztett fehérszőlője. A magyarországi elerjedése az 1850-es évekre tehető, aminek sikere szerte az országban hamar tetten érhető volt, ráadásul egy 1884-es tokaji írás szerint még Hegyalján is ajánlották, amely rávilágít az aszúsodási képességére.

A késői szüretelésű olaszrizlingekre mindig ínyencségeként tekintettem. Sajnos, az édesborok népszerűségének mélyrepülésével egyre ritkábban találkozhatunk velük, pedig sokkal lágyabb, kedvesebb arculattal bír, mint egy Tokaji aszú. Noha, macerás a készítése, nehézkes az eladása, néhányan mégis látnak benne fantáziát. Ezek közé tartozik a Hajós-Bajai borvidéken gazdálkodó 2,5 hektáros Huber Pince is, akik 2022 október 8-án részben aszús, részben töppedt szemekből, szamorodni technológiával édes bort készítettek, amiből mára egy 101 gramm/liter maradékcukrot tartalmazó édes különlegesség született. Erre, az Olaszrizling második, névre hallgató tételre még 2025 januárjában a Glass of Jazz Big Band Szeged 2025-ös januári rendezvényén találtam rá, ahol egyből elragadott a bor szépsége. 

A zöldes sárgás színű bor illatában gyönyörűen húzódik a botritisz, mögötte pedig citrus, dió, akácméz, fehér mazsola, érett zöld alma, barack egres és gyógynövényes, füves jegyek sorakoznak. Ezek az aromák inkább könnyedebb hangvételűek, amik némi vajas lecsengéssel megspékelve az ízében is gyönyörűen visszaköszönnek. Jelenleg a sav-cukor egyensúlyát szépnek találom, bár, a hosszabb jövőjét nézve némi erőteljesebb savgerincet még elbírna, ami még jobban kitolná a bor életútját. Összességében amúgy egy nagyon szép tétel, amiből kérném a második pohárral. -7 pont. 

Egy elfeledett gyöngyszem az élre tör!

 

Kis hazánkban Veszprém vármegye fehérbor-nagyhatalomnak számít. Négy borvidéke közül Somló, Balatonfüred-Csopak, Badacsony országosan is kiemelkednek. Sajnos a kistestvér, a Balaton-felvidék háttérbe szorult, pedig adottságait tekintve nem kell szégyenkeznie a másik három társa mögött.  

Az előbbi szavaim azért nem teljesen igazak, hiszen Pálffy Gyula a Káli-medencét a Fekete-heggyel együtt visszahelyezte a hazai bortérképre, Sümegen meg Egly Márk egy jelentős bio-natúr közeget hozott létre. A jó hírek ellenére a borvidéknek van egy olyan ismeretlen arca, amiről a nagyközönség vajmi keveset tud, ez nem más, mint a Lesence–Balatonederics körzet. Két különböző, mégis kiváló adottságokkal bíró terület. Míg Lesencefalutól Balatonedericsig a Keszthelyi-hegység dolomitos altalajú szoknyája hazánk egyik legjobb chardonnay termőhelye lehetne, addig az alig ismert Lesencetomaji-szőlőhegy agyagos, bazaltos talaja hosszan érlelhető savakat biztosít a bornak.

Most az utóbbival szeretnék egy kicsit foglalkozni, mivel az ottani vad savak egykoron hátrányt, napjainkban, a felmelegedés hatására inkább már előnyt jelentenek. Üröm az örömben, hogy a hegy szőlőtőkéi rohamléptekben fogynak, helyüket pedig hétvégi nyaralók váltják fel. Kiváló termőterület ide, dicső múlt oda, valahol a másik oldal is érthető. Manapság már az emberek nem szívesen dolgoznak a szőlőben, a hegyoldalról a Balatonra és a Tapolcai-medence tanúhegyeire pedig olyan képeslapra illő kilátás nyílik, ami egyből magával ragadja az embert. Szerencsére, néhányan még mindig küszködnek az árral. Ebbe a maroknyi csapatba tartozik az a háromhektáros Kovács Pince is, akiket három éve ismertem meg és azóta folyamatosan követem a munkásságukat. 

Be kell vallanom, az első találkozásunk során a boraikat inkább korrekt, közepesnek ítéltem, a lelkesedésük viszont annál nagyobb volt. Ettől még nem írtam le őket sőt, esélyt adva helyet szorítottam nekik a 7 csepp borvidék című könyvemben. Utólag a döntésem helyesnek bizonyult. Azóta a borok minősége szép fejlődésen mentek keresztül, amiket a hazai borversenyeken gyakorta arany és ezüst érmekkel jutalmaztak. Az új lendület a család ifjú borászának Wiederschitz Ádámnak köszönhető, aki alig néhány éve vette át a stafétabotot. Az elmúlt évben a válogatás olaszrizlingjük és a kékfrankosuk nyűgözött le, idén meg az a 2022-es rajnai rizlingjük, amire tavaly nyáron azt mondtam.

– Várj még vele, ebből még lehet valami...

Lett is! Tavasszal Veszprém Vármegye Borversenyén a legjobb száraz fehérbornak választották. Mivel ismerem a történetüket, a termőhelyet, lehetőségeiket, úgy vélem ezzel az eredménnyel a munkásságuk eddigi legnagyobb sikerüket érték el. Ne feledjük, a mezőnyben nevezhettek Balatonfüred-Csopak, Somló, valamint Badacsony borvidékeiről is, ahol tényleg több nagyágyú borászat található.

Letagadhatatlanul rajnais illattal indít. A zöldessárga szín mögött, lime, méz, pirítós, zöldfű, némi vaníliával tűzkővel kamillával egészül ki. Olyan, ami a nagykönyveben meg van írva. Ízében az erőteljes savgerince szépen összefogja, a jó közepesen telt testét. Az enyhén vaníliás hordó érződik, de nem uralkodik, amire pirítós, lime, körte, szőlő aromák rakódnak. A fa a hosszú lecsengésében némi kesernyés ízt kölcsönöz neki, ettől még szép egyensúlyban van. Tavaly óta a bor jóval gyümölcsösebb lett, a savi pedig kerekedtek. 7 pont

Túl a csúcson, mégis összeszedte magát!

A borok az évek alatt folyamatosan változnak. Néha előnyükre, néha hátrányukra, egy azért biztos, állandóan más arcukat mutatják. 5-6 évvel ezelőtt a Somlóról beszereztem néhány karton 2016-os Barcza juhfarkot. Eleinte teljesen levett a lábamról, mintadarabnak tartottam, három éve még ezt írtam róla. A fajtát és a termelőt szerintem senkinek sem kell bemutatni, ez gondos kezekben és a legjobb évjáratban akár 10-15 évet is könnyedén elbír. Sajnos, ez a tétel egyszer csak gyors öregedésen esett át. Magam sem tudtam hova tenni a dolgot. Hibája nem volt, a tercier jegyek mégis erőteljesen eluralták az ízvilágát. 

A napokban megbontottam az utolsó palackot. Eléggé meglepődtem a tapasztaltakon! Nem mondom, hogy a fiatalságtól kiugrott a pohárból és örömtáncot ejtett, helyette átesett egy kellemes ráncfelvarráson. Öregasszonyból nem lett leányka, még középkorúnak sem tartom, az utóbbi másfél évben mégis összeszedte magát. Orromban, méz, narancs, birs, érett körte, citrus, szegfűszeg, aromák játszadoznak. Tömény, nagy testében a vaskos savak beleépültek, amikben birs, méz, körte, citrus narancs és karácsonyi fűszeres ízek jelennek meg, a végén a neutrális jellege pedig némi lágyságot kölcsönöz neki. Az ásványok tobzódnak benne, a lecsengése azért már vesztett régi fényéből.