A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Split. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Split. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. júl. 9.

Kalandok, kudarcok élmények!

Szomorúan hagytam magam mögött Trebinjét. Nagyon megkedveltem ezt a kisvárost és annak egyedi miliőjét. Sokat vártam tőle, az elvárásaimat pedig jócskán túlteljesítette. 

Ciro egykori mozdonya, Trebinje

Tömegközlekedés híján ismét hazardíroztam, és a 30 kilométeres szakaszt újra stoppal próbáltam megtenni. 6 órát adtam rá, amit még erőltetett menetben, 20 kg-os hátizsákkal gyalog is legyűrhető. 13:45-kor indult Splitbe a buszom, szóval nem volt apelláta. Még egy utolsó pillantást vetettem a Ćiro egykori gőzösére (az 1901-ben, magyar vezetéssel épített Mostar–Dubrovnik keskeny nyomtávú vasútvonal), majd a város szélén lévő körforgalomnál kitettem a kezem. Hihetetlen, de már a második autó hirtelen megállt, és egy német sráccal robogtam tovább. Másfél órával később már grillcsirkét ettem és sört kortyolgattam az egykori Ragusa tengerpartján. 

Három év után a Szent Balázs-szobor alatt ismét beléphettem az egykori dalmát városállam óvárosába. Tagadhatatlanul gyönyörű, de a 35 fokos melegben a turisták áradatából hamar elegem lett. Már a busz ablakából, a hegyoldalból szemléltem a lenyűgöző tájat, mikor elfogott egy különös életérzés. A környék égbe meredő fehér kopár sziklafalait, türkízkék tengeröbleit, olajfáit, ciprusligeteit, színes virágait a mediterrán mennyországként könyveltem el. Olyan, mintha a görög természeti adottságok keverednének a dalmát virtussal. 

Dubrovnik

Négy és fél óra elteltével ismét Splitben találtam magam, ahol kora esti nyüzsgés fogadott. Egyből a szállásomra baktattam, ahol jött a feketeöves meglepetés. Tudtam én, hogy olcsó húsnak híg a leve, de erre azért nem számítottam. A tíz négyzetméteres hostelszobában három emeletes ágy állt, hatunkra. Ez még a legzordabb kollégiumi körülményeken is túltett. Sebaj, csak két éjszaka, na meg 18 euró/éjért Split belvárosában többet ne várjon az ember. 

Split

Másnap reggel fél nyolckor már a kikötőben szálltam fel a Hvar-sziget felé tartó kompra. A fedélzetre lépés előtt egy bácsi nagy sonkához hasonlító csomagjára lettem figyelmes. Közelebb érve szembesültem a valósággal. Egy becsomagolt, kibelezett kecske, esetleg bárány lehetett. Ez már önmagában kipattintotta az álmot a szememből, meg persze az a kávé is, amit a büfében vettem. A hajó hátsó részében, a távolodó partot figyelve ittam meg, ami alaposan fel is pörgette az agyamat. Olyannyira, hogy egyszer csak dermedten vettem észre a pénztárcám eltűnését. Azonnal a büféhez rohantam, és a szemközti polcra pillantva némileg megnyugodtam volna, ha 200 euróval nem rövidítettek volna meg. Amikor rákérdeztem, mindenki széttárt kézzel mosdatta magát. Nem volt mit tenni, Mohácsnál több is veszett, az igazolványaimat, bankkártyámat szerencsére meghagyták. 

Indulataimat a monoton hajóút látványával próbáltam csillapítani. Hosszan hajóztunk Brač szigete mellett, a távolban pedig jól látszott a másnapi úti célom, Vis is. Közben betértünk a Stari Grad előtti hosszú öbölbe, és a hajó szinte percre pontosan kötött ki. Innen buszra szálltam a végcélom felé. Alig utaztam hat-nyolc percet, és már le is pattantam az első megállónál, hogy úttalan utakon bejárjam a sziget egyik legvadabb, legszebb részét. 

Hvar

Egy hegyi, kavicsos úton, a tenger fölött gyalogszerrel akartam eljutni a sziget leghíresebb szőlőtermő vidékére, Ivan Dolacba. Éppen aszfaltozták az utat, az autók ettől függetlenül jöttek-mentek, én pedig úgy gondoltam, mi az nekem az a hat-hét kilométer? Két órával később azonban már kezdett furcsává válni a helyzet. Csak utólag jöttem rá, hogy 15 km-t gyalogoltam, mire elértem a célomat. A táj szépsége teljesen lenyűgözött. Alattam a szigetekkel tűzdelt tenger terült el, fölöttem pedig több száz méter magas sziklafalak meredeztek. Minden a vörös, a fehér, a zöld és a kék árnyalataiban pompázott. Idővel az olajfák mellett egyre több szőlőültetvény is megjelent. De még milyen helyeken! Egy-egy soron felkapaszkodva olyan meredekségekkel találkoztam, mint a németországi Mosel-völgy híres dűlőin. Sok helyen a szőlőtőkék gyökerei a sziklákba kapaszkodnak, a talaj pedig inkább kőfolyásra emlékeztet. 

Ahogy telt az idő, a párás melegben gyülekezni kezdtek a sötét fellegek. Mire megérkeztem, és lesétáltam a kis tengeröbölhöz, megdördült felettem az ég. Először bebújtam egy fa alá, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a helyi keménymaggal együtt mentem csobbanni. Egyszer csak egy hatalmas villám csapott le a közelben, amit bombaerejű mennydörgés követett. Egy pillanatra a Forrest Gump dzsungeljelenetében éreztem magam, ahol a sűrű eső nem fentről, hanem lentről esik. Hihetetlen érzés volt, különösen Horvátország egyik legnaposabb vidékén. 

Ivan Dolac beach

Mire kijöttem a vízből, a zivatar már elvonult, a nap pedig lassan ismét megmutatta magát. Elindultam visszafelé, s közben Sveta Nedjeljába, Dalmácia egyik leghíresebb borászatához, a Zlatan Otokhoz terveztem betérni.

2026. jún. 21.

Indulás az ex-jugoszláv bortúrára!

 

Már öt órája úton vagyok, és Nagykanizsán egy krémes mellett várom a csatlakozásom. Igen hosszú éjszaka áll előttem, a gondolatok pedig folyamatosan kavarognak bennem! Milyen időm lesz, milyen nehézségek, megpróbáltatások, élmények várnak rám? Tényleg annyira hideg a tenger, jó borokat fogok kóstolni? 


Ismét ex-jugoszláv bortúrára indultam. Az évek során valahogy beleszerettem ebbe a régióba, és folyamatosan visszavágyom. Már fiatal koromban is nagyon vonzottak a „kopott nyugatról” szóló jugoszláv történetek, amelyek megélése a koromnál fogva elmaradt. Ugyan Jugoszlávia szétesésével a tagországok folyamatosan vetkőzik le az egykori szocialista rezsim maradványait, múltjukat mégsem tudják teljesen elkendőzni. Szlovéniától délnek haladva egyre jobban fokozódik a balkáni hangulat. Ezt a horvátok a kulturális örökségeikkel tűzdelt gyönyörű tengerpartjaik mediterrán életérzésével kiválóan kozmetikázzák, laza életvitelük azért hamar lehúzza róluk a leplet. Bosznia-Hercegovina, Dél-Szerbia, Észak-Macedónia pedig átvezető a Közel-Kelet misztikus világába.

Az ötszáz éves török uralom erőteljesen megalapozta e régió arculatát. Az európai normák folyamatos eltűnésével vadkeleti hangulat fokozódásával egyedi időutazáson vehetünk részt. A guggolós WC-ken át a közlekedési morálon, a számomra olvashatatlan cirill betűkön keresztül az úton kószáló kecskecsordákig szinte bármibe belefuthatunk. Ez a kalandos életérzés szinte megunhatatlan számomra. Ezt színesíti az ortodox és a muszlim vallások harca, amiből időnként a katolikusok is kiveszik a részüket. Még csak a jéghegy csúcsán megcsillanó cseppeket említettem meg erről a különleges világról, a következő cikksorozatomban néhány mozzanatot mégis megpróbálok átadni az átélt élményekből és tapasztalatokból.

Split

Éjszakai buszjáratokkal, zágrábi és spliti átszállással Dubrovnikba tartottam. A horvátok második legnagyobb városába fél négykor érve szürreális élmények fogadtak. A csapatokba verődött nemzetközi ifjúság kóborolt az utcákon. A kebabos 4-kor zárt, az első pekarák (pékségek) pedig nyitásra készülődtek. Mivel a vasút-, busz és hajóállomás egyből az óváros szájában fekszik, éjszakai városlátogatásra indultam. Turisták nélkül, félhomályban egyedi élmény volt korzózni az ősi római és középkori falak között. Sok negatív hangulatú véleményt hallottam a városról, mégis pozitívan hatott rám. 

Peljesac-híd

A négyórás út Dubrovnikba már szenvedés volt. Közel egy órát köröztünk a Neretva pókhálószerűen becsatornázott deltájában, amire Ploče bizar szocialista panelházai albán feelingként mutatkoztak be. A tengerpart fölött kígyózó Jadranska Magistraléról nyíló látvány azonban hamar feledtette a kommunista múlt örökségét. Előbb áthaladtunk a bosznia-hercegovinai korridort elkerülő Pelješac-hídon, ott megcsodáltam Komarna új telepítésű szőlőit, majd 9 óra körül a Dubrovnik szélén kikötő óriási óceánjárókat. Innen már csak magamra számíthattam a 30 kilométerre lévő Trebinjébe való utazás során. Politikai okok miatt megszüntették a két település között a tömegközlekedést. Egy helyi busz még elvitt 5 kilométert, majd a szerpentinen a régi, jól bevált stoppos módszerhez folyamodtam. Szerencsémre öt perccel később egy Eszék mellől származó, magyar vezetéknevű, horvát anyanyelvű, Dubrovnikban élő srác vitt magával, aki Trebinjébe tartott a barátaihoz. A határon pillanatok alatt, ellenőrzés nélkül átsuhantunk, és 25 perccel később már vígan sétáltam a hangulatos kisvárosban. 

Trebinje


Sok helyen jártam már az életem során, de ennyire multikulturális helyen talán még nem. Bosznia-Hercegovina délkeleti csücskében fekvő Trebinje több mint egy gyöngyszem! Szubmediterrán klímáját egyes isztriai települések is megirigyelhetnék. A felkopaszodott hegyei varázslatosan merednek a Trebišnjica folyó által átszelt városkára, és a múlt korai egymásra rétegződve, lépésről lépésre fedezhetők fel. Voltak itt törökök, Habsburgok, szocializmus, ma pedig úgy tartozik Bosznia-Hercegovinához, hogy mindenütt szerb zászlók lógnak. Olajfák, pálmák és mocsári ciprusok váltják egymást, mégis a Ferenc József idejéből megmaradt hatalmas platánfáikra a legbüszkébbek. A szerbekhez mérten hétköznap délelőtt 11-kor a fél város vígan kávézik a főutcán. Nem lüktet, inkább andalgóan mozgalmas élettel bír a 25 000 fős település. Míg a többség a sokadik kávéját fogyasztotta, 11 órakor megrendeltem az első ćevapčićimet, hogy az éjszakai utazást követően a 30 fokos melegben jobban bírjam a rám váró kóstolások megpróbáltatásait. 


 Erről már csak a következő cikkben olvashattok. 

Kunci