Kalandok, kudarcok élmények!

Szomorúan hagytam magam mögött Trebinjét. Nagyon megkedveltem ezt a kisvárost és annak egyedi miliőjét. Sokat vártam tőle, az elvárásaimat pedig jócskán túlteljesítette. 

Ciro egykori mozdonya, Trebinje

Tömegközlekedés híján ismét hazardíroztam, és a 30 kilométeres szakaszt újra stoppal próbáltam megtenni. 6 órát adtam rá, amit még erőltetett menetben, 20 kg-os hátizsákkal gyalog is legyűrhető. 13:45-kor indult Splitbe a buszom, szóval nem volt apelláta. Még egy utolsó pillantást vetettem a Ćiro egykori gőzösére (az 1901-ben, magyar vezetéssel épített Mostar–Dubrovnik keskeny nyomtávú vasútvonal), majd a város szélén lévő körforgalomnál kitettem a kezem. Hihetetlen, de már a második autó hirtelen megállt, és egy német sráccal robogtam tovább. Másfél órával később már grillcsirkét ettem és sört kortyolgattam az egykori Ragusa tengerpartján. 

Három év után a Szent Balázs-szobor alatt ismét beléphettem az egykori dalmát városállam óvárosába. Tagadhatatlanul gyönyörű, de a 35 fokos melegben a turisták áradatából hamar elegem lett. Már a busz ablakából, a hegyoldalból szemléltem a lenyűgöző tájat, mikor elfogott egy különös életérzés. A környék égbe meredő fehér kopár sziklafalait, türkízkék tengeröbleit, olajfáit, ciprusligeteit, színes virágait a mediterrán mennyországként könyveltem el. Olyan, mintha a görög természeti adottságok keverednének a dalmát virtussal. 

Dubrovnik

Négy és fél óra elteltével ismét Splitben találtam magam, ahol kora esti nyüzsgés fogadott. Egyből a szállásomra baktattam, ahol jött a feketeöves meglepetés. Tudtam én, hogy olcsó húsnak híg a leve, de erre azért nem számítottam. A tíz négyzetméteres hostelszobában három emeletes ágy állt, hatunkra. Ez még a legzordabb kollégiumi körülményeken is túltett. Sebaj, csak két éjszaka, na meg 18 euró/éjért Split belvárosában többet ne várjon az ember. 

Split

Másnap reggel fél nyolckor már a kikötőben szálltam fel a Hvar-sziget felé tartó kompra. A fedélzetre lépés előtt egy bácsi nagy sonkához hasonlító csomagjára lettem figyelmes. Közelebb érve szembesültem a valósággal. Egy becsomagolt, kibelezett kecske, esetleg bárány lehetett. Ez már önmagában kipattintotta az álmot a szememből, meg persze az a kávé is, amit a büfében vettem. A hajó hátsó részében, a távolodó partot figyelve ittam meg, ami alaposan fel is pörgette az agyamat. Olyannyira, hogy egyszer csak dermedten vettem észre a pénztárcám eltűnését. Azonnal a büféhez rohantam, és a szemközti polcra pillantva némileg megnyugodtam volna, ha 200 euróval nem rövidítettek volna meg. Amikor rákérdeztem, mindenki széttárt kézzel mosdatta magát. Nem volt mit tenni, Mohácsnál több is veszett, az igazolványaimat, bankkártyámat szerencsére meghagyták. 

Indulataimat a monoton hajóút látványával próbáltam csillapítani. Hosszan hajóztunk Brač szigete mellett, a távolban pedig jól látszott a másnapi úti célom, Vis is. Közben betértünk a Stari Grad előtti hosszú öbölbe, és a hajó szinte percre pontosan kötött ki. Innen buszra szálltam a végcélom felé. Alig utaztam hat-nyolc percet, és már le is pattantam az első megállónál, hogy úttalan utakon bejárjam a sziget egyik legvadabb, legszebb részét. 

Hvar

Egy hegyi, kavicsos úton, a tenger fölött gyalogszerrel akartam eljutni a sziget leghíresebb szőlőtermő vidékére, Ivan Dolacba. Éppen aszfaltozták az utat, az autók ettől függetlenül jöttek-mentek, én pedig úgy gondoltam, mi az nekem az a hat-hét kilométer? Két órával később azonban már kezdett furcsává válni a helyzet. Csak utólag jöttem rá, hogy 15 km-t gyalogoltam, mire elértem a célomat. A táj szépsége teljesen lenyűgözött. Alattam a szigetekkel tűzdelt tenger terült el, fölöttem pedig több száz méter magas sziklafalak meredeztek. Minden a vörös, a fehér, a zöld és a kék árnyalataiban pompázott. Idővel az olajfák mellett egyre több szőlőültetvény is megjelent. De még milyen helyeken! Egy-egy soron felkapaszkodva olyan meredekségekkel találkoztam, mint a németországi Mosel-völgy híres dűlőin. Sok helyen a szőlőtőkék gyökerei a sziklákba kapaszkodnak, a talaj pedig inkább kőfolyásra emlékeztet. 

Ahogy telt az idő, a párás melegben gyülekezni kezdtek a sötét fellegek. Mire megérkeztem, és lesétáltam a kis tengeröbölhöz, megdördült felettem az ég. Először bebújtam egy fa alá, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a helyi keménymaggal együtt mentem csobbanni. Egyszer csak egy hatalmas villám csapott le a közelben, amit bombaerejű mennydörgés követett. Egy pillanatra a Forrest Gump dzsungeljelenetében éreztem magam, ahol a sűrű eső nem fentről, hanem lentről esik. Hihetetlen érzés volt, különösen Horvátország egyik legnaposabb vidékén. 

Ivan Dolac beach

Mire kijöttem a vízből, a zivatar már elvonult, a nap pedig lassan ismét megmutatta magát. Elindultam visszafelé, s közben Sveta Nedjeljába, Dalmácia egyik leghíresebb borászatához, a Zlatan Otokhoz terveztem betérni.

Borkóstoló egy szerb ortodox kolostorban Bosznia-Hercegovinában!

 

Másnap reggel, némi húsos burek elfogyasztása után, a Trebišnjica folyó völgyét követve gyalogszerrel indultam el az ország egyik legjelentősebb szerb ortodox kolostorába, Tvrdošba. A város főterén áthaladva a napi piac terülj-terülj asztalkámként fogadott. A füstölt húsáruk, kolbászok, szalonnák, sonkák mellett mézek, sajtok, zöldségek, gyümölcsök, PET-palackokba töltött likőrök, ecetek, pálinkák és befőttek sorakoztak egymás mellett. 

A 6–7 további kilométeres utamat lépésről lépésre lábbusszal tettem meg. Stoppolhattam volna, de gyalog sokkal több izgalom és látnivaló várja az arra igyekvőt. A folyó mentén kanyarogva eleinte egymást követték az öntözésre használt vízkerekek, nem beszélve a horgászokról és a hűsítő vízben lubickoló fiatalokról. Később eltávolodva kisebb földparcellák váltották fel, ahol zöldségeskertek, gyümölcsösök, szőlők, gránátalmák és olajfaligetek sorakoztak. A hangulatról a kabócák folyamatos ciripelése gondoskodott a nap pedig úgy tűzött, mintha a tengeren lennénk. Ugyan még csak június 9-ét írtunk, az érett barack csábításának én sem tudtam ellenállni a fokozódó hőségben. Ne feledjük Dubroviktól mindössze 25 km-re járunk és itt még télen sem esik hó. A helyiek ezt a kifejezést a legzordabb időszakokban a hegycsúcsokon megjelenő hósapkák formájában ismerik, a völgyben ugyanis az elmúlt tizenöt évben nem hullott a tél jelképe. 

A Tvrdoš kolostorba nem elsősorban a vallási jelentősége, hanem a borai miatt látogattam el, de a látvány már az első pillanatban lenyűgözött. A többször átépített szerb ortodox kolostor egy 4. századi ókeresztény templom alapjaira épült a 15. században. Ugyan a törökök a 17. század végén lerombolták, az 1920-as években mai formájában újjáépítették. 

Megérkezve rossz ajtón toppantam be, innen szinte páros lábbal rugdostak a helyes irányba, majd a bejárathoz érve a rövidnadrágom túlságosan rövidnek bizonyult így egy pincérkötényhez hasonlító rongyot kellett magamra kötve a hely sértetlenségét megőrizve.  Sosem értettem igazán, hogy a térdkalácsom látványa miben veszélyezteti egy szent hely méltóságát, de a szabály az szabály. Csak halkan jegyzem meg, hogy két éve amikor az Ohridi-tó egyik legszentebb helyénél, a Szent Naum-kolostornál jártam, a tőle alig kétszáz-háromszáz méterre fekvő strandon tangában flangáló hölgyek látványára lettem figyelmes. Na mindegy, az élet mindig tartogat furcsaságokat. 

A kolostort körülölelő szőlők és olajfaligetek igazi mediterrán hangulatot árasztanak. A szentélybe belépve pazar freskók fogadtak, amelyek csak ámultam. Ezután következett a borkóstoló, amelybe a hely szellemét ügyesen beleszőve egy különleges csavart is vittek. Egy több száz éves kőfal mellé egy boltíves kolostorszerű kóstolóhelyiséget alakítottak ki, ahol még fahordókban borokat is érleltek. Mindez különleges atmoszférát teremtett a látogatók részére.

Žilavka 2024

Közepes erősségű illatában mandula, citrus, pirítós barack jelenik meg. Erőteljesebb savai mögött a hordó fája dominál, de a gyümölcsös körte, barack jegyek is képviseltetik magukat. Itt-ott zöldfűszeres reflexek járják át, aminek a végére megjön a neutrális íz. Nem kifinomult, inkább vaskos, ettől még izgalmas tétel.+ 5 pont 

Chardonnay 2024

Egyből érződik a masszívabb, hordós, enyhén amerikai stílus. Orromba, barack, alma, vanília, pirítós illatok szállnak, amikhez zöldes villanások csatlakoznak. Az enyhén sötétebb, olajosabb, nagytestű bor jó savai mögött markánsabb test, és barack íz dominál, amihez némi zöld alma párosul. Picit kesernyés lecsengésű. Ahogy az illatból már számítani lehetett, nem kifinomult burgundiai, inkább melegebb, kaliforniai vonalat képvisel. - 6 pont 

Merlot 2021

A pohár szájából tódulnak a hordós és az erdei bogyós gyümölcsök. Szeder, aszalt meggy, szilva, csoki, kávé, vanília. Számban mégis a hordó kávás, csokis, fekete borsos jellegével veszi át az irányítást, amely nehezen enged az évek szorításának. A lecsengésében mégis előbújnak a fekete bogyós gyümölcsök. Vaskos, tömör bor, amely még időt kíván. Kevesebb hordóval még többet is tudna, de így is - 7 pont. 

Vranac 2022

Hiába érződik az erőteljesebb hordózás, a vranac ereje áttör a kávés, csokis illatjegyein. A fűszerek szinte robbannak, nem beszélve az aszalt meggyes, szedres aromáiról. A vastag, szikár testében a savak vibrálnak, és a keleti fűszerekkel együtt felerősítik a fekete erdei  gyümölcsös jegyeket. A fajtáról szerintem csak szuperlatívuszokban lehet mesélni, nem hiába tartom a világ legjobb kékszőlő fajtájának. 7 pont 

Néhány éve egy palack erejéig már volt szerencsém a pincéhez és az erősen hordós stílus azóta sem változott. A borok ettől még izgalmasak voltak és életem egyik legikonikusabb helyén kóstoltam.

 Kunci

A farkasodúban! Bosznia-Hercegovina legjobb borászatában!

 

A Vukoje borászattal 2023-ban, a Neretva-völgyének egyik benzinkútján találkoztam először. Tankolás közben megakadt a szemem néhány borospalackon, és az egyiket gondolkodás nélkül megvásároltam. Az otthoni megbontásakor jött a meglepetés itt. Ennek kapcsán olvastam Trebinje városáról, amely hamar belopta magát a szívembe. Most itt vagyok, és az álom szerelemmé vált. 

A helyi borkészítés története egészen a rómaiakig vezethető vissza, amit az oszmán uralom súlyosan károsított. Modern kori fellendülése a 19. század második felében, az Osztrák–Magyar Monarchiához való csatlakozást követően indult el. Ehhez mi magyarok is jelentősen hozzájárultunk, ugyanis hazai szakemberek szelektálták ki azt a žilavkát, amelyet később a bécsi nagyurak szívesen kortyolgattak mulatozásaik során. A szinte fekete színű vranac (helyi jelentése: fekete ló) már csak hab a tortán. Be kell vallanom, ennél komplexebb szőlőfajtával még nem találkoztam. Minden benne van, amitől egy bor egyedivé, naggyá válik. A keleti fűszerek, az északi savak, a mediterrán nagy test és a nyugaton elvárt hosszú érlelhetőség. 

Bosznia-Hercegovina sem elsősorban borairól vált híressé, az 1982-ben alapított Vukoje ( vuk: jelentése farkas) pincészet mégis nemzetközi hírnévre tett szert. A 28 hektáros birtok nemcsak a boraival hódította meg a világot, hanem a 2,5 hektáros olajfaültetvényéről származó olívaolajjal is.

Mivel a szállásomra négy órára voltam bejelentkezve, a kiadós ćevapčići után a tűző napsütésben lábbusszal indultam útnak a város szélén található Vukoje Podrumi felé. A két részből álló pincészet igazi szentélyét a város fölé emelkedő dombra építették, ám az aznap zárva tartott, ezért a Zasad Polje szőlőültetvényei mellett működő lepárlóhoz és olajmalomhoz tartottam. A húszkilós hátizsákommal rendesen megsínylettem az utat. Mire odaértem, az arcomon patakokban folyt a víz. Többször erőteljesen elgondolkodtam azon, megmártózzak-e a mellettem folyó Trebinjica jéghideg vizében Odaérve a nyitott ajtó mellett működő légkondicionáló megváltásként hatott. Elöl-hátul sötét voltam az izzadságtól, a kulacsomból pedig másodpercek alatt teve módjára szivattyúztam fel fél liter vizet. Nem találtam senkit, ezért leültem egy karosszékbe, és az asztalon heverő, egy egykori jugoszláv államok pincészeteit bemutató könyvet kezdtem lapozgatni. Ekkor döbbentem rá, az elmúlt néhány évben mennyi borászatot ismertem meg ebből a csodálatos régióból. Mikor a kolléga megjelent néhány szó beszélgetés után már töltötte is az első tételt.

A Balkán muskotályos fajtájával egy 2025-ös tamjanikával indítottam a sort. A világos szín mögött az musktályos úgy uralkodik, hogy nem nyomja el a citrusos, zöldalmás, körtés enyhén narancsos, illatvilágát. Kortyában is szépen visszaköszönnek az illataromái. -6 pont 

A zilavkát nem hiába tartják a helyi fehérborok sztárjának. A 2025-ös évjáratában a friss citrusok mögött fehérgyümölcsös aromák sorakoznak, amik zöldes reflexekkel és lime-mal vannak megtoldva. Savai szépen belesimulnak a közepes citrusos, zöldalmás, virágos testébe amely idővel neutrálissá válik. Egy olyan gyönyörű bor, amit én is a bécsi nagyurak mellett én is kortyolgatnék. 6 pont 

2020 Tribunia. A cabernet sauvignon, merlot, syrah házasítása szinte kiugrik a pohárból. A sötét színe is impozáns, az illata pedig lenyűgöző. Meggy, szeder, csoki, szilva, szeder, feketebors. A hordó nem uralkodik, inkább a fekete erdei gyümölcsök lépnek előtérbe. A gyönyörű savgerince mellett a fűszerei  teszik játékossá és fiatalossá. Nagyon összhangban van. Hosszú lecsengésű. Egy igazi mestermű. 7 pont 

A vranac a környék igazi vörös sztárja. Ez még csak az alap változat, de már a fűszeres illata is majd kiugrik a pohárból. Fekete ribizli, értett meggy, szeder, csoki, feketebors. A nyelvemen az gyönyörű savgerince mellett a feketeribizli és az aszalt meggy uralkodik, amely csokival van körbefonva az ízlelőbimbóimon a fűszerek pedig szinte táncolnak. Gyönyörű elegáns bor. -7 pont 

A tikkasztó meleg csak fokozódott én meg némi alkoholgőzös lehelettel a szállásom felé indultam. Még egy pillanatra benéztem a szőlők és olajfaligetek közé, ahol bégető birkák társaságába futottam. Egyszerre trágyázták, nyírták a füvet a húsuk pedig ízletes. 

Az idő még melegebbé vált és egy órámba telt, mire legyűrtem a közel öt kilométeres távot. Ekkor pillantottam meg először a város jelképévé vált kőhidat, amelyet 1574-ben a nagyvezír, Mehmed-paša Sokolović elesett fia emlékére építettek. A híd korábban fontos kereskedelmi útvonalként szolgált Dubrovnik felé, sokan pedig a híres Mostari- híd kistestvérének tartják. Érdekesség, hogy az 1960-as években a folyó felduzzasztásával két évre teljesen víz alá került. Megmentése érdekében leengedték a tározót, majd néhány kilométerrel lejjebb, a város szélén építették újjá. A szállásomra érve hangos dörrenésre lettem figyelmes. Kinéztem az ablakon, és sötét fellegek csatározását láttam a fölém tornyosuló hegyek között. Szerencsére, csak néhány csepp eső hullott a településre. 

Este még összeszedtem a maradék erőmet, és nyakamba vettem a várost. Hétfő este ellenére hétvégébe illő, kisvárosi hangulat fogadott. A tinédzser lányok kicsinosítva, csoportokba verődve sétáltak, a bárok tele voltak beszélgető emberekkel, a gyerekek pedig önfeledten futkároztak a téren. Nem volt tömegnyomor, mégis pezsgett és egy különleges hangulatot árasztott. Csak hosszabb szemlélődés után jöttem rá, hogy nem a turisták, hanem a helyiek töltik meg a főteret. Ez mindent elárul a helyi szokásokról. Van itt, szerb, muszlim, katolikus, ortodox, mediterrán életérzés, ráadásul mindez Bosznia-Hercegovinában. 

Kunci

Indulás az ex-jugoszláv bortúrára!

 

Már öt órája úton vagyok, és Nagykanizsán egy krémes mellett várom a csatlakozásom. Igen hosszú éjszaka áll előttem, a gondolatok pedig folyamatosan kavarognak bennem! Milyen időm lesz, milyen nehézségek, megpróbáltatások, élmények várnak rám? Tényleg annyira hideg a tenger, jó borokat fogok kóstolni? 

Ismét ex-jugoszláv bortúrára indultam. Az évek során valahogy beleszerettem ebbe a régióba, és folyamatosan visszavágyom. Már fiatal koromban is nagyon vonzottak a „kopott nyugatról” szóló jugoszláv történetek, amelyek megélése a koromnál fogva elmaradt. Ugyan Jugoszlávia szétesésével a tagországok folyamatosan vetkőzik le az egykori szocialista rezsim maradványait, múltjukat mégsem tudják teljesen elkendőzni. Szlovéniától délnek haladva egyre jobban fokozódik a balkáni hangulat. Ezt a horvátok a kulturális örökségeikkel tűzdelt gyönyörű tengerpartjaik mediterrán életérzésével kiválóan kozmetikázzák, laza életvitelük azért hamar lehúzza róluk a leplet. Bosznia-Hercegovina, Dél-Szerbia, Észak-Macedónia pedig átvezető a Közel-Kelet misztikus világába.

Az ötszáz éves török uralom erőteljesen megalapozta e régió arculatát. Az európai normák folyamatos eltűnésével vadkeleti hangulat fokozódásával egyedi időutazáson vehetünk részt. A guggolós WC-ken át a közlekedési morálon, a számomra olvashatatlan cirill betűkön keresztül az úton kószáló kecskecsordákig szinte bármibe belefuthatunk. Ez a kalandos életérzés szinte megunhatatlan számomra. Ezt színesíti az ortodox és a muszlim vallások harca, amiből időnként a katolikusok is kiveszik a részüket. Még csak a jéghegy csúcsán megcsillanó cseppeket említettem meg erről a különleges világról, a következő cikksorozatomban néhány mozzanatot mégis megpróbálok átadni az átélt élményekből és tapasztalatokból.

Split

Éjszakai buszjáratokkal, zágrábi és spliti átszállással Dubrovnikba tartottam. A horvátok második legnagyobb városába fél négykor érve szürreális élmények fogadtak. A csapatokba verődött nemzetközi ifjúság kóborolt az utcákon. A kebabos 4-kor zárt, az első pekarák (pékségek) pedig nyitásra készülődtek. Mivel a vasút-, busz és hajóállomás egyből az óváros szájában fekszik, éjszakai városlátogatásra indultam. Turisták nélkül, félhomályban egyedi élmény volt korzózni az ősi római és középkori falak között. Sok negatív hangulatú véleményt hallottam a városról, mégis pozitívan hatott rám. 

Peljesac-híd

A négyórás út Dubrovnikba már szenvedés volt. Közel egy órát köröztünk a Neretva pókhálószerűen becsatornázott deltájában, amire Ploče bizar szocialista panelházai albán feelingként mutatkoztak be. A tengerpart fölött kígyózó Jadranska Magistraléról nyíló látvány azonban hamar feledtette a kommunista múlt örökségét. Előbb áthaladtunk a bosznia-hercegovinai korridort elkerülő Pelješac-hídon, ott megcsodáltam Komarna új telepítésű szőlőit, majd 9 óra körül a Dubrovnik szélén kikötő óriási óceánjárókat. Innen már csak magamra számíthattam a 30 kilométerre lévő Trebinjébe való utazás során. Politikai okok miatt megszüntették a két település között a tömegközlekedést. Egy helyi busz még elvitt 5 kilométert, majd a szerpentinen a régi, jól bevált stoppos módszerhez folyamodtam. Szerencsémre öt perccel később egy Eszék mellől származó, magyar vezetéknevű, horvát anyanyelvű, Dubrovnikban élő srác vitt magával, aki Trebinjébe tartott a barátaihoz. A határon pillanatok alatt, ellenőrzés nélkül átsuhantunk, és 25 perccel később már vígan sétáltam a hangulatos kisvárosban. 

Trebinje

Sok helyen jártam már az életem során, de ennyire multikulturális helyen talán még nem. Bosznia-Hercegovina délkeleti csücskében fekvő Trebinje több mint egy gyöngyszem! Szubmediterrán klímáját egyes isztriai települések is megirigyelhetnék. A felkopaszodott hegyei varázslatosan merednek a Trebišnjica folyó által átszelt városkára, és a múlt korai egymásra rétegződve, lépésről lépésre fedezhetők fel. Voltak itt törökök, Habsburgok, szocializmus, ma pedig úgy tartozik Bosznia-Hercegovinához, hogy mindenütt szerb zászlók lógnak. Olajfák, pálmák és mocsári ciprusok váltják egymást, mégis a Ferenc József idejéből megmaradt hatalmas platánfáikra a legbüszkébbek. A szerbekhez mérten hétköznap délelőtt 11-kor a fél város vígan kávézik a főutcán. Nem lüktet, inkább andalgóan mozgalmas élettel bír a 25 000 fős település. Míg a többség a sokadik kávéját fogyasztotta, 11 órakor megrendeltem az első ćevapčićimet, hogy az éjszakai utazást követően a 30 fokos melegben jobban bírjam a rám váró kóstolások megpróbáltatásait. 

 Erről már csak a következő cikkben olvashattok. 

Kunci

Bor Bosznia-Hercegovinából? Igen, létezik!

 

Nyaralásunkból hazafele autónkkal meghódítottuk a horvát nép 21. századi büszkeségét, a  Bosznia-Hercegovinát kikerülő Peljesac-hídat, majd a Neretva-völgyében északra tartva átvágtunk a többségében muszlim lakossággal bíró államon. Két éve már megtettük ezt az utat és a Mostar környéki szőlősorok jól belevésődtek az emlékezetembe.

Helyi bor, kiálthatnám! Kiáltani nem kell, hiszen létezik. Még anno Mostar egyik éttermében, mielőtt még életem legjobb csevapcsicsáját szolgálták fel, a kihelyezett bortartóban lévő bosznia-hercegovinai borokat forgattam. Szívem szerint rendeltem volna egy pohár helyi vranacot. Sajnos a vezetés utolsó szakasza rám várt, a kóstoló meg elúszott. Az álmok mégis valóra válhatnak, ami idén megtörtént. Az egyik benzinkúton ismét helyi borokkal kezdtem szemezni. Addig-addig vacilláltam, míg párom nyomatékosan kijelentette. 

- Vedd már meg, majd induljunk! 

Már csak az volt a kérdés, zilavka vagy vranac legyen. Mivel az előbbit csak hallásból ismertem, vranac-ból meg jó néhányat megízleltem az utam során, az utóbbira tettem le voksom.

Borom amúgy az ország DK-i csücskében, Trebinje-ben , a VukojE (Vuk jelentése farkas) Pincészetben készült. Ez Bosznia-Hercegovina többségében szerb lakosú részéhez tartozik, amit Republika Srpska-nak hívnak. A palack hátoldalán ezt erőteljesen ki is hangúlzozzák. Republika Srpska Bosnia Hercegovina.

Igaz, a terület szőlőtermesztése a középkorra vezethető vissza, a muszlim hódítások sajnos  megakadályozták a borkultúra folyamatos fejlődését. A modern szőlőművelés kezdete a 19. század végén a Habsburgokhoz köthető, akik az ottani őshonos fajtára a zilavka-ra kutatóintézetet létesítettek. Mint korábban, úgy ma is, két fő fajta a mérvadó. Az őshonos zilavka, valamint a sokat emlegetett vranac. Utóbbi a Habsburgoknak köszönhetően eresztett gyökeret, a Zasad polje-ban. A terület hegyek között bújik meg, viszont 30 km-re fekszik Dubrovniktól, a tenger meg erősen meghatározza a klímáját. A mészkő alapzaton kontinentális, hegyvidéki hatások keverednek meleg, mediterrán légtömegekkel. Kell ennél több?

A VukojE Podrumit pincészetet 1982-ben alapították, és az ország legjobb borászatai közt tartják számon, sőt 2015-ben év pincészetének is választották. Számos érdeme mellé az egykori császári dűlők rekonstruálása is hozzá köthetőek.

VukojE Podrumi Vranac 2017

Mély, mégis intenzív illatokkal indít, amihez egy erőteljes sav és hordóhasználat párosul. Aszalt meggy, szeder, szilva némi kakaóval, csokival egészül ki. Keleti fűszerek tömkelegei, főleg bors és ánizs ömlenek belőle, amire némi édeskés vanília telepszik.  Számban, vibráló savai, tanninjai, egyből összekapják a nyelvem, majd beüt egy fűszerektől robbanó, gyümölcsös ízvilág, amiben az érett meggy, szeder, gránátalma, rózsabors aromák fiatalos, mégis szikár, erőteljes lendületet adnak. A hordó közepesen telepszik a borra, amit meg is kíván. Sajnos a savai picit elviszik, viszont nagyon hosszú lecsengést adnak neki. 6+ pont. Roppantul izgalmas bor.

Kunci