A magyar sherry

 

Mint sokan mások, karácsony alkalmával én is elővettem egy féltve őrzött tokaji palackot, hogy ezzel az apró gesztussal emlékezzem meg a legnemesebb borvidékünkről. Igaz, nem sokat fogyasztok az ottani pincészetektől, amit valahogy sajnálok, mivel az ott készült aszúk, szamorodnik, késői szüretelésű nedűk tényleg jók, de a borok világa hatalmas, az ember szervezete meg véges. Azt azért nyíltan kijelenthetjük, hogy Hegyalja dűlői világszinten is egyedülálló értékekkel bírnak! Ezek tudatában hamar feltennék egy kérdést! Ha ennyire kiváló minőségű aranyló nedűk készülnek ott, akkor miért nem kortyolgatunk belőlük gyakrabban? Úgy gondolom a jövőben ezen változtatni kellene, na meg most már ott van külön az aszúk részére kifejlesztett aszúpohár, AszúGlass is, szóval bátran nyúljunk a tokaji ritkaságokért. 

Szeretem megcsavarni a dolgokat, ezért nem egy édes, hanem egy száraz, vagyis száraz szamorodni dugóját húztam ki. Sajnos, egyre ritkábban találkozni vele, persze a készítésénél talán az értékesítése nehezebb, pedig hatalmasok potenciál rejlene benne, hiszen ez lehetne a spanyol jerezi sherry magyar vetélytársa. Ízviláguk és előállításuk részben hasonló, vagyis az élesztőhártya alatti érlelés az megegyezik. Kívülállóknak a savakban gazdag oxidált aromavilága eléggé drasztikusan hathat, de ha egyszer valaki ráérez egyedi ízére, akkor nagy szerelem lehet belőle. Különösen a szivar kedvelőknek ajánlott.

Az első szamorodni említése 1570-ből Szikszai Fabricius Balázs nevéhez köthető, akkoriban viszont még főbornak hívták. A mai nevét a 19. század elején a lengyelektől kapta, mivel a szamorodni szüretekor, az aszúval ellentétben a botritis-es szemeket nem gyűjtik külön, hanem az egészséges bogyókkal együtt szedik le a tőről és úgy préselik ki. A szamorodni lengyelül egybe szüretelt-et jelent, amivel a készítésének technológiájára utaltak az északi barátok. Két változatát különböztetjük meg, édeset, valamit,

A szárazban 9 gramm/literben maximalizálták a maradékcukrot, az enyémben viszont csak négy van, ami 2017-ben Hercegkúton a Naár Pincészetben készült.

A sváb felmenőkkel rendelkező család a 18. század közepén érkezett a borvidékre és a bázisukat a 2002 óta a Világörökség részét képező Gombos-hegy pincesorán alakították ki. A nagyszülők még 1954-ben vásárolták a mai napig fennmaradt pincéjüket, amit idővel felújítottak, viszont az első palackos borukra 2009-ig kellett várni. Azóta már jó 20 hektáron gazdálkodnak. 

Nézzük ezt a kiváló évjáratból származó különlegességet! 

Aranyba hajló színe mélyebb illatokat rejt. A közepesesen, de nem túlzásba vivő oxidált aromák mögött narancsba csomagolt virágméz illat száll a pohárból, ami dióval, mogyoróval, birssel van megfűszerezve. Számat kerek, enyhén olajos korty járja át. Eleinte a gazdag savú, oxidált jegyekkel bíró bor még keresi önmagát, majd megnyílva kiteljesedik. Itt már citrusok kavalkádja köszönti az ízlelőbimbóimat, majd ezt egy csipetnyi cukor és birs valamint, körte keserű ízei teszik kerekké. Lecsengése is hosszúnak mondható. Egy olyan érett, mégis lendületes, kedves bor, amiben semmi sem túlzó, mégis jó inni. 6 pont

Egy újhullámos tokaji sárgamuskotály

Korábban a parfümös fajtákat toltam el magam elől, ma sem tartoznak a kedvenceim közé, mégis úgy veszem észre, szép lassan kezd változni az ízlésem! Persze, ez még nem azt jelenti, hogy rohanok a boltba és leveszek egy Irsai Olivért, vagy egy gumicukor ízű néró rozét, a szépen elkészített tételeket mégis egyre szívesebben kortyolgatom. A sárgamuskotály se tartozott a kóstolási spektrumom középpontjába, de 2018-ban megtört a jég. Igaz, nem hazánkból, hanem sógorék Stájer borvidékének egyik TOP pincészetéből érkezett a palack, mégiscsak sárgamuskotály volt. Egy olyan szikrán pattintott, szikár, gyümölcsös, gelber muskateller-ről írok, amibe egyből beleszerettem. Sajnos, azóta se töltöttek poharamba annyira különleges tételt, amire a mai napig etalonként tekintek. Azt hiszem, nem lövök mellé, ha az a bor az akkori munkahelyemen hatalmas közkincsnek számított.

 

Nem olyan régen szülinapomra a Götz Pincészet 2021-es sárgamuskotályát nyomták a kezembe. Munkásságom során a boraik sajnos a látókörömön kívül estek, a borászatról sem tudtam valami sokat, így olvasgatni kezdtem. Azzal azért tisztában voltam, hogy a 18 hektáros birtok központja Hercegkúton, a világörökség részét képező Gombos-hegyi pincesoron található, az 50%-os sárgamuskotály szortimentjük mégis meglepett. Igaz, nem vagyok a Tokaji borvidék guruja, de ilyen részarányú sárgamuskotállyal még nem találkoztam sőt, mind a hat tokaji fajta megtalálható a szortimentjükben. Az sem mellékes, ha a látogatás során szerencsénk van, hazánk első borkirálynője, Götz Ildikó fogadhat minket. Tovább nem is szeretném csűrni-csavarni a szót, nézzük milyen a 2021-es sárgamuskotályuk.

 Az erősen citrusos illat mögött visszafogott gyümölcsös aromák rejtőznek. Sárgadinnye, kicsi őszibarackkal, némi egressel, kevés zöldfűszerrel meghintve. Markánsabb savgerincet közepesen intenzív, gyümölcsös ízek ölelik körbe. Sárga és zöld dinnye, barack, körte, csonthéjasokkal, sajnos a savak mégis elviszik. Az új stílust nagyon értékelem, biztos vagyok benne, idővel még többet ki lehet belőle hozni. 5 pont.

Na jó, a sógorék, szubmediterránnak mondott, szlovén határvidékén termett csodájának minőségét  nem érte el, mégis a parfümök helyett, egy olyan gyümölcsös, szikár vonulattal bír, amivel illatát tekintve elmozdultak a tömény pacsulitól és egy szerethető új stílust céloztak meg vele.

Kunci