Kóstoló az Arany-szigeten

Az esős fürdőzés után a már megtett úton indultam vissza Sveti Nedeljába, a Zlatan Otok (Arany-sziget) borászathoz. Ekkorra már elegem lett a gyaloglásból, ezért kitettem a kezem. Szerencsémre a borászat egyik alkalmazottja vett fel, így tíz perccel később már a bejáratnál álltam. A néhány perces beszélgetésünk során elmesélte, hogy a világ legjobb helyének tartja. Különösen a turisztikai szezon után válik egyedivé a hangulata. Ilyenkor a tízezer lakos gyakorlatilag egy nagy családként él együtt.

A látogatói pince egy kisebb mólóra épült. Ez egy olyan mesevilág, amely vízről és szárazföldről egyaránt megközelíthető, ráadásul még a víz alá is lelátogathatunk. Az alapító, Zlatan Plenković, eredetileg halászattal, borkészítéssel és vendéglátással foglalkozott. Kis kikötőjét a bajba jutott halászok számára építette, mivel korábban számos alkalommal indult hajósok megmentésére. A pincéjét és borászatát pedig a turizmus szolgálatába állította, hogy élményt nyújtson az idelátogatóknak. 

Első borát már az 1970-es évek elején szerette volna palackozni, de a rendszer börtönnel fenyegette, ezért álma csak másfél évtizeddel később, 1986-ban valósulhatott meg. 1991-ben létrehozta a Vitis céget, majd 1993-ban átkeresztelte Zlatan Otokra (Arany szigetre). Korai sikerei révén a horvát borászat egyik úttörőjeként tartják számon. 

Hatására Hvar bortermelése is fejlődésnek indult. Utakat építtetett a legeldugottabb, elhanyagolt, kiváló adottságú dűlőkhöz, és újjáélesztette azokat, amelyekből a környék lakói is sokat profitáltak. Jelenleg a szigeten és a szárazföldön Makarska valamint Šibenik környékén összesen 120 hektáron gazdálkodik. Ezen túl Hvaron további 50 hektáron működnek együtt a helyi lakosokkal, akiket ezzel is támogat. Ezzel öregbíti tovább a sziget borászati hagyományait. Évente 800 ezer palack bort készít, amelyek Svájctól az Egyesült Államokig világszerte elérhetők. A fantasztikus családi hangulat mellett egy feledhetetlen felső kategóriás borsorral találkoztam.  

Egy 2025-ös bogdanušával indítottam a sort. Az ősi helyi fajta citrusos, zöldfűszeres, körtés, lime-os illata ízében is visszaköszön. Frissítő, kellemes savgerince mellett némi kesernyés lecsengéssel bír. Könnyedebb, ízekben játékos tétel, ami nem akar semmi különöset, mégis meglepi a fogyasztót. 5 pont

A 2024-es pošip reservát úgy mutatják be, hogy a legjobb a piacon. Ugyan életem során nem sokat kóstoltam a dalmátok legfontosabb fehérborából, de ez mégis nagyot szólt. Az aranyba hajló színe mögött telt körte, birs, lime és zöldfűszer illat száll belőle. Számban a hatalmas testű borban krémes, enyhén mézes, körtés, birses és lime-os ízek hömpölyögnek. Jó savai mellett a kesernyés íz itt sem hiányzik. Igen hosszú lecsengése már csak hab a tortán. 7 pont.

A 2020-as crljanak kastellanski eddig még csak az álmaimban szerepelt. Ez a fajta ugyanaz, mint a primitivo vagy a zinfandel, csak a szőlőtőkék helyből származnak. Miért is? Mert ez egy ősi dalmát szőlőfajta, itt olvashatod a történelmét. 

Illatában eleganciát mutat. A borsos fűszerek mellett némi eper, csoki, szilva, szeder és kávé is megjelenik. Teste inkább közepesen szikár, de olyan harmonikus ízvilággal bír, mint a legszebb kaliforniai társaié. A csokis, szilvás, szedres ízvilága és hosszú lecsengése magával ragad. 7 pont. 

A 2020-as syrah is egy másik dimenzióba repít el. Hemzseg az erdei bogyós gyümölcsöktől. Szeder, aszalt meggy, szilva, érett málna aromái mellett a borsos fűszerekben úszkál. Teste nem egy rhône-völgyi Cornas, inkább kifinomult harmóniában van. Kora ellenére fiatalos arculatot mutat, és még a hordó csokis, kávés világa sem telepszik rá. Erős 7 pont.

A 2021-es, 15 hónapot barrique hordóban töltött plavac mali már időt kíván. A Pošip vörös párját a kóstoltató mediterrán buldognak hívta. Ebben a borban tényleg van anyag. Az erőteljesebb hordózás ellenére a gyümölcsös ízek megmaradtak benne. Szilva, szeder, aszalt meggy, csoki, némi rebarbara mellett csokoládéból sincsen hiány. Kicsit olyan, mintha borssal meghintett, erdei gyümölcsös ízű töltött bonbont készítenének. A teste pedig Bock Józsi bácsi legfajsúlyosabb tételeivel vetekszik. Erős 7 pont. 

Mitől is volt családias az egész? Mikor borhoz nem kaptam palackot a fotóhoz, csak ennyit mondtak:

    - Szolgáld ki magad! Nyugodtan vedd ki a hűtőpultból. 

A kóstoló után így szóltam magamban.

    - Úgy is stoppolok hazafelé – majd bőszen elmentem fürdeni. 

Mikor elindultam a frissen elkészült aszfalton, a település bejáratánál az út az autók elől lezárták! A stoppolás elmaradt, az időm pedig vészesen fogyott. Egy kőkemény, kanyargós hullámvasút várt rám. Rég nyomtam le ekkora sprintet, mivel már az utolsó kompot sem szerettem volna lekésni. A nyúlcipő felkapása közben a természet azért gyönyörű panorámával kényeztetett el. A beborult ég felhői a távoli szigetek hegycsúcsait nyaldosták. Egy időben több helyen is húzott az eső nyalábja, majd az egyik pillanatban a nap is megmutatta magát. 

Jó egy órába telt, mire kiértem a főútra. Az utolsó 40 percben már csak egy autót kellett lestoppolnom. Öt perc próbálkozás után megállt egy szigeten dolgozó észak-macedón férfi. Innen már egyenes út vezetett a kompra, ahol még két órát ringatóztam a tengeren. A naplementét még megnéztem és alig vártam a megérkezést. A pénztárcám megmaradt, és fél 11-kor hullafáradtan estem be a szállásomra. 

Kunci

Induljon a Douro túra!

Az első portói reggelünkön viszonylag hamar kipattant a szemünk, amihez némi jet lag is hozzásegített.

    - Irány a Douro-völgye!

Mindannyiunkat nagy izgalom fogott el. Viszonylag korán, már reggel 7 órakor zártuk a szállásunk ajtaját, mivel indulás előtt nyugiban szerettünk volna meginni egy kávét. A 40 perces sétánk során több tucat kávézó mellett haladtunk el, de vasárnap írva a portugáloknál beindult az extra hétvégi hajnali szieszta. Erre mi sem voltunk felkészülve! A kávézók hét helyett nyolckor nyitottak. Jó fél óra elteltével a városközpontban végre mellénk állt a szerencse és egy finom péksütemény mellett jöhetett a portugálok méregerős bica kávéja.

Kis csoportos buszunkkal pontosan fél 9-kor indultunk a 100 km-re fekvő szőlőültetvényekhez. Ahogy elhagytuk a várost, a tájra ráülő vastag felhőrétegből esni kezdett az eső. Idegenvezetőnk gyorsan megnyugtatott minket, hogy ez még nem a folyó völgye, ott pedig gyakorta inverz időjárás uralkodik. Eredetileg vonattal szerettünk volna menni, de pályafelújítás miatt a vasparipa élményét alternatív megoldásra kellett váltanunk. Végül egy szervezett túrára kényszerültünk, amely két borkóstolóval, egy ebéddel és egy hajóúttal kecsegtetett. Mielőtt elindítanám az élményeink beszámolóját, hosszabb lélegzet erejéig mesélnék a portói bor történelméről, készítéséről, kategóriáiról.

A Douro (spanyolul Duero) az Ibériai-félsziget harmadik leghosszabb folyója. A félsziget északi részén mélyen bevágódva, gyakran kanyonszerűen kanyarog, majd Portónál éri el az Atlanti-óceánt. Már a „nagy latin testvérnél”, Spanyolországban is több borvidék húzódik a partján, az igazi látványt azonban a portugál szakasz tartogatja. Festői szépsége a Mosel, Rajna Rhône völgyeinek szőlősoraival vetekszik. Nem is csoda, ha 2001 óta az UNESCO világörökség részét képezi. 

A borkultúrájának gyökerei a római korig nyúlnak vissza, a modern kori fellendülésüket a 17. század végétől pedig az angoloknak köszönhetik. A franciákkal vívott háborúk miatt a szigetországiak borforrásai elapadtak, így új beszerzési területek után kellett nézniük. Először Észak-Portugáliában próbálkoztak, de a fehér, savakban gazdag borok nem nyerték el a ködös albion lakóinak tetszését. Ezután találtak rá a Douro-völgyének boraira, amelyek minősége még messze elmaradt a parfümösökétől, némi rásegítéssel azért ihatóbbá váltak. Az első hivatalos vámszerződésük 1678-ból származik.

A borok szeszezését elsősorban a jobb szállíthatóság és eltarthatóság miatt kezdték el. Sajnos, ennek első alkalmazójáról, pontos időpontjáról nem maradt fenn feljegyzés. Természetesen a pénz szaga hamar odavonzotta a borhamisítókat is. Gyakorta a borok színét eperfa fekete termésével és pirospaprika-őrleménnyel javították fel, amik hatalmas károkat okoztak a hírnévnek. Ezt megelégelve 1756-ban Pombal márki (Sebastião José de Carvalho e Melo) kezdeményezésére I. József portugál király megalapította a világ első, államilag szabályozott borvidékét. Mi, magyarok persze jól tudjuk, hogy ez 1737-ben Tokaj-Hegyalján már megtörtént, amely elsőségbe valamelyest Toszkána is belepiszkított. Egyben azért megegyezhetünk. A portugálok a világ egyik legmodernebb bortörvényét hozták létre. Szabályozták az elkészített borok mennyiségét, minőségét, megszabták a kereskedelmi árak minimumát, maximumát. Az intézkedések hatására helyreállt a piac stabilitása, ráadásul a legenda szerint Pombal márki kivágatta Észak-Portugália összes eperfáját. Az évszázadok során olyannyira bevált az Instituto dos Vinhos do Douro e Porto (IVDP) rendszere, hogy kisebb-nagyobb módosításokkal a mai napig alapját képezi a portói borok készítésének. 

Jelenleg a portói borvidék mintegy 45 000 hektár, és a borvidék három részre Baixo Corgo (Alsó-Corgo), Cima Corgo (Felső-Corgo) és Douro Superior (Felső-Douro) oszlik. Az ültetvényeknek rendkívül szigorú szabályozáson kell átesniük, mire megkapják a végső minősítést. Fontos a terület elhelyezkedése, tengerszint feletti magassága, a talaj összetétele, szemcsemérete, dőlésszöge, szelektől való védettsége, tőkesűrűsége, művelési módja. Ezeket a kritériumokat A-tól F-ig sorolják és az ültetvények csak öt éves kor után kaphatnak besorolást. 

A legjobb területek a Cima Corgóban, Pinhão város környékén találhatók. Míg a Baixo Corgo túl csapadékos, addig a keletebbre fekvő Douro Superior túl hideg, az utóbbi azonban a felmelegedés hatására egyre inkább felértékelődik. Ez különösen a száraz borok esetében igaz. A borvidéken közel 100 szőlőfajtával dolgoznak, amelyek közül a legfontosabbak a Touriga Franca, Touriga Nacional, Tinta Roriz, Tinta Cão és Tinta Barroca.

Korábban a szüretkor hatalmas gránitból készült erjesztőkádakban (lagares) fél napig lábbal taposták a szőlőt. Viszonylag korán, két három nap után leválasztották a levet a szárazanyagról, majd az erjedésben lévő musthoz olyan arányban adtak 77%-os borpárlatot, hogy a bor alkoholtartalma 18–22% között legyen. Kezdetben a kész borhoz öntötték a brandyt, de 1820 óta az erjedés közben adagolják hozzá. Így az édes ízvilág mellett a bor jobban érlelhetővé vált. Napjainkra a szorgos portugál talpakat és a gránit kádakat felváltotta a modern technika.  Mivel a Douro-völgye időjárása jóval szélsőségesebb, mint az óceán menti Portóban, a borokat a tavaszig tartják csak a folyók környéki quintákban, majd tavasztól Vila Nova de Gaiába szállítják további érlelésre. Másrészt onnét az értékesítés is sokkal egyszerűbb. Külön érdekesség, hogy a brandy alapanyagát gyakran külföldről, főként Franciaországból szerzik be.

Az 1970-es években hatalmas szerkezeti változásokat hoztak létre a Douro-völgyének teraszrendszerében. A szőlők kordonmagasságát megemelték, a sortávolságokat szélesebbé tették, az olcsóbb, gyorsabb gépi művelés részére. A nagy átalakulás azonban 1986-tól az EU elődjébe, az EGK-ba való belépés jelentették. A szabad piac megnyitása szabad versenyhelyzetet kívánt, amivel a Vila Nova de Gaia nagy kereskedőházai elvesztették a monopolhelyzetüket. Többé nem diktálhatták a szőlők felvásárlási árát ráadásul, nem nagyon rendelkeztek saját szőlőterületekkel, így elindult részükről a szőlőterületek felvásárlása. A szőlőtermelők oldalán viszont beköszöntött a szabad vállalkozás kora. Pincéket alapíthattak, palackozhattak, értékesíthettek, exportálhattak, amivel egy új verseny kezdett kirajzolódni. 

A portói bornak rengeteg változata létezik, ezek részletes bemutatása hosszú időt venne igénybe, néhányról azért mindenképpen érdemes szót ejteni. 

• Ruby – fiatal, gyümölcsös vörösbor; 2–3 év érlelés, főként palackban.

• Tawny – oxidált, világosabb színű, diós-karamellás jegyekkel; általában 3–40 év hordóban (10, 20, 30, 40 éves jelöléssel).

• Colheita – évjáratos tawny; legalább 7 év hordóban, gyakran 10–20 évig, egyetlen évjáratból.

• Vintage – kiemelkedő évjárat prémium bora; rövid hordós érlelés (kb. 2 év), majd hosszú palackos érlelés (10–50 év).

• Late Bottled Vintage (LBV) – vintage jellegű bor; 4–6 év hordóban, majd palackozva, fogyasztásra készen.

• White Port – fehér szőlőből készült, lehet száraz vagy édes; rövid hordós érlelés, általában 3 éven belül fogyasztják.

A rosé portói 2008-ban jelent meg először. Pink színű, és igen ritkán találkozni vele.

Kunci

Irány Porto!

 

Néhány órája Portoban egy feketévé főtt bica koffeinbombával indítottam a reggelem, most pedig a Madridban a reptéren várom a budapesti csatlakozásom. A laptopom felett görnyedve bámulom a le- és felszálló gépeket, közben megpróbálom feldolgozni az elmúlt 100 óra történéseit. Élményeim szinte filmszalagként pörögnek a fejemben. Ebben volt repülés, hajózás, borozás, ínycsiklandó ételek, háborgó óceánpart amit Porto késő őszi szeszélyes időjárása tett kalandossá. Közel két évtizedig készültem a kontinens ezen régiójába, most végre összejött, és utólag kijelenthetem, a hosszú várakozás az ott töltött idő minden percét megérte. 

2025. november 22-én hajnalban, erőteljes havazás közepette indultunk útnak. Miután a gépmadárral elrugaszkodtunk Ferihegyről, az idő hamar kegyessé vált hozzánk, majd a magasból megpillanthattuk a Comoi-tavat, a Lago Maggiore-t, a Mont Blanc-t, Lyont, és San Sebastiant. Érdekességként jegyzem meg, hogy 16 évvel ezelőtt az első repülőutam Portugáliához tartozó Madeirára vezetett, a szárazföldi anyaországba viszont most utaztam először tartottam.

Mielőtt bárki kellemes, meleg mediterrán kalandra gondolna, gyorsan lehűteném a kedélyeit. A délutáni megérkezésünkkor a felhőbe burkolózott ég 12 fokkal fogadott, amely hajnalra 6–7 fokra csökkent. Ettől függetlenül ebben a környezetben nagyon szépen gyökeret eresztenek a pálmák, leanderek, olajfák, sőt, még az eukaliptuszok is. Az ottlétünk során részünk volt ködben, viharos szélben, felhőszakadásban, szerencsére azért a ragyogó napsütésből is kivettük a részünket. Az igazán megdöbbentő azonban a lakások fűtésében rejlett. Központi fűtés hiányában gyakran klímával vagy elektromos kályhával fűtenek, amelyek hatásfoka nem a hazai komforthoz van kalibrálva. Szállásunkon a légkondi inkább hűtött, mint fűtött, elektromos kályha nem volt, na de mindegy, nem egy fűtetlen szobába mentünk ücsörögni, a 16–17 fokban viszont nagyon jól lehetett aludni. Ne feledjük, hogy a régió éghajlatát az óceán felől érkező nedves és az Ibériai-félsziget felől érkező kontinentális hatások egyaránt befolyásolják. 

Elsősorban a bor szeretete hozott minket ebbe a városba, de Portót és a portugál életérzést sem szabad szó nélkül hagyni. Az utóbbival már a gép landolásától kezdve egyből elkezdtünk ismerkedni. Előbb egy villamosszerű metróra pattantunk, a belvárosba érve pedig betértünk az első szimpatikusnak látszó kávézó, bár, étterem keverékébe. Valami igazán helyit szerettünk volna átélni, ahol a mindennapok pillanataival, ízeivel szembesülünk. Ez olyannyira átjött, hogy két nappal később már mosolyogva fogadtak minket. Örömünkben aperitifként portói borral koccintottunk, majd a nemzeti ételüket, a bacalhaust, tőkehalat rendeltünk, amit Super Bock sörrel kísértünk. A késői ebédünk elfogyasztása után ránk is sötétedett. A dimbes-dombos, sikátoros utcák között hamar leértünk a Duero partjára, ahol végre megpillanthattam a város egyik jelképét, az Eiffel egyik tanítványa által tervezett Ponte Dom Luís hidat, és a túlparton lévő Vila Nova de Gaia világhírű borászatait. Besötétedés után még élveztük a folyóparti promenád esti mozgalmas életét, ahonnét megfáradva már csak a szállásunkra vezetett az utunk, ahol hamar ágyba zuhantunk. 

Kunci

Túrázás és borozás bazaltkúpok árnyékában

 

A Badacsonyi borvidék minden cseppje magában hordozza a tömény kultúrát. Ezt már a turizmus is kezdi felismerni és egymás után tárják fel a rejtett kincseit. Eleinte még csak a Badacsony-hegy Balatonra meredeken néző oldalára koncentrálhattunk, majd a borkultúra fejlődésével egyre szélesebb spektrumban merülhettünk el a tanúhegyek szépségében és a közöttük megbúvó települések mindennapjaiban. Ezt elsősorban a borászoknak köszönhetjük, akik egy új világot megteremtve a borvidék színfoltjaivá váltak. Ennek hatására egyre többen kezdték emlegetni a Szent György-hegy, Csobánc, Sabar, Kisapáti, Hegymagas neveket. Persze, még mindig vannak olyan kevésbé ismert foltok, amelyekről ritkábban hallunk, így van ez a Guláccsal is. Ennek apropóján elindultam felfedezni a tanúhegy megmaradt szőlőterületeit. 

Előbb, Nemesgulácsról indulva tiszteletét tettem a 393 méter magasan fekvő csúcson. Azt kell mondanom, az 1 órás túra minden izzadságcseppjét megérte. Lépteim során számos régi emlék tört fel bennem. Legerőteljesebben azoknál a kőfolyásoknál, amelyek már az első, 1991-es mászásomkor, nyolcévesen is jelen voltak és oly félelmeteseknek tűntek. Igaz, a tetőn a Csobánchoz hasonló körpanoráma nem tárul elénk, a látvány miatt azért nem kell búsulnunk. 

Mielőtt visszatértem volna a faluba, a hegy északnyugati szoknyáján lévő ültetvényeket térképeztem fel. Örömöm sajnos nem tartott sokáig, a látottak erőteljesen lesújtottak. Olyan öreg, megműveletlen, düledező parcella fogadott, amelyen még az előző évi szüret összeaszalódott termése is árválkodott, mellette pedig egy ugyancsak elhanyagolt kamillaültetvény próbált valamit megmutatni egykori dicsfényéből. Később tudomást szereztem a terület elhanyagolásának okáról, amiről a cikkem második felében esik szó. A déli, hegyoldalt is bebarangoltam, ahol már megművelt zöldellő szőlőtőkék tették látványossá a süveg alakú bazaltkúp alját. Egy öreg földbe vájt pince előtt megpihenve felnéztem a akácvirágoktól fehérlő meredekebb szoknyájára és elképzeltem, milyen szép teraszos ültetvényeket lehetne rajta létesíteni. 

A gondolataimból visszatérve ismét Nemesgulácsra, a falu közepén lévő, 2020-ban Sellyei Gábor alapította, Sellyei Vinotékába tartottam. Belépve, egy egyedien kialakított, szatócsbolthoz hasonló, régi kort idéző, szeretetet árasztó helyiségben találtam magam. Mint kiderült, a ház korábban is fontos kereskedelmi szerepet töltött be, működött ott kocsma, vágóhíd és hentesüzlet is. Gáborral egy borkóstolóval egybekötött, hosszú eszmecserébe kezdtünk. Szó esett a hely történelméről, a borvidék problémáiról, a kéknyelűről, valamint konvencionális valamint natúr borokról. Többek között megtudtam, hogy a Gulács a többi társához képest a múltban sem rendelkezett jelentősebb volumenű szőlőterületekkel és a hegy nyugati oldalában fekvő silány földterület mára enyészetnek hagyott ültetvénye az egykori TSZ hagyatéka, ahol a minőség helyett a mennyiséget helyezték előtérbe. 

Gábor eredetileg szentendrei születésű, de már gyermekkorától fogva a tanúhegyek árnyékában él. Sokakkal ellentétben a szüleinek nem volt szőlője, a felesége családjának viszont az átlagnál nagyobb, így került bele a borkészítők táborába, amit később saját örömükre tovább fejlesztettek. A kis birtok mára 3,5 hektárra bővült. Eredeti szakmája zene és hitoktató tanár. Az egyházi énekek oktatását a mai napig műveli, fő kenyérkeresete mégis a borászkodásból származik. A vinotéka, a rendezvények, az adminisztráció annyi munkát adnak neki, hogy a szőlőbe már nincs ideje kimenni. Bevallottan a minőséget helyezi előtérbe, boraival mégsem a csúcsszegmenst célozza meg, inkább a jól iható, szeretetteljes tételekre koncentrál. Nem kimondottan bio borász, ettől még van bio sőt, natúr tétele is. Poharamba került egy kellemes olaszrizling, egy kiváló kékfrankos rozé, egy részben töppedt szemekből készült, zseniális furmint, valamint egy olyan könnyed, gyümölcsös, zweigelt, kékfrankos selymes házasítás, amit kártyázás mellett egész este szívesen kortyolgatnék. 

Nézzük, mire képes a 2023-as Sellyei furmint!

Az aranysárgába hajló szín mögött illatában nagyon szépen húzódnak a botritiszes jegyek, amelyek birs, dió, virágméz, lime, némi kakukkfű aromákkal vannak felvértezve. Az orromban egyszer fiatalos, máskor érett illatok keverednek. Számat teljesen átjárja a köves, ásványos karakter, amit egy gyümölcsbe csomagolt, erőteljes savszerkezet vesz körbe. Ízében birs, dió, méz, körte citrusos ízek jelennek meg. Markáns savait, némi maradékcukor kerekíti le. Szép fajtajelleges tétel született belőle. 6 pont

Kunci

Boros kaland a Balkánon! Irány Észak-Macedónia!

A 2024-es élményekkel teli forró nyár is szinte gyorsvonatként robogott el mellettem. Szeptember beköszöntével azt vettem észre, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt blogos beszámolóim teljesen elmaradtak, amit most be szeretnék pótolni. 

Még június utolsó napján felkerekedtünk és Észak-Macedóniát átszelve, a Jón-tenger partján fekvő görögországi Pargaba vettük irányunkat. Egy nap alatt az 1150 km-es táv igen hosszúnak bizonyult, ráadásul három rázós határ várt minket, ezért két részre bontottuk utunkat, sőt némi trükköt is alkalmaztunk. Párom vajdasági származását kihasználva, az anyukájától, Zentáról indultunk. Autópályán szinte faltuk a kilométereket és meglepetésünkre 11 órarakor már az Észak-Macedón határ tűnt fel előttünk. Az örömünk hamar alább szállt, a tűző napon, két és fél órás átkelésben volt részünk. Ahogy mondani szokták, új ország, új impulzusok, az utóbbi viszont a vártnál erőteljesebben hatott ránk. A lepusztult, sokszor félig kész házak, a magyarnál is gyatrább úthálózat, a közlekedés morálja szinte meg sem rendített, na jó a közlekedés igen. Had említsek néhány példát. Az egyik benzinkútnál egy öreg bácsi figyelmeztetett minket, hogy a kígyó gyakori vendég, a másiknál pedig hajnalban a kassza mellett gázrezsón pörkölték a kávét, meg sem említve az út közepén kérődző teheneket. Extraként a cirill betűk nem ismerése már csak hab a tortán. Ezek után Bosznia-Hercegovinát csak a Balkán kapujának hívom. Persze, ettől szép és izgalmas ez a parányi ország. Ne feledjük, régi nevén Makedónia az Ex-Jugoszláv tagállamok közül messze a legszegényebb volt. Ipara gyenge, a nyelve azonos a bolgárral, a 25-30% albán kisebbségét, a területtel együtt az Albán állam legszívesebben beolvasztaná egy nagy albán birodalomba, sőt a görögök az EU-s tárgyalások kapcsán az országuk nevének megváltoztatására kényszerítették, így lett a neve Észak-Macedónia. 

A borok szerelmeseire viszont a habzsi-dőzsi vár. Az ország mezőgazdasági területének 10%-án szőlőt termesztenek, ennél nagyon felületet egyedül a dohány élvez, röviden szólva, a boros szektor komoly szerepet tölt be a gazdasági életében. Jelenleg 25000-30000 hektár környékén húzható meg a határ, de néhány évtizedet visszarepülve majd 40000 hektáron folyt munka és joggal érdemelte ki Jugoszlávia szőlőskertjének járó címet!  Azt se feledjük, az ottani területek a spanyol Rioja-val fekszenek hasonló szélességi fokon, ezzel a kontinentális és hegyvidéki hatás mellett klímáját a meleg mediterrán is komolyan befolyásolja. Ahogy a magyarok, úgy ez az ország is keresi a boros arculatát. Három nagy régiója közül (Pcinja, Pelagonija, Povardarie) az utóbbi a legfontosabb és az adja az ország termésének 90%-át. A legfontosabb fajtája a  szőlőterületeinek 40%-át kitevő vranec, a fehérek közül pedig a muskotályos jellegű temjanika. Persze, a cabernet sauvignontól kezdve, a chardonnay-n  át a petit verdot-ig rengeteg fajtával foglalkoznak. 

Eredetileg a Balkán legnagyobb, Tikves borászatába itt, szerettem volna ellátogatni, sajnos aznap zárva tartott, így esett a választásom az útba eső Stobira. Ez a fővárostól, Skopjétől 80 km-re, déli irányba található a Tikves borvidéken. Megérkezésünkkor 38 fokot mutatott a hőmérő, a hatalmas üres parkolójában pedig egy teremtett lelket sem láttunk. A klímás, húsz évvel ezelőtti stílusban berendezett étterembe belépve, egy asztaltársaság, három felszolgáló és a Kill Bill zenéjének egyik belassított változata üdvözölt minket. Mindezt úgy, hogy hajnali négykor keltünk és 700 km-t levezettünk. 

A borkóstoló hallatán egy fiatal pincér szívesen a rendelkezésünkre állt, aki előbb megmutatta az ultramodern pincéjüket, amiben egy akkora prés állt, amekkorát még életemben nem láttam, majd visszatérve egy nagyobb füzetet nyomott a kezünkbe, amiből gazdagon válogathattunk borokból. A srácról kiderült, még csak 16 éves, ötödik napja dolgozik a borászatban, sőt előző nap még egy 500 fős esküvőn vett részt. Ennek ellenére mesélt a cégről, ajánlani is tudott, csak a bevallása szerint egy kicsit fáradtnak érezte magát. Megtudtuk, évi 5 millió liter bort készítenek, ebből mindössze 5% a vásárolt tétel. A Stobi eredetileg egy ottani római kori város volt, a nevét is tőle vették át, a páva jelképüket pedig egy mozaikon találták. 

Az összes tételről egyenként nem számolnék be, de néhány csemegét mégis kiemelnék. A nyitásnál Bosznia-Hercegovina első számú fehér fajtájára a zilavkara egyből rácuppantam. Már csak azért is, mert a fajtát a 19. század végén az Osztrák-Magyar Monarchiában, magyar szakemberek szelektálták ki Trebinje szőlőtőkéi közül, sőt egyes kutatások szerint a hárslevelűnkkel rokonságban áll. Ízében krémes, viaszos, enyhén zöldcitrusos, gyömbéres, némi hársmézzel meghintve. Pici cukor is szorult bele. Nem csúcsbor, mégis van benne egy mély beltartalom. 5 pontot adok rá. 

A Balkán legfontosabb muskotályos fajtája, a Selection félédes temjanika nem nyűgözött le annyira, ezzel szemben a Selection 2023-as, hordós chardonnay annál inkább. Vastag, krémes, enyhén zöld almás, vaníliás, fehér trópusi gyümölcsös ízei, jó savai, igazi újvilági stílust képviselnek. Nem zavaróan, de némi cukor ebbe is  beleszaladt. Erős 6 pont 

Az ország első számú vörös fajtája, a fekete lónak is nevezett 2020-as vranec Selection élénk vadságával, hatalmas potenciáljával tett rám mélyebb benyomást. Komplex ízvilágában, az aszalt meggy, gránátalma, feketeribizli, feketebors, csoki aromái mögött, némi bársonyos jelleg is felfedezhető. A jó közepes vastagságú, vibráló savgerincű, szikár testű, hosszú lecsengésű bor még távolról sincs a csúcson. 6 pontot adok. 

Ínyencségként megízleltem egy 2020-as nagytestű petit verdot-t is.  Erdei bogyós, szedres, vaníliás, érett szilvás, fekete csokis aromái, hosszú lecsengéssel bírnak. Picit populárisra készült, de még így is alsó hangon 7 pontot adok rá. 

Hamarosan folyt. köv.

Kunci

Egy élménydús nap Szabadkán

Az utóbbi másfél évben elkezdtem megkapirgálni az ex jugoszláv borok mezsgyéjét. Kóstoltam plavac mali-t a Peljesac-félszigetről, prokupac-ot Zupa-ból, vranac-ot Montenegróból, fűszeres traminit Szerémségből, temjanika-t Macedóniából. Fojtathatnám még a sort, de már ez is elég csemege a nyugati és az újvilági borokon szocializálódott fogyasztók számára. Persze, minden országnak megvannak a különleges fajtái, így velünk sem fog csak úgy szembejönni egy falanghina Campania-ból, vagy dornfelder az Ahr-völgyéből. 

A vajdasági származású páromnak köszönhetően csöppentem ebbe a világba, amit egyáltalán nem bánok. Már fiatal korom óta érdekel az egykori Jugoszlávia, ahol a boldog békeidőkben Tito uralma alatt viszonylagos jólétben éltek együtt a különféle vallású és identitású népek. Egy olyan szocialista, picit kapitalista, multi-kulti ország volt, amihez foghatót ezen a földrészen nem találhattunk, nem beszélve az ország változatos természeti kincseiről, gasztronómiájáról, éghajlati sokszínűségéről, amibe a borkultúrát is nyugodtan belesorolhatjuk.

     

    Egy rövid húsvéti kirándulás alkalmával Szerbia ötödik legnagyobb városába, Szabadkára látogattunk. A településen egyszerre vannak jelen a szerb, magyar, balkáni hatások, szóval picit beleszimatolhattam ebbe a különleges életérzésbe. Utunk során betértünk a Vajdaság egyik legjobb burekozójába a Lipa pékségbe, megcsodáltuk a Korzón az egykori Osztrák Magyar Monarchia legnagyobb városházáját, mosolyogtunk egyet a vasútállomás tetején ágaskodó rozsdás, ötágú csillagon, majd a 70-es 80-as évek egyedi hangulatát árasztó Buvljak piacára mentünk. Na, ott aztán tényleg minden kapható! Az ecetes üvegbe töltött, felcímkézett pálinkán át, a zoknik, ruhák tömkelegén keresztül a hurkatöltőig, mi szem szájnak ingere. 

     Azért a borkóstolás sem maradhatott ki, így a Korzó egyik mellékutcájában lévő Klein House Borbárat céloztuk meg. Meglepetésünkre már belépéskor magyar hang üdvözölt minket (sajnos a magyar nyelv egyre jobban kikopóban van a városban) sőt, olyan újhullámos helyi fajtákat töltöttek poharamba, amik több szállal kötődnek a kárpát-medencei borkultúrához. Az ott dolgozó fiatal hölgytől megtudtam, hogy ezeket a fajtákat (összesen 9-et) a 80-as 90-es években egy nagyszabású nemesítési hullám keretében a Szerémségi borvidékhez tartozó Karlócán hozták létre. Ebből került három igazán érdekes tétel a poharamba. 

Elsőként az Imperator Pincészet (sila: chardonnay x kövidinka) 2021-es Nika sila-ja került megmérettetésre. A 2009-ben alapított Erdevik melletti borászatról mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy ez lett Szerbia első biodinamikus birtoka. 

Érett illatok alma, citrus, narancs, barack fogadnak. Közepes testében lágyabb savai mellé barack, grapefruit ízek sorakoznak fel.  Rövidebb lecsengésű 5 pont

Ugyancsak Szerémségi termelő a Dueric Pincészet 2021-es Severna Morava bora (morava:  tramini X kunbarát, de bianka illetve rajnai vér is csorog benne) okozta az igazi meglepetést. Ebbe dupla csavart is tettek. Igaz, a pince a Szerémségi borvidéken található, ennek a bornak az alapanyaga viszont az Észak-Moravai borvidék ültetvényeiről származik.

Zöldbanános, grapefruit, citrus, körte illattal indít. Számban a kesernyés, vaníliás, lime-os reflexei hirtelen zöld dinnyés, trópusi gyümölcsös ízbombára váltanak, amit egy markáns savgerinc kísér. Hosszú fűszeres lecsengésben végződik. Erős 6 pont. Meglepő, amire ez a fajta képes!

Az egykori római császárról Probusról nevezték el a kadarka valamint a cabernet sauvignon kereszteződéséből született új fajtát. Nézzük mit tud a Durdic Pincészet probus bora.

Sötét színe, szedres, csokis, fűszeres, aszalt meggyes illata ellenére, könnyed erdei gyümölcsös, közepesen hordózott, vaníliás test fogad. A lendületes kezdet után a végét enyhén rövidnek érzem. 5 pont

Kunci

Juhok az akolban, borok a palackban. A Somlón jártam!

Az utóbbi időben Isten ittfelejtett kalapján a Somlón egyre nagyobb kereteket ölt a juhfark kultusza. Sajnos sokan még mindig vele azonosítják a Nászéjszakák borát, pedig ez az elmélet már régen kútba esett, s jól tudjuk, hogy egykoron a gazdák egybe szüretelték a szőlőt, majd a bort távoli tájakra szállították, így a Habsburgok asztalára is. A témához kapcsolódóan két gondolat erejéig tovább borzolnám a juhfark hívők hitét, ugyanis egy régi feljegyzés alapján a somlai borok harmóniáját a furmint, savgerincét a juhfark, illatát a sárfehér adta, másrészt, napjainkban a juhfark egyik nagymesterének, Barcza Bálintnak csúcsborát sem ez a fajta, hanem egy cuvée jelenti.

Kijelentéseim ellenére a juhfark jelentőségét nem becsülöm le, sőt óriási potenciált látok benne. Nevét a juh farkához hasonlító hengeres szőlőjéről kapta, aminek eredetét a Kárpát-medencére tesszük, egyes szakirodalmak mégis osztrák kötődést társítanak hozzá. Egy biztos, jelenleg csak hazánkban, alig 200 hektáron termesztik, ebből a legnagyobb mennyiség /kb. 110 hektár/ a Somlón, elvétve találkozhatunk még vele a Balaton északi partján, Neszmélyen, a Pécsi borvidéken. A filoxéra előtt őseink gyakorta szívesen foglalkoztak vele, viszont az új, könnyebben termeszthető fajták bejövetelével szinte teljesen kiszorult. Ez oly mértéket öltött, hogy a 90-es években újra kellett engedélyeztetni. Ez Inhauser Istvánhoz köthető, aki szentül hitt a fajta erejében. Ezek ellenére sajnos a termelők inkább a megtűrt kötelezőként termesztették. Jól emlékszem még Györgykovács Imre szavaira, aki egyszer kijelentette, hogy az apja szigorú bírálatának hatására egy juhfark tőkét sem telepített. Később vásárolt szőlőből mégis készített belőle bort.

Mi is lehet ennek a hátterében? Tudnunk kell, egy olyan szőlővel állunk szemben, ami erős növekedésű, fagyérzékeny, rossz évjáratban savai még a fogkövet is lebontják, egyszerű, alig érezhető neutrális ízvilágát meg sem említve. Minden 2006-ban változott meg, mikor egy oly évjárat jött, amit körzővel, vonalzóval se lehetett volna jobban megtervezni. Természetesen a juhfark is kiváló minőséget adott, majd a pincészetek ekkor eszméltek rá arra a kincsre, amit a kezükben tartanak. Szerencsére az utolsó másfél évtizedben a juhfark körüli világ 180 fokos fordulatot vett. Egy jó évjáraton túl ezt köszönhetjük a  terméskorlátozás bevezetésének, a finomodó technikának, és a felmelegedés adta savcsökkenésnek. A minőség javulása népszerűséget hozott, a szőlőtőkéi meg gyarapodásnak indultak a vulkanikus tanúhegyen.

Nagyságát az egyszerű aromatikájában és a mindent maga alá gyűrő somlai terroir-ban kell keresnünk. Aki már kóstolt a hegy kicsavart levéből, az jól tudja, hogy a minerális jelleg egyből kezelésbe veszi az ízlelőbimbóinkat, hat, nyolc éves borok esetében a masszív ásványok meg minden gyümölcsös fajtajelleget felülírnak. Ez olyan érzés, mintha a bazalt kőzet feloldódott volna az isteni italban. Itt van nagy szerepe a neutrális, alig érezhető, alma, citrus, enyhén csonthéjas aromájú, magas savgerincű juhfarknak, aminek az ízvilágát kiegészíti ez a markáns terroire, sőt az acélos savak még hosszabb életutat biztosítanak neki. Idők során a borászok kezdenek rájönni a botritiszesedési hajlamának köszönhető extra ízélményt nyújtó jelentőségére is. Mindezt a borászok hordózással szokták megspékelni. Sajnos, a túlzó fa használat sem mindig kifizetődő, hiszen a leheletfinom aromáit, a toast-os, vaníliás jegyek hamar elfedik. 

Ezek tudatában indultam el 2022. október 22-én a Tornai Pincészetbe a IIV. Somlói Juhfark Ünnep 2022 elnevezésű nagykóstolóra, ahol 17 Pincészet 27 bora várt a vendégekre. Be kell vallanom, annak ellenére, hogy szinte minden évben ellátogatok a hegyre, életem során számos juhfarkot kóstoltam, egyszerre ennyit még sosem sikerült, szóval igencsak vártam az eseményt. A poharazgatás során számos érdekes stílusirányzattal találkoztam, amik közül most néhányat meg is osztanék veletek. 

A Mórról már jól ismert Csetvei Krisztina 2017-es somlai juhfarkjával indítottam. A fiatalos lendületű, tűzköves illatokat árasztó, jó közepes testű, tüzes savgerinccel rendelkező, öt éves borba mesterien integrálódtak a hordó fűszeres jegyei, ami mellett megmaradtak a zöld reflexes, almás, fehér gyümölcsös aromák. 

Az előbbivel ellentétben a 2020-as Fehérvári Borbirtok Grand juhfarkjában, inkább a  hordózást részesítették előnyben. A markáns fás világát, a citrusos savgerince jól egészíti ki, amihez enyhén fűszeres, körtés, vaníliás, édeskés aromák párosulnak.

A jobban hordózott tételek közül a Kreinbacher 2017-es juhfarkját zseniálisan elkészített bornak tartom. Érződik rajta a hordózottság, az idő vasfoga mégsem fogta a bort, sőt a savak adta citrusok szinte vibráló fűszerként járják át a jó közepes testét, amiben a fűszeres, toast-os, hordós, enyhén vaníliás jegyek, fiatalos lendületet adnak neki. 

Barcza Bálint 19-es tételével inkább a gyümölcsös eleganciára épít, aminek keretében a bort tartályban illetve hordóban is érlelte. Aki meg szeretné ismerni a juhfark eredeti gyümölcsös aromatikáját, az mindenképpen ezt válassza. Itt tényleg van mit vizsgálnunk az egymásra finoman rétegződő citrus, alma, körte csonthéjas ízek játékában.

A Tornai Pincészet 2020-as Aranyhegy juhfarkját, vibrálóan ásványos gyümölcsös jegyeivel, elegáns hordóhasználatával az egyik legszebb tételnek tartottam, ezzel szemben a feltehetően túlérett szemekből készült 2019-es Grófi juhfarkjában pedig az enyhén édeskés, olajos textúrájú, sós, birses ízek fogtak meg.

Az igazi kuriózumot a végére hagynám. Ez nem más, mint a vélhetően töppedt szemeket tartalmazó, néha még zöld reflexeket villantó, barack, alma, ananász, gyümölcsöket árasztó, ásványos, kerek hordóhasználatú, vastag beltartalmú, 2020-as Zsirai juhfark. 

A sétáló kóstolón túl a vendégek részt vehettek még buszos dűlőtúrán, Fiáth Attila vezetésével terreoire szemléletszerűen összehasonlíthatták a juhfarkjainkat a nemzetközi neutrálisnak mondható mezőnnyel, sőt a házigazda, Tornai Tamás, egészen 2006-ig visszamenőleg vertikális juhfark kóstolót tartott.

Köszönet a részvételért a Tornai Pincészetnek.

Kunci

Nászéjszakák bora. Hogy is van ez?

   Egykoron a Habsburg férfiak úgy tartották, ha az esküvőjük estéjén somlói borral ünnepelnek, akkor az első szülött gyermekük fiú lesz. Ebből a szokásból alakult ki a Nászéjszakák bora elnevezés. Hiszek a hagyományokban, ennek igazságtartalmában azért mégis kételkedem. Számos olyan somlói borászt ismerek, akiknek előbb született lánya, mint fia, de nem hinném róluk, hogy a frigyük estélyén etyeki, vagy mátrai bort ittak volna. Persze hallottam már olyan statisztikáról is, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítja, vagyis a vulkanikus hegy körüli falvakban az erősebb nem újszülötteinek aránya jóval magasabb mint a gyengébb nemé.

   A ság hegyi termelők erről teljesen más véleménnyel vannak. A legenda szerint az osztrák császári család férfiú tagjai eleinte a frigy éjszakájára a Ság hegyről szállították a bort, majd egyszer egy jégverés elverte a termést, ezért kénytelenek voltak somlói borral beérniük. Egy évvel később pedig megszületett Mária Terézia. A történet igazságát szerintem sosem fogom megtudni, de a sztori él, sőt a Ság, Somló hegyei a Kissomlyóval karöltve 1998-tól Nagy-Somlói borvidékként került be a köztudatba. 

   A bortúránk során a kóstolás sem maradhatott el, így a hegy ikonikus termelőjét Dénes Tibort látogattuk meg. Azt azért mindenképpen érdemes megemlítenünk, míg a Somló kicsattanó ásványairól, addig a Ság hegy férfias savairól vált híressé. Ettől még ásványokban egyik helyen sincsen hiány. A látogatás során számos bor került poharunkba, de a legjobban a 2016-os olaszrizlingje volt rám hatással. Most ezt mutatnám be.

   Kora ellenére a szalmasárga színében néha-néha zöldes árnyalatot lehet felfedezni. Illatában egyszerre friss és érett, amiben citrus, mandula, körte, csonthéjas aromáiban zöldes reflexek villannak fel. Acélos savgerincét teljesen átszövik a fehér gyümölcsös, kesernyés, körte, citrus, csonthéjas, gyömbéres ízek. A terroir ásványai szinte tapadnak a hosszú lecsengésű borban. 6 pont

Kunci