Egy elfeledett gyöngyszem az élre tör!

 

Kis hazánkban Veszprém vármegye fehérbor-nagyhatalomnak számít. Négy borvidéke közül Somló, Balatonfüred-Csopak, Badacsony országosan is kiemelkednek. Sajnos a kistestvér, a Balaton-felvidék háttérbe szorult, pedig adottságait tekintve nem kell szégyenkeznie a másik három társa mögött.  

Az előbbi szavaim azért nem teljesen igazak, hiszen Pálffy Gyula a Káli-medencét a Fekete-heggyel együtt visszahelyezte a hazai bortérképre, Sümegen meg Egly Márk egy jelentős bio-natúr közeget hozott létre. A jó hírek ellenére a borvidéknek van egy olyan ismeretlen arca, amiről a nagyközönség vajmi keveset tud, ez nem más, mint a Lesence–Balatonederics körzet. Két különböző, mégis kiváló adottságokkal bíró terület. Míg Lesencefalutól Balatonedericsig a Keszthelyi-hegység dolomitos altalajú szoknyája hazánk egyik legjobb chardonnay termőhelye lehetne, addig az alig ismert Lesencetomaji-szőlőhegy agyagos, bazaltos talaja hosszan érlelhető savakat biztosít a bornak.

Most az utóbbival szeretnék egy kicsit foglalkozni, mivel az ottani vad savak egykoron hátrányt, napjainkban, a felmelegedés hatására inkább már előnyt jelentenek. Üröm az örömben, hogy a hegy szőlőtőkéi rohamléptekben fogynak, helyüket pedig hétvégi nyaralók váltják fel. Kiváló termőterület ide, dicső múlt oda, valahol a másik oldal is érthető. Manapság már az emberek nem szívesen dolgoznak a szőlőben, a hegyoldalról a Balatonra és a Tapolcai-medence tanúhegyeire pedig olyan képeslapra illő kilátás nyílik, ami egyből magával ragadja az embert. Szerencsére, néhányan még mindig küszködnek az árral. Ebbe a maroknyi csapatba tartozik az a háromhektáros Kovács Pince is, akiket három éve ismertem meg és azóta folyamatosan követem a munkásságukat. 

Be kell vallanom, az első találkozásunk során a boraikat inkább korrekt, közepesnek ítéltem, a lelkesedésük viszont annál nagyobb volt. Ettől még nem írtam le őket sőt, esélyt adva helyet szorítottam nekik a 7 csepp borvidék című könyvemben. Utólag a döntésem helyesnek bizonyult. Azóta a borok minősége szép fejlődésen mentek keresztül, amiket a hazai borversenyeken gyakorta arany és ezüst érmekkel jutalmaztak. Az új lendület a család ifjú borászának Wiederschitz Ádámnak köszönhető, aki alig néhány éve vette át a stafétabotot. Az elmúlt évben a válogatás olaszrizlingjük és a kékfrankosuk nyűgözött le, idén meg az a 2022-es rajnai rizlingjük, amire tavaly nyáron azt mondtam.

– Várj még vele, ebből még lehet valami...

Lett is! Tavasszal Veszprém Vármegye Borversenyén a legjobb száraz fehérbornak választották. Mivel ismerem a történetüket, a termőhelyet, lehetőségeiket, úgy vélem ezzel az eredménnyel a munkásságuk eddigi legnagyobb sikerüket érték el. Ne feledjük, a mezőnyben nevezhettek Balatonfüred-Csopak, Somló, valamint Badacsony borvidékeiről is, ahol tényleg több nagyágyú borászat található.

Letagadhatatlanul rajnais illattal indít. A zöldessárga szín mögött, lime, méz, pirítós, zöldfű, némi vaníliával tűzkővel kamillával egészül ki. Olyan, ami a nagykönyveben meg van írva. Ízében az erőteljes savgerince szépen összefogja, a jó közepesen telt testét. Az enyhén vaníliás hordó érződik, de nem uralkodik, amire pirítós, lime, körte, szőlő aromák rakódnak. A fa a hosszú lecsengésében némi kesernyés ízt kölcsönöz neki, ettől még szép egyensúlyban van. Tavaly óta a bor jóval gyümölcsösebb lett, a savi pedig kerekedtek. 7 pont

Túl a csúcson, mégis összeszedte magát!

A borok az évek alatt folyamatosan változnak. Néha előnyükre, néha hátrányukra, egy azért biztos, állandóan más arcukat mutatják. 5-6 évvel ezelőtt a Somlóról beszereztem néhány karton 2016-os Barcza juhfarkot. Eleinte teljesen levett a lábamról, mintadarabnak tartottam, három éve még ezt írtam róla. A fajtát és a termelőt szerintem senkinek sem kell bemutatni, ez gondos kezekben és a legjobb évjáratban akár 10-15 évet is könnyedén elbír. Sajnos, ez a tétel egyszer csak gyors öregedésen esett át. Magam sem tudtam hova tenni a dolgot. Hibája nem volt, a tercier jegyek mégis erőteljesen eluralták az ízvilágát. 

A napokban megbontottam az utolsó palackot. Eléggé meglepődtem a tapasztaltakon! Nem mondom, hogy a fiatalságtól kiugrott a pohárból és örömtáncot ejtett, helyette átesett egy kellemes ráncfelvarráson. Öregasszonyból nem lett leányka, még középkorúnak sem tartom, az utóbbi másfél évben mégis összeszedte magát. Orromban, méz, narancs, birs, érett körte, citrus, szegfűszeg, aromák játszadoznak. Tömény, nagy testében a vaskos savak beleépültek, amikben birs, méz, körte, citrus narancs és karácsonyi fűszeres ízek jelennek meg, a végén a neutrális jellege pedig némi lágyságot kölcsönöz neki. Az ásványok tobzódnak benne, a lecsengése azért már vesztett régi fényéből. 

 

A stílusteremtő Gaudí nyomában

 

Barcelona építészete teljesen átitatódott Antoni Gaudí (1852–1926) munkásságával, aki a modernista mozgalom egyik éllovasának számított. Igazi kreativitása azonban a természet ihlette formákban csúcsosodott ki. Ritkán rajzolt részletes terveket, inkább háromdimenziós modelleket készített és ezekben próbálta meg elképzeléseit megformálni.  

Néhány alkotására mi is kíváncsiak voltunk, ezért az ismerkedést a város jelképével, az 1882 óta épülő Sagrada Família-val kezdtük. A művész élete utolsó 15 évét ennek az épületnek szentelte, de tisztában volt vele, hogy halála után fog elkészülni, így az utódok elképzelései is nyomot hagynak rajta, sőt az eredeti tervrajz egy 1936-os tűzvész során megsemmisült, ami még jobban nehezítette az utókor munkáját. Egy dolgot azonban biztosan tudtak. Gaudí elmélete szerint az ember alkotása nem emelkedhet Isten műve, vagyis a környező hegyek fölé, ezért a templom végső magasságát 175 méter körülire tervezik. A túldíszített, tornyokkal tűzdelt, monumentális épület külső megjelenése is lenyűgöző, belső tere színkavalkádjával, a 20–30 méter magasba törő tartóoszlopaival, az ablakokon beszűrődő napsugarak játékával pedig teljesen ámulatba ejtett minket. 1914-től haláláig az épületben lakott, és az épületen belül egy kriptában temették el. A munkálatok adományokból, belépődíjakból folynak és várhatóan 2026-ban, Gaudí halálának 100. évfordulójára fejezik be. A Sagrada Família-t amúgy XVI. Benedek pápa 2010-es felszentelése óta nevezhetjük templomnak. 

A város egyik legkedveltebb helyszíne, a Güell park is az ő elméjét dicséri. Minden 1900-ban kezdődött, amikor Eusebi de Güell gróf, távol a koszos gyárnegyedektől, angol mintára, 60 villából álló, tengerre néző lakóparkot akart létrehozni. A kivitelezéshez Gaudít kérte fel, aki a város fölé emelkedő Grácia negyedben, egy 17 hektáros területen kezdte megvalósítani az álmot. Úgy tervezte, hogy az emberek számára elegendő tér legyen az ünnepek, mindennapok számára, de a projekt megbukott. Mindössze két ház épült fel, a gróf 1918-ban meghalt, családja pedig 1926-ban a területet a városnak adományozta és 1984 óta a világörökség része. Mára nemcsak a turisták, hanem a helyieknek is az egyik legkedveltebb kirándulóhelyévé vált. Ott egy mediterrán hangulatú, mesebeli világba csöppentünk, ahol az örökzöld növényzet mellett zenészek és művészek mutatták meg tudásukat, miközben a fákon hangosan rikácsoló zöld papagájok ágról ágra ugrándoztak. Élményünket a színes mozaikcsempékkel díszített épületek, egyedien kialakított sétányok, lépcsők tették még emlékezetesebbé. Bármikor szívesen visszatérnénk ide. 

Gaudí munkásságát még hosszasan lehetne sorolni, időnk szűkössége miatt azonban csak a Casa Milà és a Casa Batlló külső homlokzatát tudtuk megcsodálni. Különösen a Casa Batlló, a "csontok háza", váltott ki belőlem egyszerre riasztó és elgondolkodtató érzéseket. Mi ihlette vajon a művészt, hogy hüllő csontvázára és fogazatára emlékeztető teraszokat tervezzen? Egy biztos, ebben a házban sincsenek egyenes vonalak vagy éles szegélyek, helyettük az organikus formák dominálnak. Sokak szerint ez Gaudí szecessziójának legharmonikusabb alkotása.

A Casa Milàban életfilozófiájának lényegét foglalta össze, ahol a természet és az építészet tökéletes egységet alkot. Látványa olyan, mintha egy szaggatott, barlangokkal teli hegy lenne.

Gaudí tragikus halálát 1926. június 10-én egy villamosgázolás okozta. A földön fekvő sebesültet a nagy szakálla, hajléktalan külsője miatt nem ismerték fel, így csak órákkal később egy rendőr vitte kórházba. Sérüléseibe néhány nappal később belehalt.

A téli Barcelonában

 

2024 januárjában a párommal egy barcelonai utazás mellett döntöttünk. Egyikünk sem járt még a katalán fővárosban és arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen a mediterrán tél. Kis autónkkal éjszaka fél 4-kor, -10 fokban indultunk Szegedről Ferihegyre, onnét pedig hatalmas gépmadár vitt minket Spanyolország második legnagyobb városába. A 21. század gyors közlekedési vívmányainak köszönhetően 10 órakor már egy másik világban találtuk magunkat. 

A reptérről előbb vonattal, majd metróval mentünk be a város szívében fekvő, az 1888-as világkiállításra épült Arc de Triomf kapujához. A vörös téglákkal díszített, spanyol, iszlám stílusjegyekkel bíró épületen átlépve egy pálmafákkal szegélyezett, életteli, autómentes utcába csöppentünk, ahol sétáló családok, párok, művészek, futkározó gyerekek élvezték a tavaszias hangulatot árasztó napsütést. A promenád végén lévő Ciutadella Parkba belépve úgy éreztük, mintha az édenkertbe érkeztünk volna meg. Virágzott a japánbirs, mandarinoktól, narancsoktól roskadoztak a citrusfák és az egyik fűtetlen pálmaházban a trópusi növények mellett ananászt is megcsodálhattunk. A hangulatot még tovább fokozták a kis tavon csónakázó fiatalok, a köztük úszkáló vadludak, az i-re a pontot pedig egy kör alakú színpadon latin táncot járó társaság rakta. Itt a hőmérő higanypálcáját nem tudtuk pontosan beazonosítani, viszont a reggeli zimankó után vígan pulóverben flangáltunk. Ekkorra már az idő lassan dél felé közeledett és a mi biológiai óránk sem bírta tovább, ezért a napfényes jacht és vitorlás kikötő egyik éttermében töltöttük meg éhes gyomrunkat. 

Ilyen élményekkel köszöntött minket Barcelona, aminek az egyedisége a múltjában, jelenében, gasztronómiájában, építészetében, lakosainak ibériai virtusában, mediterrán klímájában rejlik. Kétszer rendeztek itt világkiállítást (1888, 1929), egyszer olimpiát (1992), nem feledve egykori művészeit, Gaudít, Picassot, világhíres focicsapatát. A város ritmusa, szépsége, lépésről-lépésre csodákat tartogat számunkra. Egy olyan hely, ami könnyedén egy hétre is magába szippanthat minket, de nekünk csak négy napunk maradt ráadásul, egyszer még a város határait is elhagytuk.

A 21. Glass of Jazz rendezvényen!

 

Dávid Dániel, a Cult in Glass megálmodója, sosem áll le, folyamatosan új ötleteken töri a fejét, hogy jobbnál jobb programokat szervezzen. Minden, 2017-ben a Glass of Jazz sorozattal kezdődött, amely mára a főváros egyik legnépszerűbb boros-zenei rendezvényévé nőtte ki magát. 

2025. január január 9-én a Budapest Jazz Clubban ismét megcsörrentek a poharak, megszólalt a zene, és elindult a 21. Glass of Jazz rendezvény. Szerte az országból hét pincészet képviseltette magát, akik különleges isteni nedűkkel kedveskedtek számunkra. Be kell vallanom, számos kellemes meglepetés ért, több olyan ismeretlen termelő történetével ismerkedhettem meg, akiknek eddig még a létezéséről sem tudtam.

 

A Kamocsay Ákos vezette Hilltopot valószínűleg egyik borkedvelőnek sem kell bemutatni, hiszen a mester munkásságát Angliában előbb jutalmazták az Év Bortermelője díjával, mint idehaza. Az ország egyik legnagyobb borászatának vezetője a borkészítésben gyakorta ötvözi a populáris és a nagy borok egyvelegét. Ez a Kamocsay szériára is igaz, néha a mérleg nyelve mégis átbillen az utóbbi kategóriába. Az utóbbi a 2022-es olaszrizlingjénél sincsen máskép, amely érettségével, viszonylag nagy testével, kellemes savgerincével, csonthéjas, körtés, enyhén mézes aromáival, igazán szép tételnek számít. Alkoholja nem túl magas és olyan benyomást kelt, mintha némileg töppedt szemek kerültek volna az alapanyagba. 

A szemüveges srác, Hesz Ádám borai különleges színfoltot jelentettek a rendezvényen. Ő a Somlón, alig több mint 1000 négyzetméteren gazdálkodik, amit némi vásárolt szőlővel egészít ki, de még így is csak évi 2000 liter bort készít. Ezt eddig pince híján szülővárosában, Pakson dolgozott fel. A legutóbbi szüret óta egy kis pincét is magáénak tudhat, ezért a 2025-ös évjárat már ott fog készülni. Eredetileg borász végzettségű, jelenleg Érden él, főállásban pedig zenész. Összetett élete ellenére a munkássága magáért beszél. Már az első, 2020-as évjáratát protokoll keretek között mutatták be Mongóliában. 

A legnagyobb potenciált a 2021-es juhfarkjában láttam. Igaz, a savai még húznak, viszont az, ásványos karakterrel, friss pirítós, érett fehér gyümölcsös aromákkal, neutrális lecsengéssel bíró bor még hosszú út előtt áll. 

A Szekszárdi borvidék nem a fehérborairól híres, a Fivérek Borbirtok mégis megmutatta, a jövőben ezen a téren is számolni kell a Szekszárd körüli dombokon. A 2022-es battonage chardonnay-juk erősen füstös, kókuszos, trópusi gyümölcsös jegyei teljesen beleillenek egy kaliforniai sorba. Amerikai hordó ide, vagy oda, az érleléshez ők magyar trust-hordókat használnak. A bor ízében még érlelést kíván, a savak is erőteljesen uralják a gerincét, 2-3 év múlva szívesen újra kóstolnám. 

A Hercegkúton gazdálkodó Határi Pincészet is újdonság volt számomra. Mint kiderült, a család borkultúrája messzire vezethető vissza, hiszen a borászat alapítója, Magyari József, Hegyalján nőtt fel, majd másfél évtizedet építészként tevékenykedett. A szőlő szeretete mégis visszavitte a gyökereihez, amiben a borász végzettségű feleség hatalmas segítséget nyújt. A 2019-es Szikla könnye furmintjuk egy olyan klasszikus, korához képest fiatalos bor, amit mindenképpen érdemes megkóstolni. Vaskos savai tartást és hosszú életutat, körte, csonthéjas, gyurmás aromái, krémes jellege, néhány gramm maradékcukra, kellemes ízvilágot biztosítanak. 

Néhány éve a Veszprémi Érseki Pincészet nagyágyúként robbant be a hazai borvilágba. Két fő fajtájuk közül a sauvignon blanc és rajnai rizling közül az utóbbiban éreztem egységes arculatot. Ugyan, a sauvignon blanc illatában valamelyest hozza az új-zélandi vonalat, ízében mégis kiforratlannak tűnt. Biztos vagyok benne, idővel a borászat megtalálja saját, egyedi ízvilágát. A 2023-as rajnai rizling viszont klasszikusan hozza a virágos, enyhén petrolos, fehér gyümölcsös jegyeket. A közepes testű, jó savgerincű borba egy csipetnyi mézes karakter is szorult.

Sosem voltam a rozék nagy rajongója, ráadásul az évek során a hazai tutti-fruttis jelleg gyakran elvette tőlük a kedvem. Az Etyeken gazdálkodó Optimus Winery 2023-as pinot noir rozéjába mégis egy pillanat alatt beleszerettem. Be kell vallanom, eddig ez a borászat is fehér foltként szerepelt a hazai bortérképen, de ezzel a tétellel mély nyomot hagytak bennem. A bor gyönyörűen hozza a fajta jellegzetességeit, amibe némi provence-i karaktert is belecsöppent. A közepes test és a csilingelő savak mögött cseresznye, csipkebogyó csöppnyi eper aromák bújnak meg. Öröm volt visszakóstolni. 

Az est folyamán a legkiegyensúlyozottabb vörösbort a Kemeczés Borháznál töltötték a poharamba. A pincéjük Cegléden található, saját szőlőterülettel nem rendelkeznek, a termést pedig a Mátrai borvidék egyik legszebb és legértékesebb dűlőjéből, az abasári Saár-hegyről vásárolják. A 2019-es cabernet franc-juk egyszerre harmonikus, érett és fajtajelleges. A jó közepes testű, szilvás, szedres, fűszeres jegyekkel bíró bort némi vaníliás lecsengés gazdagítja.  Itt nem a villányi, szekszárdi nagyságot kell keresni, hanem a kellemes, finom ízeket. A Most ért a csúcsára, így vétek lett volna kihagyni. 

Köszönöm a meghívást, izgatottan várom a következő rendezvényt!

Kunci

A legöregebb syrah/shiraz ültetvény!

 

A Havas & Tímár chardonnay után, Vincze Béla Mészhegy 2018-as egy syrah-ja ihletett némi történelmi háttérkutatásra. Hosszú keresgélés után megtudtam, hogy hazánk első syrah ültetvényét, Franz Weningert és Gál Tibort megelőzve, 1996-ban a Soproni borvidéken a Kohlenberg-dűlőben Jandl Kálmán hozta létre. Ő a rendszerváltás hajnalán előbb Provence-ban, majd Németországban dolgozott, onnan pedig Burgenlandba az Eszterházy Birtokra került. Eleinte furán nézett, mikor a tulajdonos Olaszországba küldte syrah tőkékért, de meglepetésére a fajta szépen muzsikált, ezét a saját birtokán is megtette ezt a lépést.  Jelenleg a határainkon belül 378 hektár területen termesztjük és azon kevés fajtáink közé tartozik, aminek a termőterülete évről évre nő.  

Nemzetközi múltjában vájkálva ennél egy komplexebb gombolyagot kell kicsomózni, mivel sokáig számos teória állt fenn. Előbb a rómaiakig megyek vissza, ahol egyből kettő hipotézis létezett. Egyesek idősebb Plinius egyik írásában fellelhető, Szíriából származó, Vitis Syrica szőlőre utaltak, mások meg a Szicíliában lévő Szirakúza városából eredeztették, ugyanis a 3. században Probus császár innen is küldött Galliába szőlővesszőket. A leghihetőbb, leghosszabban fennmaradt elmélet a középkortól a 20. század végéig tartotta magát. A legenda szerint a 13. században Gaspard de Steinberg a keresztes hadjáratból hozta magával, majd megalapította Hermitage szőlőültetvényét. Ehhez a tévúthoz Irán Shiraz városának sötét színű bort adó szőlője adta az okot. Az i-re a pontot 1998-ban a Kaliforniai Davis Egyetem Szőlészeti és Borászati ​​Tanszékének tudóscsoportja tette fel, ugyanis kimutatták, hogy a dureza és a francia Alpok Savoya régiójából származó mondeuse blanche szőlők természetes kereszteződéséből jött létre Dk-Franciaországban. 

Természetesen a franciák mindvégig magukénak tartották és a 18-19. századokban már elég fontos szerepet töltött be az ország bortermelésében. A kor leghíresebb borszakírójától André Julientől tudjuk, hogy a 18. században Hermitage sötét boraival javították Bordeaux isteni nedűit. Szerinte a legjobbak Bordeaux Lafite boraival játszanak egy ligában. A syrah termesztése a Rhone-völgyében az 1800-as évek elején indult be igazán.  Olaszországba 1828-ban jutott el, ezzel az olasz eredetét valószínűleg kiszűrhetjük. 

https://attardcowines.com

A nagy vetélytárshoz, Ausztráliába 1831-ben az ausztrál szőlőtermesztés atyjának tartott skót származású James Busby közreműködésével jutott el. Az első vesszőket Scyras, Ciras nevek alatt jegyezték fel.  Az amúgy a mai napig rejtély, hogy a syrah-ból miként lett shiraz. Egyesek szerint ez az erős akcentusból alakulhatott ki. A nevét a nagyvilágban elég vegyes felvágottként használják. Sokak szerint a syrah az óvilági stílust, a shiraz az újvilágit testesíti meg. Ez azért is érdekes, mert számos francia termelő Languedoc-Roussillonban shiraz felirattal hozza forgalomba palackjaikat.

Jelenleg a legnagyobb termelők a franciák, akiket az ausztrálok követnek. Viszonylag nagy mennyiségben megtalálható még Chile-ben, Dél-Afrikában, USA-ban, Spanyolországban. Most a nagy syrah, shiraz termőterületek (Hermitage, Barossa Valley, Stellenbosch, Sonoma stb.) elemzésébe nem mennék bele, helyette inkább egy másik érdekességgel szolgálnék.

Sztorim 1996-ban, az ausztráliai Barossa Valley-ban kezdődött. Richard Lindner két másik barátjával együtt megvásárolta a Bernkastel Wines egykori épületét és az eredeti nevére Langmeilre keresztelték át. Az új tulajdonosok a birtokon egy igen öreg, elhanyagolt ültetvényre lettek figyelmesek. Ápolgatták, helyreállították, utánaolvastak az eredetének és rájöttek, hogy nagy valószínűséggel a borászat egykori alapítója, a mai Szilézia területéről kivándorolt Christian Auricht ültethette 1843-ban.  Az első újkori bor 1997-ben készült belőle és The Freedom 1843 nevet adták a neki. Nagy valószínűséggel ez lehet a világ legöregebb syrah/shiraz telepítése, mivel a filoxéra vész miatt az óhazában kipusztultak a szőlőtőkéi.

Végül milyen a Vincze Béla Mészhegy 2018-as syrah? Első körben a Mészhegy-dűlő senkit se tévesszen meg, mivel nem meszes, hanem erősen tufás, köves talajjal bír. Illatában a hordó adta tanninok még húznak, mögötte pedig szeder, kávé, fekete ribizli, fekete bors, csoki aromák keverednek a fajta fűszeres világával. Az alkoholja magas, viszont nagy test párosul hozzá. Számban a feszes ízek nagyon lassan engednek, amit egy jó, de nem túlzó savgerinc támaszt alá. A barrique itt is erősen uralkodik, megnyílva mégis szépen jönnek a vaníliás, erdei piros bogyós gyümölcsös, fekete cseresznyés, szedres, fekete ribizlis, csokis, kávés jegyek. Fűszeres, hosszú lecsengésű. Kerek, nagy bor, ami még hosszú út előtt áll. 7 pont

Édes bort már nem divat fogyasztani!

 

Még augusztus közepén, a Németh Ági által szervezett Web Wine Writing Gettogether közönségtalálkozóján jártam a Rátka melletti Sauska Pincészetben. Az UFO kinézetű ultramodern borászat látványa sem volt mindennapi, de az azt követő órák ennél is nagyobb élménnyel ajándékoztak meg. Egy olyan tősgyökeres mádi borásszal beszélgethettem, aki ízig-vérig ismeri a mádi dűlők minden porcikáját. 

Mielőtt lehúznám a leplet, megemlítenék róla néhány érdekes dolgot. A család felmenői a 17. század óta vincellérek voltak a borvidéken. Mondhatni a szőlőben nőtt fel és öt éves korára megtanult traktort vezetett. A kedvenc dűlője a Nyulászó, amiben a kommunizmus alatt is két kis parcellával meg tudott magának tartani a család. Egykoron Gál Tibor nyújtott neki segítő kezet, később ő ugyanezt tette több másik, mára nagy hírnévnek örvendő pincészettel. A neve alatt forgalmazott borokat főleg külföldön értékesíti, de van egy másik borászat, aminek palackjaival itthon is gyakorta összefuthatunk és az ő keze munkáját dicséri. Ez az ember nem más, mint Orosz Gábor. 

Gyerekkoromban egy ember maximum 800 négyszögöl földet birtokolhatott, abból sajnos nem lehetett megélni, ezért a család jelentős része Szerencsen a csokigyárban helyezkedett el. Én kitűnő bizonyítvánnyal vörös diplomás autószerelő lettem. Magunknak mindig készítettünk bort, a szőlő nagy részét a helyi szövetkezetben adtuk le, a kapott pénzből pedig akár egy autót is lehetett venni.

Miként kezdtél bele a borászkordásba?

1991 májusában, négy hónappal előbb alapították meg a Gundel Pincészetet, mint a hozzá tartozó éttermet. A 25 hektáros birtokon helyezkedtem el. Igazi mély víz volt, rengeteget dolgoztam, mégis minden percét imádtam. Egyszer kaptunk egy kovaföldszűrőt. Senki nem értett hozzá, megvizsgáltam, a működéséről néhány könyvben utánaolvastam, onnantól a környék pincéinek mi szűrtük a bort. 10 évvel később megvettem, azóta is prímán működik. Az egyik laboráns hölgyünktől megtanultam a bor kémiáját. Idővel én szállítottam a borokat, így a Gundel Étterembe is, ahol jó barátságba lettem az ország első sommelier-jével, Malatinszky Csabával. 1994-ben otthagytam a céget és belekezdtem a vállalkozásom építésébe. Ez életem egyik legjobb döntése volt.

Hogyan álltál saját lábra?

Az első aszúnkat 1989-ben az apámmal töltöttük le. Az akkori kombinát vezetőjétől kértünk tanácsot, aki az avinálást, vagyis alkohol hozzáadását javasolta. Hamar rájöttünk, hogy nem ezt az utat kell követnünk. 1994-ig egyszerre két munkahelyen teljesítettem, utána már csak a cégemnek éltem. A kezdetekkor Malatanszky Csaba számos új ötlettel állt elő. Többek közt, az ő hatására készítettem el 1996-ban a Király-dűlőben a borvidék első dűlőszelektált borát, ami egy hárslevelű volt. Ma 17 hektáron gazdálkodom, ehhez még 10 hektár parlagon lévő terület tartozik. A Bodvin alapítója előbb telekszomszédom, majd sógorom lett. Eleinte besegítettem neki, később megvásároltam tőle a pincészetet. A Bodvin márkanév alatt főleg Magyarországra szánt, bistro borok készülnek, az igazi nívót pedig a Nyulászó, Király, Úrágya, Betsek dűlőkben termett, Orosz Gábor címkéjű palackok adják. 

Úgy tudom, nagy hatással volt rád Gál Tibor, amiből egy jó barátság született!

Gál Tibor nagyon jó barátom volt és rajta keresztül ismerkedtem meg Ludovico Antinori márkival. Ő kezdte el nemzetközi szinten értékesíteni a 6 puttonyos Bornemissza Báró aszúmat. Lassan már három évtizede jó kapcsolatot ápolok vele sőt, egykoron a Suba-dűlőben, ahol a dédnagyapám vincellér volt, közös projekten gondolkodtunk. Az egyik átbeszélgetett éjszakánkon elmesélte a nemzetközi borvilág folyamatait. Kevesen gondolnák, de a háttérben az arculatformáló olaszok állnak! Neki köszönhetően 10-12 országban kaphatóak a boraim. 10-15 éve Dubajból felhívott egy srác, hogy a Bornemissza aszúmat forgalmazza. Természetesen, e mögött is az Antinori név áll. Egy olyan zárt piacról beszélünk, ahova csak a legnagyobbak kerülhetnek be. A tudomásom szerint, rajtam kívül két magyar borászatnak sikerült ez a tett, a Disznókőnek az Axa biztosító révén, valamint az Oremusnak a Vega Sicillia jóvoltából. 

Gál Tiborhoz hasonlóan Te is több borászatnak nyújtottál jobb kezet!

Ez így van, idővel mégis elengedtem a kezeiket, mivel nálam a barátság többet ér. Besegítettem az első Barta borok készítésében, bedolgoztam még Budaházi Péternek, a Tokajicumba és a Zsadányi Pincészetbe is. Már csak a sajátomra koncentrálok. Idővel enyém lett a Bodvin, ez a 17 hektár meg elegendő munkát ad. Amúgy, a mai napig számos repülő borász van a borvidéken, akik egyszerre több helyen tevékenykednek. Ők eladják a tudásukat, de ezzel szerintem nincsen probléma. 

Miben látod a Mád dűlőinek egyediségét?

A Bordeaux körüli ültetvények majdhogynem egy homogén öntéstalajon gyökereznek, a boraik mégis eszméletlenül jók. Nálunk lépésről lépésre más a talaj. Egy geológus elmesélte, 15 millió évvel ezelőtt a mád fölötti ültetvények helyén egy nagy vulkán volt, ami később, több kisebb parazitakráterrel egészült ki. A fő kőzete a riolit, riolittufa, zeolit, de a vörös agyagtól kezdve, a perliten, a különféle ásványon át a barna erdőtalajig nagyon sok minden megtalálható. Az egyik dűlő tiszta fehér, a mellette lévő meg vörös. A zeolit maga a csoda. Porózus szerkezete magába szívja a csapadékot, ha nincs, akkor kiengedi, mindemellett a beszívódott víz a kőzetből kimossa az ásványokat, amit a szőlő gyökere felszív. Innen vannak az extrém ásványos ízjegyek a borban. A legszebb aszúszemek a Király-dűlő dobozi oldalán teremnek, a legbiztosabban pedig az egykoron másod osztályba sorolt Veresben. Sokan a Betseket túlmisztifikálják. Szerintem csak a felső, zeolitos része igazán izgalmas. A Kővágó teteje az enyém, ugyanazokkal az értékekkel bír mint a Király. A dédnagyapám ott volt vincellér, ezért érzelmi alapokon vettem meg, de szőlőt a jelenlegi helyzetben nem fogok oda telepíteni.

Mennyire érintett meg a bio-ra való átállás?

Nem vagyok bio borász, mégis az optimális vegyszerhasználatra törekszem. A Szeged melletti Gyuris család virágkertészttől kaptam egy olyan szert, ami lezabálja a lisztharmatot. A Szegedi Biológiai Kutatóintézetben fejlesztették ki. Ők ezt a rózsánál kezdték el használni. Egy nagy hibája van, az UV megöli, ezért este kell fújni, viszont optimális esetben a levél fonákján napokig megél. A beteg szőlőt órák alatt megtisztítja. Az utolsó két permetezésnél, csak a száraz boroknál vetem be, mivel a botritiszesedést is meggátolja. A környéken a Sauska évekig egy különleges módszerrel próbálkozott. Éjszaka, csírátlanító UV fénnyel sterilizálta a szőlőt, viszont a jó dolgokat is elpusztítja, amúgy hatékony rendszer. 

Miben látod a fejlődés útját?

Tokaj igazi nagyságát a mai napig az édes borok adják. Ehhez kiegészítőnek a száraz borok nagyon jók, a pezsgőben viszont nem látom a potenciált. Sauska jó pezsgőket készít, de Champagne, Prosecco, Cava mellett nem egyszerű labdába rúgni. Sajnos, a száraz borok eladása nagyon nehéz lett, az édesek nem fogyasztása lassan divattá válik. Ez különösen azokra az amerikaiakra igaz, ahol még a zsemle is édes. Mikor idejönnek, szinte erőltetni kell az aszú kóstolását, mikor mégis megkóstolják, rájönnek, hogy ez finom és teljesen más, mint az iparban előállított mesterségesen cukrozott dolgok. Egyszerűen jobb marketingre lenne szükségünk. Továbbá, erősíteni kellene a szupermarketek prémium szortimentjét. Rengetegen járnak oda, számos kiváló terméket árusítanak, így a legjobb borok is helyet kaphatnának. Tőlünk nyugatabbra, a nagyobb szupermarketekbe külön hűtött részleget csinálnak nekik, a vásárlónak meg nem kell attól félnie, hogy a borok évek óta meleg polcokon állnak és megpimpósodnak. 

Kunci