Szomorúan hagytam magam mögött Trebinjét. Nagyon megkedveltem ezt a kisvárost és annak egyedi miliőjét. Sokat vártam tőle, az elvárásaimat pedig jócskán túlteljesítette.
 |
| Ciro egykori mozdonya, Trebinje |
Tömegközlekedés híján ismét hazardíroztam, és a 30 kilométeres szakaszt újra stoppal próbáltam megtenni. 6 órát adtam rá, amit még erőltetett menetben, 20 kg-os hátizsákkal gyalog is legyűrhető. 13:45-kor indult Splitbe a buszom, szóval nem volt apelláta. Még egy utolsó pillantást vetettem a Ćiro egykori gőzösére (az 1901-ben, magyar vezetéssel épített Mostar–Dubrovnik keskeny nyomtávú vasútvonal), majd a város szélén lévő körforgalomnál kitettem a kezem. Hihetetlen, de már a második autó hirtelen megállt, és egy német sráccal robogtam tovább. Másfél órával később már grillcsirkét ettem és sört kortyolgattam az egykori Ragusa tengerpartján.
Három év után a Szent Balázs-szobor alatt ismét beléphettem az egykori dalmát városállam óvárosába. Tagadhatatlanul gyönyörű, de a 35 fokos melegben a turisták áradatából hamar elegem lett. Már a busz ablakából, a hegyoldalból szemléltem a lenyűgöző tájat, mikor elfogott egy különös életérzés. A környék égbe meredő fehér kopár sziklafalait, türkízkék tengeröbleit, olajfáit, ciprusligeteit, színes virágait a mediterrán mennyországként könyveltem el. Olyan, mintha a görög természeti adottságok keverednének a dalmát virtussal.
 |
| Dubrovnik |
Négy és fél óra elteltével ismét Splitben találtam magam, ahol kora esti nyüzsgés fogadott. Egyből a szállásomra baktattam, ahol jött a feketeöves meglepetés. Tudtam én, hogy olcsó húsnak híg a leve, de erre azért nem számítottam. A tíz négyzetméteres hostelszobában három emeletes ágy állt, hatunkra. Ez még a legzordabb kollégiumi körülményeken is túltett. Sebaj, csak két éjszaka, na meg 18 euró/éjért Split belvárosában többet ne várjon az ember.
 |
| Split |
Másnap reggel fél nyolckor már a kikötőben szálltam fel a Hvar-sziget felé tartó kompra. A fedélzetre lépés előtt egy bácsi nagy sonkához hasonlító csomagjára lettem figyelmes. Közelebb érve szembesültem a valósággal. Egy becsomagolt, kibelezett kecske, esetleg bárány lehetett. Ez már önmagában kipattintotta az álmot a szememből, meg persze az a kávé is, amit a büfében vettem. A hajó hátsó részében, a távolodó partot figyelve ittam meg, ami alaposan fel is pörgette az agyamat. Olyannyira, hogy egyszer csak dermedten vettem észre a pénztárcám eltűnését. Azonnal a büféhez rohantam, és a szemközti polcra pillantva némileg megnyugodtam volna, ha 200 euróval nem rövidítettek volna meg. Amikor rákérdeztem, mindenki széttárt kézzel mosdatta magát. Nem volt mit tenni, Mohácsnál több is veszett, az igazolványaimat, bankkártyámat szerencsére meghagyták.
Indulataimat a monoton hajóút látványával próbáltam csillapítani. Hosszan hajóztunk Brač szigete mellett, a távolban pedig jól látszott a másnapi úti célom, Vis is. Közben betértünk a Stari Grad előtti hosszú öbölbe, és a hajó szinte percre pontosan kötött ki. Innen buszra szálltam a végcélom felé. Alig utaztam hat-nyolc percet, és már le is pattantam az első megállónál, hogy úttalan utakon bejárjam a sziget egyik legvadabb, legszebb részét.
 |
| Hvar |
Egy hegyi, kavicsos úton, a tenger fölött gyalogszerrel akartam eljutni a sziget leghíresebb szőlőtermő vidékére, Ivan Dolacba. Éppen aszfaltozták az utat, az autók ettől függetlenül jöttek-mentek, én pedig úgy gondoltam, mi az nekem az a hat-hét kilométer? Két órával később azonban már kezdett furcsává válni a helyzet. Csak utólag jöttem rá, hogy 15 km-t gyalogoltam, mire elértem a célomat. A táj szépsége teljesen lenyűgözött. Alattam a szigetekkel tűzdelt tenger terült el, fölöttem pedig több száz méter magas sziklafalak meredeztek. Minden a vörös, a fehér, a zöld és a kék árnyalataiban pompázott. Idővel az olajfák mellett egyre több szőlőültetvény is megjelent. De még milyen helyeken! Egy-egy soron felkapaszkodva olyan meredekségekkel találkoztam, mint a németországi Mosel-völgy híres dűlőin. Sok helyen a szőlőtőkék gyökerei a sziklákba kapaszkodnak, a talaj pedig inkább kőfolyásra emlékeztet.
Ahogy telt az idő, a párás melegben gyülekezni kezdtek a sötét fellegek. Mire megérkeztem, és lesétáltam a kis tengeröbölhöz, megdördült felettem az ég. Először bebújtam egy fa alá, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a helyi keménymaggal együtt mentem csobbanni. Egyszer csak egy hatalmas villám csapott le a közelben, amit bombaerejű mennydörgés követett. Egy pillanatra a Forrest Gump dzsungeljelenetében éreztem magam, ahol a sűrű eső nem fentről, hanem lentről esik. Hihetetlen érzés volt, különösen Horvátország egyik legnaposabb vidékén.
 |
| Ivan Dolac beach |
Mire kijöttem a vízből, a zivatar már elvonult, a nap pedig lassan ismét megmutatta magát. Elindultam visszafelé, s közben Sveta Nedjeljába, Dalmácia egyik leghíresebb borászatához, a Zlatan Otokhoz terveztem betérni.
