A világhíres Sandeman Pincészetben!

 

A második portói reggelünk ismét izgalommal indult. Előbb a Mercado do Bolhão piacán reggeliztünk, majd a Sandeman Pincészet kóstolóján folytattuk. 

A reggel 8-as nyitásakor szinte elsőként léptük át a piac bejáratát. Kíváncsian vártuk, hogy milyen különlegességekkel lepnek meg minket, az óceánnal és az egykori gyarmatokkal bíró ország kufárai. A piacok látogatása nálunk mindig kötelező jellegű, hiszen ezek adják a települések savát-borsát. Meglepetésünkre pazar, mégis kisuvickolt világ fogadott minket. A kereskedők épp csak éledeztek. Sokan ekkor itták meg az életet adó első koffeinbombájukat. A látvánnyal nem is volt gondunk, a bőséges áruválaszték szinte kívánta a vásárlást, de a piac tervrajzszerű rendezettsége és az emberek hiánya valahogy kiölte belőlünk a varázst. A helyi termékek mellett azért számos egzotikus gyümölccsel és fűszerrel találkoztunk. Különösen a  halas részleg, azon belül a szárított tőkehalak tetszettek a legjobban. 

Egy bőséges reggeli után végre elindultunk bort kóstolni Vila Nova de Gaiába. Hosszú tanakodás után portugál borszakírónőnk, "Livinhos" tanácsára a Sandemanra esett a választásunk. Épp csak ráléptünk a Lajos hídra, egy viharos széllel érkező felhőszakadással áldottak meg minket az égiek. Mire a pincéhez értünk, nadrágunkból csavarni lehetett a vizet. Szerencsére, nem problémáztak rajta. Öröm az ürömben, hogy a hirtelen jött zuhé a többi borkóstoló társunkat sem kímélte. Ettől még a hideg Douro-partjáról a hideg, sötét pincébe elég kellemetlen érzés volt belépni. 

A Sandeman-időszámítás 1790-ben, a 25 éves, skót származású George Sandemannel kezdődött. A fiatalember Londonba költözve, az apjától kölcsönbe kapott 300 fontból Porto- és jerezi sherryborokra specializálódva borkereskedést nyitott. A portói pincéjét 1811-ben alapította, a jerezit pedig 1879-ben. A borászat mindig élen járt a márkaépítés terén. Szinte már a kezdetektől fogva saját logóval ellátott hordókban szállította az isteni nedűit a szigetországba, majd, 1877-ben a Sandeman név védettség alá került. Ez volt az első olyan portói pincészet, amely saját címkéjű borait nagy volumenben hozta forgalomba. A mai logót 1928-ban a skóciai George Massiot Brown művész alkotta meg, aki a portugál egyetemi köpennyel és a spanyol kalappal zseniálisan ötvözte a portói és a jerezi jelenlétet. 

A borászat 1952-ig volt családi tulajdonban, majd részvénytársasággá alakult.1980-ban felvásárolta a Seagram cég, 2000-ben a Pernod Ricard, 2002-ben a Sogrape. 2004-ben a jerezi birtok a Nueva Rumasa csoporthoz került, amely 2011-ben csődöt jelentett, a márkanév viszont mindvégig a Sogrape tulajdonában maradt. Jelenleg a borkészítés a filippínó multinacionális szeszipari holding, az Emperador irányítása alá került. Mindezen túl, Sandeman név alatt Madeira bor is készül, így azon kevés márkák közé tartozik, amelyek e három borvidékről, egy név alatt forgalmaznak borokat.

A nagysága ellenére azon cégek közé tartozik, ahol megfizethető áron jó minőséget kapunk. Elmondásuk alapján az utóbbi kilenc évben több mint 600 nemzetközi borverseny érmét zsebelték be, amivel a legeredményesebb portói pincészetté váltak. Úgy hirdetik magukat, hogy a nagyvilágban percenként 18–21 Sandeman-termék kerül értékesítésre. Az utóbbiba gondolom, a Madeira- és jerezi palackok is beleszámítanak. 

A kóstoló előtt hosszú pincesétán vettünk részt. Többek közt megcsodáltuk a 40–50 ezer literes Balseiro hordókban érlelt Ruby és LBV borokat, valamint a prémium kategória (Tawny és Vintage Port stb.) számára használt 540 literes Pipe-ket. Mint megtudtuk, az utóbbiak a portói szolgálatuk végén sem mindig végzik a darálóban, mivel a tömény italok készítői előszeretettel érlelik bennük nemes nedűiket. Elég csak a család skót eredetére és a whiskykészítőkre gondolni. 

Továbbá, pillantást vetettünk az előző nap a folyóról látott Quinta do Seixo birtok makettjére és a legöregebb, legértékesebb Vintage Portok tárhelyére. Amíg ezekről csak álmodoztunk, addig a követő kóstolónkról már szuperlatívuszokban tudunk mesélni. 10, 20, 30 és 40 éves Tawny sor várt ránk. Képzeljétek csak el! 40 éves bor! Na jó, ez nem pontosan negyvenéves, hanem egy olyan cuvée, amely ízvilágának 40 éves borral kell megegyeznie. Röviden, könnyedén tartalmazhat benne nálam idősebb (1983-as születésű vagyok) alapanyagot is. 

10 Years Old Tawny PortoA meggyes, piros bogyós jegyek mögött már megjelennek az érleltségből fakadó kávé, karamell, datolya, érett szilva, kandírozott aszalt barack és tercier aromák. Mindezt a forralt bor jellegű fűszerek teszik pikánssá. Nem teljesen kerek, picit még rakoncátlan, de az előző napi borokhoz képest jóval kifinomultabb. –7 pont

20 Years Old Tawny Porto

Világosabb színén már érzékelhető a korosabb jelleg, amely illatában is megmutatkozik. Szájban a keleti fűszerek (fahéj, szegfűszeg, csillagánizs stb.) tömkelege mögött főként érett szilva, dohány, karamella, narancs, méz, avar, datolya, dió és sárgabarack aromák uralkodnak. Egyszerre krémes és tartalmas, a sav édes érzet is egyensúlyban van. Olyan, mint mikor egy zenekar összes hangszere egyszerre megszólal, majd jön a katarzis. Gyönyörű tétel. 8 pont

30 Years Old Tawny Porto

A 20 éveshez képes az érett ízvilág egy másik dimenzióba kapcsolt. A keleti fűszerek mellett érett szilvalekvár, dohány, narancs, datolya, dió, sárgabarack, kávé és karamell aromák dominálnak. A húszéveshez képest az ízek nem olyan intenzívek, kissé lágyabbak és laposabbak. Nem ad annyi pluszt. Már túl van a csúcsán, ettől még ne temessük. +6 pont

40 Years Old Tawny Porto

A 20 évesnél azért lomhább, a kora ellenére azért bőven rendelkezik intenzitással. Whisky, fahéj, a mama érett, enyhén poros jellegű szilvalekvárja találkozik a karácsonyi fűszerek sokaságával, majd datolya, dió, mogyoró, dohány, narancs, tejeskávé és karamell aromák következnek. Nagyon fűszeres lecsengésű. Kicsit olyan, mintha egy idősebb whiskyt kortyolgatna az ember. 7 pont 

Életem egyik legélvezetesebb kóstolósora volt.

Köszönet Sandeman!

Kunci

Borkóstolás Portugáliában, valahol a Douro-völgyében!

 

Az idegenvezetőnknek nem lett igaza. A felhők a Douro-völgyében sem csitultak. A folyóhoz megérkezve azonnal hajóra szálltunk, hogy onnan csodálhassuk meg a borvidék leghíresebb szőlősorait. 

Szerencsénkre az eső elállt, de a 7–8 fokos hőmérséklet miatt a vízen a hőérzetünk hamar hidegre váltott, az elénk táruló látvány viszont mindenért kárpótolt minket. Ráadásul, november végén extra élményként éltük meg a növényzet őszi színpompáját, amely nálunk egy hónappal korábban zajlott. A természet sárga, rozsda, barna köntösbe öltöztette a Douro fölé magasodó szőlőtőkéket. A felduzzasztott folyó közepén szinte síri csend honolt. A hajónk halk morajlása mellett alig hallatszott egy-egy távoli zaj, amelyet a hegyek közé ereszkedő felhők tettek sejtelmessé és izgalmassá. A borvidék, legdrágább, meredek domboldalakon aVila Nova de Gaia híres szőlőbirtokai, Graham’s, Fonseca, Sandeman egymást követték. Meglepetésünkre, a szőlők mellett, több helyen, Toszkánahoz hasonlóan olívaültetvények büszkélkedtek. Portugál oliviaolja?  Miért is ne? A felmelegedés hatására már nálunk is termesztik. Idővel elértük a Cima-Corgo központját, Pinhão-t, ahol nagy bánatomra nem szálltunk ki. Az eredeti terv szerint odáig mentünk volna vasparipával, hogy felfedezzük a város kisebb-nagyobb rejtett zugait és borbárjait. Visszafordulva a felhők égi áldása rövid időre kellemetlenül permetezni kezdett. Szerencsénkre hamar elállt, de így is szétfagyva szálltunk vissza a buszunkba. 

Mielőtt a nap fénypontjának tartott kóstolóra indultunk volna, sofőrünk a lomha járgányunkkal lassan felkapaszkodott a meredek hegyoldal szerpentinjén, hogy madár módjára is megcsodálhassuk Portugália legszebb szőlősorait. Lent is gazdag impulzuscsomagot kaptunk, de a fenti fogadtatás még ezt is felülmúlta. Az alattunk lévő, gyorsan mozgó felhők másodpercről másodpercre formálták a táj arculatát. Azt hiszem, ezek azok a különleges pillanatok, amelyeket sosem felejtünk el életünk során. 

Innen már egyenes utunk vitt a folyó völgyétől 6–7 km-re északra lévő Penaguiãoba, a Santa Marta borászatba, aminek a története 20. század közepén indul. Ekkor több környékbeli termelő megelégelte a szőlőtermelői létet, ezért 1959-ben társulásukkal megalapították a Douro-völgy első szövetkezeti pincészetét, így együttesen szabadon palackozhatták és értékesíthették boraikat. Az évtizedek alatt több díjat is magukénak tudhattak. A szövetkezetek közül 1998-ban ők készíthették elsőként a Vintage Port bort, majd 2001-ben a legjobb szövetkezeti pincének választották. Jelenleg 1200 tagjuk van és évi hatmillió bort állítanak elő. Jelenleg 4 kontinens 25 országába exportálnak borokat. 

A borászmúzeumok megtekintése mellett egy olyan érlelőpincébe is betekinthettünk, amelyhez hasonlóval a pályafutásom alatt még nem találkoztam. Ez egy több szintből álló, föld fölé épült „wine lodge”. A belseje közepén egy folyósóval elválasztva, jobbra és balra pedig hatalmas, kicsempészett, 50–100 ezer literes érlelőterek voltak kialakítva, amelyek össz. kapacitása 2,5 millió liter. Jól tudom, ilyen kicsempészett érlelőhelyek Pécsen a Littke Pezsgőgyárban, valamint Farkasmályon is léteznek, mindkettőben voltam, de azok a föld alatt fekszenek, itt pedig egy több emeletes lakóházba költöztették be őket.  Turistaérdekességként ezekbe egy szűk nyíláson keresztül be is lehetett mászni. Az egyik nagyobb testű angol útitársunk megtette, kijövet viszont vetkőzésre és a közönség segítségére szorult. Itt a kóstolt borok minősége nem igazán hatott meg minket, ettől függetlenül szívesen megosztom a tapasztalataimat. 

Porto White

Közepesen intenzív, enyhén nehézkes illattal indít. Számban a trópusi gyümölcsök és citrusok mögött banán, narancs, mandarin, füge, datolya és mazsola aromák jelennek meg. Mindezt kávés, tejkaramellás, enyhén whiskys jegyek bolondítják meg. Nem kifinomult, inkább egy tömör, vaskos bor, amely markáns savgerinccel bír. – 5 pont

Porto Ruby

A Ruby a legfiatalabb, legegyszerűbb kategória. Sötétvörös színe ellenére ízvilága nem annyira összetett. Piros bogyós gyümölcsök, aszalt meggy, szeder, szilva uralkodnak, amelyeket csokoládé és keleti fűszerek, főleg bors és ánizs egészítenek ki. Változatos ízvilága ellenére kissé tesze-tosza bor.  4 pont

Porto 10 Years Old Tawny

Barnába hajló színén az érettség is jól észlelhető. Számban egy komplexebb ízvilág fogad. A piros bogyós gyümölcsök bőrös, avaros, csokoládés és ánizsos aromákkal vegyülnek. A keleti fűszerek közül a fahéj dominál, amelyekhez karamell és tejeskávés jegyek párosulnak. – 6 pont 

Egy ebédet követően a borvidék másik nagy központjába, Peso da Régua városába mentünk. Ahogy az idegenvezetőnk is mondta, a település nem a szépségéről vált híressé, viszont a 19-20. században sokáig itt pakolták vonatra a portói borokat, így kulcsfontosságú szerepet töltött be. A folyóparton a Touriga borboltba és borbárba tértünk be, ahol ismét a kóstolásé lett a főszerep. Itt a borvidék széles palettájával találkozhattunk, extra meglepetésként pedig két száraz tétel is a poharunkba került. Annak ellenére, hogy a borvidék területének 40%-án készülnek száraz borok, külföldön a nagyközönség csak nagyon ritkán találkozhat velük.

Dom Daniel Vinho Branco 2022
(Malvasia Fina, Fernão Pires, Códega, Viosinho)

Illatában fehér húsú gyümölcsök jelennek meg citrusos, virágos, mandulás, pirítós jegyekkel felvértezve. Közepes testű, erőteljes savú bor, amelyben a barack, mandula és körtearomákhoz enyhén kesernyés íz társul. Viaszos kortyát némi édeskés jelleg teszi barátságosabbá. Savai ellenére szép tiszta, de egyszerű ízvilágú.  5 pont

Dom Daniel Vinho Tinto 2021
(Touriga Franca, Tinta Roriz, Touriga Nacional)

Tipikus portói fajtaösszetétel, amelyből akár erősített változat is készülhetne. Illatában meggy, ribizli és szeder keveredik fekete borsos, füves és zöldes aromákkal. Erőteljes savú, közepes testű, fűszeres, melyben meggy, szilva, feketeszeder ízek fogadnak. A domináns savú nedűnek tisztasága és izgalmas karaktere miatt adok – 6 pontot.

Croft Fine Tawny

A Croft név súlya már illatában is érződik. A pohárból tömény meggy, szeder, fekete csokoládé, kávé és szilvás-fűszeres aromák áradnak. Számban komplex, enyhén érlelt ízvilága kellemes harmóniát alkot. Az aszalt meggy, szeder, csokoládé, karamell és a keleti fűszerek jegyei, szép sav–cukor egyensúlya, magukért beszélnek. Egy kerek portói, amelyben még van fejlődési potenciál. Minőségével nem üti ki a tűzfalat, mégis nagyon jó kortyolgatni. Valahol itt kezdődik egy portói bor. Ez volt a nap meglepetés bora. Ja, 11 Euróért? + 6 pont 

Innen már hazafelé, vagyis Porto felé vettük az utunkat. A borkóstolók során épp csak megkapirgáltuk a borvidék alap és középkategóriás isteni nedűinek mezsgyéjét, a borvidékbe viszont beleszerelmesedtünk. A felhők, a köd, a hajózás, az őszi színek, a természet és az ember teremtette látvány kombinációja bármikor visszacsábítana. A borok miatt nem annyira aggódtam, bemelegítésnek tökéletesek volt, na meg másnap reggel a világhíres Sandeman pincészet kóstolóján vettünk részt, amely bőven hoztak izgalmakat, szóval a jövőben is tartsatok velem.

Induljon a Douro túra!

Az első portói reggelünkön viszonylag hamar kipattant a szemünk, amihez némi jet lag is hozzásegített.

    - Irány a Douro-völgye!

Mindannyiunkat nagy izgalom fogott el. Viszonylag korán, már reggel 7 órakor zártuk a szállásunk ajtaját, mivel indulás előtt nyugiban szerettünk volna meginni egy kávét. A 40 perces sétánk során több tucat kávézó mellett haladtunk el, de vasárnap írva a portugáloknál beindult az extra hétvégi hajnali szieszta. Erre mi sem voltunk felkészülve! A kávézók hét helyett nyolckor nyitottak. Jó fél óra elteltével a városközpontban végre mellénk állt a szerencse és egy finom péksütemény mellett jöhetett a portugálok méregerős bica kávéja.

Kis csoportos buszunkkal pontosan fél 9-kor indultunk a 100 km-re fekvő szőlőültetvényekhez. Ahogy elhagytuk a várost, a tájra ráülő vastag felhőrétegből esni kezdett az eső. Idegenvezetőnk gyorsan megnyugtatott minket, hogy ez még nem a folyó völgye, ott pedig gyakorta inverz időjárás uralkodik. Eredetileg vonattal szerettünk volna menni, de pályafelújítás miatt a vasparipa élményét alternatív megoldásra kellett váltanunk. Végül egy szervezett túrára kényszerültünk, amely két borkóstolóval, egy ebéddel és egy hajóúttal kecsegtetett. Mielőtt elindítanám az élményeink beszámolóját, hosszabb lélegzet erejéig mesélnék a portói bor történelméről, készítéséről, kategóriáiról.

A Douro (spanyolul Duero) az Ibériai-félsziget harmadik leghosszabb folyója. A félsziget északi részén mélyen bevágódva, gyakran kanyonszerűen kanyarog, majd Portónál éri el az Atlanti-óceánt. Már a „nagy latin testvérnél”, Spanyolországban is több borvidék húzódik a partján, az igazi látványt azonban a portugál szakasz tartogatja. Festői szépsége a Mosel, Rajna Rhône völgyeinek szőlősoraival vetekszik. Nem is csoda, ha 2001 óta az UNESCO világörökség részét képezi. 

A borkultúrájának gyökerei a római korig nyúlnak vissza, a modern kori fellendülésüket a 17. század végétől pedig az angoloknak köszönhetik. A franciákkal vívott háborúk miatt a szigetországiak borforrásai elapadtak, így új beszerzési területek után kellett nézniük. Először Észak-Portugáliában próbálkoztak, de a fehér, savakban gazdag borok nem nyerték el a ködös albion lakóinak tetszését. Ezután találtak rá a Douro-völgyének boraira, amelyek minősége még messze elmaradt a parfümösökétől, némi rásegítéssel azért ihatóbbá váltak. Az első hivatalos vámszerződésük 1678-ból származik.

A borok szeszezését elsősorban a jobb szállíthatóság és eltarthatóság miatt kezdték el. Sajnos, ennek első alkalmazójáról, pontos időpontjáról nem maradt fenn feljegyzés. Természetesen a pénz szaga hamar odavonzotta a borhamisítókat is. Gyakorta a borok színét eperfa fekete termésével és pirospaprika-őrleménnyel javították fel, amik hatalmas károkat okoztak a hírnévnek. Ezt megelégelve 1756-ban Pombal márki (Sebastião José de Carvalho e Melo) kezdeményezésére I. József portugál király megalapította a világ első, államilag szabályozott borvidékét. Mi, magyarok persze jól tudjuk, hogy ez 1737-ben Tokaj-Hegyalján már megtörtént, amely elsőségbe valamelyest Toszkána is belepiszkított. Egyben azért megegyezhetünk. A portugálok a világ egyik legmodernebb bortörvényét hozták létre. Szabályozták az elkészített borok mennyiségét, minőségét, megszabták a kereskedelmi árak minimumát, maximumát. Az intézkedések hatására helyreállt a piac stabilitása, ráadásul a legenda szerint Pombal márki kivágatta Észak-Portugália összes eperfáját. Az évszázadok során olyannyira bevált az Instituto dos Vinhos do Douro e Porto (IVDP) rendszere, hogy kisebb-nagyobb módosításokkal a mai napig alapját képezi a portói borok készítésének. 

Jelenleg a portói borvidék mintegy 45 000 hektár, és a borvidék három részre Baixo Corgo (Alsó-Corgo), Cima Corgo (Felső-Corgo) és Douro Superior (Felső-Douro) oszlik. Az ültetvényeknek rendkívül szigorú szabályozáson kell átesniük, mire megkapják a végső minősítést. Fontos a terület elhelyezkedése, tengerszint feletti magassága, a talaj összetétele, szemcsemérete, dőlésszöge, szelektől való védettsége, tőkesűrűsége, művelési módja. Ezeket a kritériumokat A-tól F-ig sorolják és az ültetvények csak öt éves kor után kaphatnak besorolást. 

A legjobb területek a Cima Corgóban, Pinhão város környékén találhatók. Míg a Baixo Corgo túl csapadékos, addig a keletebbre fekvő Douro Superior túl hideg, az utóbbi azonban a felmelegedés hatására egyre inkább felértékelődik. Ez különösen a száraz borok esetében igaz. A borvidéken közel 100 szőlőfajtával dolgoznak, amelyek közül a legfontosabbak a Touriga Franca, Touriga Nacional, Tinta Roriz, Tinta Cão és Tinta Barroca.

Korábban a szüretkor hatalmas gránitból készült erjesztőkádakban (lagares) fél napig lábbal taposták a szőlőt. Viszonylag korán, két három nap után leválasztották a levet a szárazanyagról, majd az erjedésben lévő musthoz olyan arányban adtak 77%-os borpárlatot, hogy a bor alkoholtartalma 18–22% között legyen. Kezdetben a kész borhoz öntötték a brandyt, de 1820 óta az erjedés közben adagolják hozzá. Így az édes ízvilág mellett a bor jobban érlelhetővé vált. Napjainkra a szorgos portugál talpakat és a gránit kádakat felváltotta a modern technika.  Mivel a Douro-völgye időjárása jóval szélsőségesebb, mint az óceán menti Portóban, a borokat a tavaszig tartják csak a folyók környéki quintákban, majd tavasztól Vila Nova de Gaiába szállítják további érlelésre. Másrészt onnét az értékesítés is sokkal egyszerűbb. Külön érdekesség, hogy a brandy alapanyagát gyakran külföldről, főként Franciaországból szerzik be.

Az 1970-es években hatalmas szerkezeti változásokat hoztak létre a Douro-völgyének teraszrendszerében. A szőlők kordonmagasságát megemelték, a sortávolságokat szélesebbé tették, az olcsóbb, gyorsabb gépi művelés részére. A nagy átalakulás azonban 1986-tól az EU elődjébe, az EGK-ba való belépés jelentették. A szabad piac megnyitása szabad versenyhelyzetet kívánt, amivel a Vila Nova de Gaia nagy kereskedőházai elvesztették a monopolhelyzetüket. Többé nem diktálhatták a szőlők felvásárlási árát ráadásul, nem nagyon rendelkeztek saját szőlőterületekkel, így elindult részükről a szőlőterületek felvásárlása. A szőlőtermelők oldalán viszont beköszöntött a szabad vállalkozás kora. Pincéket alapíthattak, palackozhattak, értékesíthettek, exportálhattak, amivel egy új verseny kezdett kirajzolódni. 

A portói bornak rengeteg változata létezik, ezek részletes bemutatása hosszú időt venne igénybe, néhányról azért mindenképpen érdemes szót ejteni. 

• Ruby – fiatal, gyümölcsös vörösbor; 2–3 év érlelés, főként palackban.

• Tawny – oxidált, világosabb színű, diós-karamellás jegyekkel; általában 3–40 év hordóban (10, 20, 30, 40 éves jelöléssel).

• Colheita – évjáratos tawny; legalább 7 év hordóban, gyakran 10–20 évig, egyetlen évjáratból.

• Vintage – kiemelkedő évjárat prémium bora; rövid hordós érlelés (kb. 2 év), majd hosszú palackos érlelés (10–50 év).

• Late Bottled Vintage (LBV) – vintage jellegű bor; 4–6 év hordóban, majd palackozva, fogyasztásra készen.

• White Port – fehér szőlőből készült, lehet száraz vagy édes; rövid hordós érlelés, általában 3 éven belül fogyasztják.

A rosé portói 2008-ban jelent meg először. Pink színű, és igen ritkán találkozni vele.

Kunci